Őfelsége Erzsébet királynő áll vele szemben. Ali kvízkérdéseket tesz fel neki. Felajánlja, hogy ha jól válaszolja meg a kérdéseket, egy bélyeg a jutalma. Olyan, amilyen még a királynő gyűjteményében sincs.
Bár odakinn fényes nappal van, a budai lakásban teljes a sötétség. Ali akkor jön rá, hogy a királynős jelenet csak a fejében zajlott és nem a valóságban, amikor meglátja a szobában a mentősöket. Körülállják és várnak. Apja azt kéri a tőlük, hogy ne fogják le, inkább beszéljenek vele nyugodtan, akkor hagyja magát megszúrni. Ali nem tiltakozik. Amikor indulnak a kórháza, a kertben derűsen ráköszön a bámészkodó szomszédra. Még arra is emlékszik, hogy a mentőben egy nagydarab ápoló és az apja állnak mellette.Aztán snitt.
Másnap, harmadnap vagy egy hét múlva – ezt nehéz lenne eldönteni –, amikor újra eszméleténél van, a szemüvegét keresi. Lekötözött kezét kiszabadítja, a kötelet odaviszi az ápolókhoz és elneveti magát. Nem sérelmezi, hogy a pszichiátriára szállították, hogy sajog a csuklója, hogy eltűnt a szemüvege, inkább kimegy a folyosóra és kér egy cigit. Azt mondja, valószínűleg nem okozna nagy kárt senkiben, de mérget nem venne rá, ezért nem bánja, ha megkötözik. Egyszer a kórházban egy birkózó srácnak
megmutatott néhány „fogást”, amivel hatástalanítani lehet, ha kezelhetetlenné válik valaki, például ő. Mivel küzdősportokkal is foglalkozott fiatal korában, értett hozzá. A testcselekre persze nem volt szükség, Ali nem bántott soha senkit. Legerőszakosabb cselekedete az volt, amikor egyszer otthon hangokat hallott, és meg volt róla győződve, hogy betörők vannak a másik szobában. Berúgta a zárt ajtót, még az ágyneműtartót is felnyitotta, hogy megbizonyosodjon arról, hogy senki nincs ott. Amikor szülei hazaértek, elképedve nézték a széttört ajtót. Ali azt füllentette, hogy elcsúszott, így történt a „baleset”. Nagyjából mindenki tudta, hogy ez lehetetlen, mégsem firtatták.
