Amikor az otthonból itthon lesz

Itt ülök piros-fehér pepita abroszos asztal mellett, és csak csodálkozom, hogy is történhetett ilyen gyorsan mindez. Még új szaga van mindennek, a falaknak, a bútoroknak, az eszközöknek is, csak a félszigetesek képviselik a hagyományokat.
Úgy kezdődött az egész, hogy néhány hónapja szárnyra kapott a hír, bővülünk. Klubházunk itt a Kis János altábornagy utcában néhány házzal arrébb bővül, több lehetőségünk lesz a klubélettel együtt járó tevékenységek gyakorlására.
Aztán eljött a pillanat, amikor már meg lehetett tekinteni a helyiséget, és megindult a lapraszerelt bútorok áradata. Szoc. munkások és klubtagok együtt szerelték, állították össze a bútorokat.
Előbb egy kis ez, majd egy kis az, és egyre szépül a „Közös pont”.

A „Közös pont” nagyon sokrétű. A földszinten egy kb. 50 m2-es csoporthelyiség található közösségi térrel, konyharésszel, szükség esetén átalakítható tornateremmé a pingpongozókkal vagy akár óriási festőpapírral. Az emeleten pedig még 2 csoportszoba található.
Sok találgatás után váratlanul történt a „Közös pont” belakása.
Kiderült, hogy a félszigetet és a szomszédos konyhát átfestik pont akkor, amikor a klubtagok Balatonra utaznak táborozni. Így az itthon maradottakat befogadta az új hely.

Talán a régi gárda hatása, talán a helyiség jó tervezése, kivitelezése, mindenesetre jó itt.

De mi a véleménye Alinak mindezekről? Ime:
„Az tetszik, hogy a nappali szobának több funkciója van egyszerre. Egyszerre használjuk konyhának, társalgónak, pingpong teremnek. És mi itt is ultizunk.
Én egyébként is szeretem a nyüzsgést. És ugyanitt van a szoc. munkások „kuckó”-ja is, csak nem tudnak itt dolgozni, mert nincs internetes elérhetőség. Zoli még ebben az enyhén bábeli zűrzavarban is, ahol egyszerre többen beszélünk különböző témákról, szokásaihoz híven minden üres percet olvasással tölt el.
A fenti csoportszobában már meg is tartottuk az első mandalát Évával.”
Jó volt itt lenni. És remélem, hogy az erős kezdést ugyanilyen magas színvonalú folytatás követ. Miért is ne? Hajrá!

E. Mónika
2018

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése