Akár ezzel a mondattal is búcsúzhattak volna a washingtoni George Mason Egyetem pszichológushallgatói, akik 2018. május 25-én meglátogattak bennünket. Bolygónk szinte minden embertípusa képviselte magát közöttük, egy dologban azonban megegyeztek. Az elszánt tanulni akarással, érdeklődéssel, megismerés vágyával.
Olyan nagy létszámmal jöttek a diákok, hogy a csoportot kétfelé kellett osztani. Egyikük maradt a bázison, ahol Bödőcs Zoli a magyar táncház rejtelmeibe vezette be őket, míg a másik csoport az új helyiségbe lett kalauzolva művészetterápiára. Aztán félidőben cseréltek.
Zoliról már régóta tudjuk, hogy ő a magyar tánc nagymestere, mégis lenyűgöző volt látni, ahogyan a táncházról addig sosem hallott laikusokat bevezet ebbe a művészetbe. Emelte a műsor fényét, hogy Zoli angolul tudott kommunikálni tanítványaival. Ez a nap más klubtagoknak és a szociális munkásoknak is lehetőséget adott leporolni a rozsdát angol tudásáról.
De mi történt a másik helyszínen? Kérdezzük meg Annát, aki végig ott volt a foglalkozásokon!
„Nagy, közös rajzot készítettünk, melyben részt vettek az amerikai diákok és a klubtagok is. Eszter a művészetterapeuta jól beszél angolul, így hát zavartalan volt a kommunikáció.
Köröket kellett festeni, s mikor kész volt, akkor összekeveredtünk, és mindenki más körébe figurákat képzelt és rajzolt. Nagyon vidám kép kerekedett belőle, és oldott volt a hangulat.”
A fiatalok azóta már tovább mentek európai körútjukon, de az a jó érzés, melyet okoztak, megmaradt. És a közös alkotások, képek még sokáig eszünkbe fogja juttatni, hogy voltak itt amerikai diákok, akik „jöttek, láttak, győztek”.
Anna, Móni
2018
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése