Román Zsuzsa alkotócsoportja

Ali: Anna, te már nagyon sok alkotócsoportban vettél részt. Ez, amit Zsuzsa vezet, miben különbözik a többitől?
Anna: Gyakorlatilag mindegyik más és mégis egyforma. A téma ugyanaz, kapunk egy feladatot és mindenki a fantáziájára bízva alkot valamit, hol festünk, hol rajzolunk. Vannak közös nagy alkotások és van, mikor mindenki egy külön lapon készíti el az önálló képét.
Én nagyon szeretem a közös képet, mert ugyan mindenki külön alkot, más stílusban kezeli az ecsetet vagy a porpasztellt, mégis a mű egységet alkot. Ha tehetem, mindig megyek. Annyira szeretek rajzolni, hogy egész héten ezeket a csoportokat várom, hisz Kapitány Eszternek is van egy hasonló foglalkozása.

Ali: Zoli, péntekenként, ha ráérsz te is eljössz a Zsuzsa csoportjára. Neked mi tetszik benne?
Zoli: A közös tevékenység tetszik, és az hogy szabadon asszociálunk.
Ali: Gondolom, neked is tetszik, hogy a végén megbeszéljük az alkotásokat.
Zoli: Igen, mert nagyon érdekes, hogy mit gondolnak a többiek, és mit az alkotó az elkészült képről.
Ali: Nekem nagyon tetszett az, amikor az utolsó alkalommal mindenki választott egyedi színű krétával rajzolt valamit a lapra, ami aztán körbement, és mindenki hozzátette saját elképzelését. A lapok háromszor is körbejártak, és a végén egy nagyon érdekes alkotás jött létre, ami úgy is megállta a helyét, ahogy egymás mellé raktuk.
Ali: Zoli, te melyik rajzeszközt szereted a legjobban?
Zoli: Én a ceruzát szeretem, mert nem piszkolom össze magamat, de ha a feladat megkívánja, szívesen festek vagy használom a porpasztelt is. Szeretek fákat is rajzolni, ennek megvan a maga oka, de ez legyen az én titkom.
Ali: Azt tudom, hogy te célzottan jársz ide a klubba és kizárólag csak Mezsu ismeretterjesztő csoportjára és a Román Zsuzsi alkotócsoportjára jössz be. Miért szeretsz a Zsuzsi csoportjába járni?
T. Zsuzsi: Én a harmadik kerületben laktam eredetileg és az ott lévő klubházban ismertem meg Zsuzsit. És ott hasonló művészetterápiás csoportot vezetett, amit nagyon megszerettem, mert mindig nagyon megnyugszom a csoporton, örömet okoz, hogy mindenki szépeket készít. Később a Mandalára jártam a Zsuzsihoz, de ez átkerült másik napra és így kezdtem járni Mezsu csoportjára, amit ugyancsak megszerettem. Aztán Zsuzsi hívott, hogy most megint csinál rajzolást is és elkezdtem járni rá. Nagyon jó, hogy úgy hangolódunk rá az alkotásra, hogy előtte megbeszéljük, ki hogy van, ezáltal jobban megismerjük egymást is, senkinek nem marad benne az aktuális problémája. Utána érdekes feladatokat csinálunk, mindig más technikákkal, és a végén megbeszéljük a műveket. De nem az a fontos, hogy szép legyen, néha azok készítik a legérdekesebb képeket, akik nem olyan ügyesek a rajzolásban, ezért mindenkinek érdemes jönni, és akik régebben járnak, látszik rajtuk a fejlődés.
Misi: Én rajzolni nem nagyon szerettem régen, ma már talán igen. A legjobban a rajz előtti beszélgetéseket szeretem. Azért néha megdicsérik a rajzomat és olyankor én is szeretek rajzolni. A két Zsuzsa rajzol legszebben.

Ali
2018

Amikor az otthonból itthon lesz

Itt ülök piros-fehér pepita abroszos asztal mellett, és csak csodálkozom, hogy is történhetett ilyen gyorsan mindez. Még új szaga van mindennek, a falaknak, a bútoroknak, az eszközöknek is, csak a félszigetesek képviselik a hagyományokat.
Úgy kezdődött az egész, hogy néhány hónapja szárnyra kapott a hír, bővülünk. Klubházunk itt a Kis János altábornagy utcában néhány házzal arrébb bővül, több lehetőségünk lesz a klubélettel együtt járó tevékenységek gyakorlására.
Aztán eljött a pillanat, amikor már meg lehetett tekinteni a helyiséget, és megindult a lapraszerelt bútorok áradata. Szoc. munkások és klubtagok együtt szerelték, állították össze a bútorokat.
Előbb egy kis ez, majd egy kis az, és egyre szépül a „Közös pont”.

A „Közös pont” nagyon sokrétű. A földszinten egy kb. 50 m2-es csoporthelyiség található közösségi térrel, konyharésszel, szükség esetén átalakítható tornateremmé a pingpongozókkal vagy akár óriási festőpapírral. Az emeleten pedig még 2 csoportszoba található.
Sok találgatás után váratlanul történt a „Közös pont” belakása.
Kiderült, hogy a félszigetet és a szomszédos konyhát átfestik pont akkor, amikor a klubtagok Balatonra utaznak táborozni. Így az itthon maradottakat befogadta az új hely.

Talán a régi gárda hatása, talán a helyiség jó tervezése, kivitelezése, mindenesetre jó itt.

De mi a véleménye Alinak mindezekről? Ime:
„Az tetszik, hogy a nappali szobának több funkciója van egyszerre. Egyszerre használjuk konyhának, társalgónak, pingpong teremnek. És mi itt is ultizunk.
Én egyébként is szeretem a nyüzsgést. És ugyanitt van a szoc. munkások „kuckó”-ja is, csak nem tudnak itt dolgozni, mert nincs internetes elérhetőség. Zoli még ebben az enyhén bábeli zűrzavarban is, ahol egyszerre többen beszélünk különböző témákról, szokásaihoz híven minden üres percet olvasással tölt el.
A fenti csoportszobában már meg is tartottuk az első mandalát Évával.”
Jó volt itt lenni. És remélem, hogy az erős kezdést ugyanilyen magas színvonalú folytatás követ. Miért is ne? Hajrá!

E. Mónika
2018

Művészekről, művészetről – civileknek


Ez a mostani írás – nem tagadom – igencsak személyes hangvételű lesz, és nem is biztos, hogy mindenkinek felkelti az érdeklődését. Ezért előre is elnézést kérek az olvasóktól. Azonban a téma, amelyről szó lesz, úgy gondolom, tanulságokkal szolgál mindannyiunk számára és ezért ajánlom mindannyiunk figyelmébe.
Az eddigi művészetről szóló írásaimban is megpróbáltam közelebb hozni a „művészetet” a hétköznapok emberéhez. Ez az írás viszont nem biztos, hogy pozitív oldalát mutatja a művészeknek, a művészetnek. Nem fogok neveket említeni, így soha nem tudja meg az olvasó, hogy ki a konkrét személy, akiről említést teszek. Elégedjünk meg annyival, hogy egy nagyhírű budapesti művészeti középiskola volt tanulóiról szól a történet, és persze rólam is, hiszen én is ebben a középiskolában töltöttem gimnáziumi éveimet.
Rövidre fogva a szót: a negyvenéves osztálytalálkozó zajlott a hosszúhétvégén egy pest megyei lovastanyán. A történet röviden csak annyi, hogy én nem mentem el a találkozóra, noha a középiskolai évek meghatározóak voltak életemben. Bevallom, nagy tervekkel voltam teli ezekben az években, hiszen minden fiatal meg akarja váltani a világot. De belőlem nem lett művész. És lehetséges, hogy túlságosan is érzékeny vagyok, de döntésemnek az volt az oka, hogy egy korábbi találkozó alkalmával szóvá tették a betegségemet. Tulajdonképpen nem ez az, ami a mi számunkra érdekes. Hanem az a tendencia, irány, ami felé nekünk, pszichiátriai betegeknek célszerű törekednünk. Ez pedig nem más – szerintem – mint a hagyományos értékrend, a konvencionális életvitel. Ebben találunk kapaszkodókat ahhoz, hogy meg tudjunk küzdeni betegségünkkel. Meg kell próbálnunk megtalálni az arany középutat, amikor nem viszünk túlzásba semmit, ugyanakkor nyitottak tudunk maradni a külvilág felé, mert a befelé fordulás szerintem nem segít. El kell fogadtatnunk magunkat a külvilággal. Ezt pedig csak stabil értékrenddel lehet. Ebbe pedig szerintem nem fér bele az, hogy mértéktelenül dohányozzunk, fogyasszunk alkoholt, szívjunk füves cigarettát, hogy a bulizós életvitel miatt sztrókot kapjunk, hogy belehaljunk az alkohol-fogyasztásba, mert a májunk nem bírja a megterhelést.
Gy.Gábor alkotása
Mezsu egy rajzomra azt mondta, hogy szerinte jó lett. Akkor én ezt nem vettem figyelembe tulajdonképpen, és ő nem értette, miért kicsinylem le a saját munkámat. Lehetséges, hogy van tehetségem a rajzoláshoz, de nem tartom magam művésznek. Volt osztálytársaim több klasszissal jobban rajzolnak, mint én. Ugyanakkor fontos számomra az alkotómunka, mert teljesen kikapcsol, szinte terápiás hatással van rám. Ezért is veszek részt Eszter alkotó-csoportjában, ha tehetem. Örömmel tölt el, hogy rajzaimmal díszíthetem a Klubházat.
Legfőbb tanulsága ennek az írásnak szerintem az, hogy összeegyeztessük az egészséges életvitelt és az alkotómunkát. Szerintem ennek nincs akadálya. Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert a művészek többnyire nem így gondolják.

Gy. Gábor
2018

Művészetbarátoknak – röviden! A látás iskolája

Bevezetés

„Ügyes keze van” – szokták mondani a pedagógusok a jól rajzoló gyermekről. „Érdemes lenne foglalkozni Vele.”
És ha szerencséje van a nebulónak, türelmes és kitartó rajztanár keze alá kerül, akkor elindulhat azon a hosszú és sok kitartást igénylő pályán, amit művészetnek nevezünk. De rögtön fel kell hívni a figyelmet valamire. A gyereknek nem elsősorban a keze „ügyes”! A motorikus finommozgások, melyek az íráshoz és a rajzoláshoz kellenek, 6 éves minden gyereknél eljutnak arra a szintre (akit nem hanyagolnak el), hogy az általános iskola első osztályában fejleszthető legyen. Erre a fejlesztésre sor is kerül – szerintem – a kézírás megtanulásával az iskolában.

Minden gyerek szeret rajzolni. Legalábbis benne van az önkifejezés igénye mindaddig, amíg – legalábbis képáradattal teli világunkban – nem alakul ki benne az az élmény, (a környezet hatására), hogy vizuális igényei tudása előtt járnak. Elegendő a sokszor mumusnak feltüntetett számítógépre utalni. (Figyelem: az okostelefon is számítógép!). A telefonnal készített fotókról már nem is kell beszélni. Mai világunkban, amikor leértékelődött a saját kezűleg készített dolgok varázsa (a kézírás, a szabad-kézi rajz, a két kezünkkel létre hozott tárgyak), még inkább felvetődik a kérdés: valóban a kéz ügyes, vagy valami más lappang a háttérben?
Nos, szerintem, két fő motívuma van a rajztudásnak a gyerekben: a „játék a ceruzával”, és a szülők által kialakított szokás: „most foglald el magad, rajzolj egy kicsit!”. Ez már jóval az iskola előtt eldől, hogy a gyermek „vevő”-e erre a tevékenységre! Ehhez jön még a „látás”, a megfigyelés képessége a gyerekben és már kész is a „művészpalánta”!
Meggyőződésem szerint rendkívüli szerepe van a szülőnek, amikor jutalmazza a gyereket a rajzon látható részletek vonatkozásában. Tehát nem csak a kéz fejlődik a rajzolás során – hosszú éveken keresztül – hanem a látás is! Hámori József neurobiológus szerint a kép nem a szemben keletkezik, (a látóidegek csupán a fénysugarakat érzékelik), hanem az agyban! A látás ugyanúgy szociálisan tanult képesség, mint a hallás vagy a beszéd. Természetesen öröklött alapja is van a dolognak, de a fejlesztés, gyakorlás nélkül biztos, hogy nem születnének tehetségek.
Most következő sorozatunkban evvel a rendkívül érdekes jelenséggel foglalkozunk.

Gy. Gábor
2018

Budapest egyik legszebb gyöngyszeme: a Margitsziget

 A 2018. július 14-i szombicsopi eredeti célpontja a Frida Kahlo kiállítás lett volna a Nemzeti Galériában. Ám a festőnőt önnön nagysága ütötte ki a nyeregből. Annyira nagy az érdeklődés iránta h most még órákig kell várnia a vállalkozó szellemű látogatónak a bejutásra.
Viszont az időjárás gyönyörű volt, igazi kiránduló idő. A Margitsziget viszonylag közel van, rengeteg látnivaló van rajta, vastag és vékony pénztárcájú egyaránt talál szórakozást. A szigeten több útvonalon lehet eljutni a látnivalókhoz (pl. Palatinus Strand, vízesés, japán kert, Zenélő Kút, Fény kert, Víztorony, középkori kolostor rom, Margitszigeti Vadaskert, Szökőkút, Sport Uszoda, Kis Rét, Nagy Rét). Fantasztikus virág tobzódás van szerte a tereken, százával, ezrével ülteti be a FŐKERT ezeket a kompozíciókat. De még mielőtt belépnénk kirándulásunk céljára, beszéljünk pár szót a szigetről.
Jelenleg az Árpád-és Margithíd között terül el, olyan, a formája mint egy uszonytalan keszegé. Valamikor több kis szigetből állt, a 19. század második felétől kezdődően alakították ki mai formáját. A munkálatok az 1920-as években fejeződtek be.
Több neve is volt az elmúlt időkben, legmaradandóbb a Nyulak Szigete és a Margitsziget. (Erre való tekintettel 4 db mezei nyulat tartanak a Vadaskertben, amik úgy néznek ki, mintha műanyagból lennének. Ponty Laci világosított fel bennünket h mozog a horpaszuk, tehát élnek.) Arany János idején is megvoltak a nyulak. Lánya halála utáni alkotói válságából itt tudott kikeveredni. Ennek eredménye az Őszikék verscsoport.

Laza délután a Római Parton

Egy szép napsütéses délután elindultunk hajókirándulásra a Római Partra.
Elindultunk, de sikerült lekésni a Batthyány tér felé, sőt még a hajó indulását is pár perccel. Ezért kerestünk egy árnyékosabb helyet, hogy a következő járatra felszálljunk. Elérkezett az idő és elindult velünk a hullámokat szelő hajó.Mindenki megtalálta a helyét, ki az alsó részen, ki a hajó tetején. Jó hangulat volt, szívtuk a Duna vize árasztotta friss levegőt. Megérkeztünk, rövid séta után kiválasztottuk a megfelelő helyet a vendéglátó egységek közül. Következett a lángos, a fagylalt és a palacsinta megrendelése is, ki mit szeretett volna kapni. Én nagyon finom lángost kaptam, örömömre nagyon jól megpakolták reszelt sajttal. Külön meg is köszöntem a kiszolgálónak. Elfogyasztása után üldögéltünk, jókat meséltünk, nevetgéltünk, majd lementünk a folyópartra.

 Voltak ülő- fekvő alkalmatosságok. Mindenki magába szállhatott, amiből Bea meglepetése ébresztett bennünket, amikor közölte, hogy vegyünk a felszolgáló dobozból jó hideg jeges gyümölcslevet. Ez igazán felüdített bennünket. Alkalom volt arra is, hogy a kísérő dolgozókkal kötetlenül beszélgessünk. Gyorsan eltelt az idő is, majd indultunk vissza később induló hajóval és szerencsére élményekkel tele, napsütötte arccal, bőrrel megérkeztünk és mindenki az otthona felé vette az irányt.


Mostanában két alkalommal is elmentünk a természetbe. Egyszer a Normafánál, máskor a Margit-szigeten sétáltunk egy kiadósat, ami testi-lelki javunkra vált. Jól éreztük magunkat és köszönjük az alkalmakat az ilyen együttlétekre. A természet csodákat művel és biztatok mindenkit, hogy minél több időt töltsünk kinn együtt.

H. Margit
2018

Búcsú Mátétól

Még felsorolni is hosszú lenne, hány szocmunkás és asszisztens hagyott el minket. Most másfél év után Mátéra került sor. Máté asszisztensünk volt, és méltó utódja Kovács Áginak. Neki is volt egy-egy jó szava mindenkihez. Közvetlen volt velünk és mindenkinek mindenben segített. Bár nem az ő feladata volt, engem egyik alkalommal elkísért a János kórházba is. Vele fóbiám ellenére is képes voltam felszállni a villamosra, ami nálam nagy szó. Ágihoz még abban is hasonlított, hogy ő is ezermester volt. Akár a számítógéppel vagy a telefonjainkkal probléma akadt, rá akkor is lehetett számítani. Nagyon sajnáljuk, hogy elmegy, és ő is magasra tette a mércét utódja számára.



Minden jót kívánunk neki, úgy az eljövendő munkájában, mint a magánéletében is.

Ali
2018