P. Laci: A kérdést kettéválasztom. Az egyik a szobán belüli, a másik az együtt töltött idő. Nagy összetartozásról tettünk tanúbizonyságot, mert szobán belül öten voltunk, de ötféle szokással. Volt, aki nem tudta végigaludni az éjszakát, és társakra találva cigizéssel és beszélgetéssel éjszakai életet élt. Tetszett, hogy nap közben a kaja beszerzésében már mindenki rutinosan tudta a dolgát. A napi elfoglaltságok, kirándulások, ping-pong és úszás, valamint vízibiciklizés mind sorra kerültek. Annak ellenére nem unatkoztunk, hogy már tavaly is itt voltunk. Most se jutottunk fel a várba, azt kicsit sajnáltam, de helyette este egy vidám Activity parti volt, amit másnap délelőtt nagyobb létszámban megismételtünk. Hazafelé is segítettük egymást a vonatra fel- és leszállásban, de lefelé nagyobb örömmel mentünk, mint ahogy hazafelé jöttünk.
Cs. András: Az egész tetszett, mindenki azt tehetett, amit akart, de voltak tervezett programok, mint például a hajókirándulás. A víz nagyon jó volt, és az időjárás is segített a fürdésben. Összességében nagyon jól éreztem magam.
Annak, hogy ezt a blogot vezetjük az eddig megjelent Félsziget újságok cikkeiből, az az oka, hogy szeretnénk megismertetni magunkat és mindennapi életünket leendő olvasóinkkal. Megmutatni, hogy mi is olyan emberek vagyunk mint mások, akik nem szenvednek mentálhigiénés problémáktól.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Riportok. Összes bejegyzés megjelenítése

Városi legendák helyett
avagy Frakk, Lukrécia és Szerénke a 21. században
A feledés homályába merül, hogy mikor csatlakozott a kutya és a macska az emberhez. Annyi biztos, hogy első háziállata a hozzá csapódó farkasból átlényegült kutya, és jóval később a nílusi erdőségekből kicsalogatott macska barter üzletet kötött az emberrel.
Mivel a kutya amúgy is falkaállat, hamar beilleszkedett a hordába, cserébe ellátást kapott. Mivel érzékszervei jóval érzékenyebbek az emberénél, nagyon jó házőrző vált belőle. Sőt, a vadászatokon is remekül szerepelt.
A macskát sem véletlenül tették istenükké az egyiptomiak. Nagyon fontos szerepe volt a gabonaraktárak tisztán tartásában, elkapkodott pockot, egeret, patkányt, mindenféle undok férget. Volt egy olyan törvény is, hogy aki megöl egy macskát, halállal lakol.
Ehhez képest nagyon megváltozott a helyzet. Egy mai város az erőfeszítések ellenére sem barátságos környezet háziállatainknak. És mégis az állatbarátok mini-paradicsomot teremtenek kedvenceiknek, ezzel jelentősen megnövelve az élettartamukat. Mi lehet a titok? Megkérdeztem Alit és Annát, akik a gyakorlatban mutatták meg, hogy ez nem városi legenda, hanem a valóság. Anna kutyát és cicát is nevelt egyszerre, Ali kutya tartásban profi. Mindketten oly kedvesek, hogy beavatnak bennünket tapasztalataikba.
A feledés homályába merül, hogy mikor csatlakozott a kutya és a macska az emberhez. Annyi biztos, hogy első háziállata a hozzá csapódó farkasból átlényegült kutya, és jóval később a nílusi erdőségekből kicsalogatott macska barter üzletet kötött az emberrel.
Mivel a kutya amúgy is falkaállat, hamar beilleszkedett a hordába, cserébe ellátást kapott. Mivel érzékszervei jóval érzékenyebbek az emberénél, nagyon jó házőrző vált belőle. Sőt, a vadászatokon is remekül szerepelt.
Ehhez képest nagyon megváltozott a helyzet. Egy mai város az erőfeszítések ellenére sem barátságos környezet háziállatainknak. És mégis az állatbarátok mini-paradicsomot teremtenek kedvenceiknek, ezzel jelentősen megnövelve az élettartamukat. Mi lehet a titok? Megkérdeztem Alit és Annát, akik a gyakorlatban mutatták meg, hogy ez nem városi legenda, hanem a valóság. Anna kutyát és cicát is nevelt egyszerre, Ali kutya tartásban profi. Mindketten oly kedvesek, hogy beavatnak bennünket tapasztalataikba.
Címkék:
Önvallomások,
Riportok
Interjú Annával
Kata: Elsőnek arra kérnélek, mesélj arról, milyen itt a klubházban.
Anna: Minden nap járok ide, alig várom, hogy jöhessek, hogy dél legyen. Itt hasonló problémákkal küzdőkkel vagyok körülvéve, egyenrangú partnernek tekintenek, nem néznek „ufónak”.
Kata: Mikor kezdtél ide járni?
Anna: 2011-ben, talán.
Kata: Hol hallottál a klubházról?
Anna: Először a pszichiátriai gondozóban ajánlgatták, de én egy ismerősömet kerestem és mondták, hogy ő a klubba jár, itt bármikor megtalálom. Meg is találtam és ő mondta, hogy jöjjek be néha. Végül bejöttem 10 percre, aztán fél órára, aztán végül itt ragadtam.
Kata: Miért kezdtél el a klubházba rendszeresen járni?
Anna: Azért mert láttam, hogy hasonló problémákkal küzdő emberek járnak ide és itt nyugodtan beszélhetek a gondjaimról, amik rosszul esnek nekem, vagy nehézséget, problémát okoznak. Barátokra találtam itt.
Kata: Mire használod a klubot elsősorban?
Anna: Sokat beszélgetek, legtöbbször.
Kata: Mesélnél nekem az itteni foglalkozásokról, esetleg a klubház dolgozóival való kapcsolatodról?
Anna: Nagyon szeretem a kézműves foglalkozásokat, azokon mindig részt veszek. A szociális munkásokkal jó a kapcsolatom, egyikkel sincs semmi gondom, mindegyikük nagyon jó fej.
Kata: Mint említetted itt mindig megértő közegre találsz. Azt kifejtenéd bővebben, hogy mit jelent számodra, hogy nem tekintenek úgy rád, mint ufóra?
Anna: Ha beszélek a betegségemről, akkor nem gondolják azt, hogy na, ez egy bolond, hanem tudják, hogy épp ésszel tudok gondolkodni. Voltak zavartabb pillanataim, de azok elmúltak, az évek hosszú során, és hát egyenrangú
partnernek tekintenek. Meg hát ők is elmondják a gondjaikat, én is meghallgatom őket, egymásnak néha tanácsot adunk, vagy csak megbeszéljük az élményeinket. Azokat a nem jó élményeket. Az jó, hogy el tudom mondani, mert otthon kevésbé tudom, az utcánkban megismert embereknek meg egyáltalán nem. A házban, ahol élek nem mondhatom el, mert előítélettel vannak.

Klubunkról,
Önvallomások,
Riportok
Interjú Alberttel
- Légy szíves elsőnek mesélj arról, hogy milyen itt általában a Félsziget Klubházban?
Én szeretek idejárni a Félsziget Klubházba, mert nagyon jó csoportfoglalkozások vannak és vannak olyan emberek, akikkel szeretek elbeszélgetni is, úgyhogy, amikor nincs csoportfoglalkozás, akkor sem unatkozom, és majdnem minden foglalkozáson részt veszek. Főleg a beszélgetős csoportokat szeretem, de szeretem a rajzos meg az egyéb ilyen csoportokat is. Most Román Zsuzsinak (Román Zsuzsa, a Félsziget Klubház intézményvezetője) az alkotó csoportjából jöttem éppen. Itt is megbeszéljük, ki hogyan érzi magát, mi történt vele mostanában. Most zenére festettünk. Mikor befejezzük a művet, megbeszéljük, először a csoport, hogy mit lát abban a képben, amit az egyén készített, utána meg elmeséli az illető, hogy ő mire gondolt, amikor készült a kép. Most egy ilyen meditációs zene szólt, arra kellett festeni. Persze nem egyformán jól rajzolunk, meg festünk, én például nem tudok egyáltalán alakot festeni meg rajzolni, ezért én ilyen nonfiguratív képet csináltam.
- Következő kérdésem egyrészt, hogy miért kezdtél el ide járni, másrészt, hogy hol hallottál először a helyről?
A kezelő orvosnőm már régebben ajánlotta, hogy jöjjek el ide, mert én 20 éven keresztül nem mentem el otthonról, csak havonta egyszer gyógyszert felíratni, meg beszélgetni vele a kórházban. Én eleinte ódzkodtam attól, hogy eljöjjek ide. Az egyik akadály nekem az volt, hogy ide el kellett, hogy jussak, a másik ok az volt, hogy attól féltem, hogy itt semmi más nem lesz, csak ülünk, és mint a váróban maximum elbeszélgetünk, meg állandóan arról lesz szó, hogy kinek mi baja van. Kellemeset csalódtam, mert amikor idejöttem legelőször, az úgy történt, hogy akkor már gyalog egyedül közlekedtem és észrevettem itt a klubházat, bejöttem, és óriási nyüzsgés volt. Én világ életemben szerettem a nyüzsgést. Mind a három számítógép mellett ültek emberek és számítógépeztek (a klubház számítógépparkjánál). A többiek beszélgettek az előtérben és a klubtérben. Amikor bejöttem az egyik betegtársunk kérdezte, hogy kérek-e kávét és én nagy kávés vagyok, ezért természetesen elfogadtam, és ezek után valahogy itt ragadtam. Annyira jól sikerült ez az itt ragadás, hogy két hónap után körülbelül felkértek, hogy mi lenne, ha a klub újságot vezetném, illetve kézbe venném (a klubházban minden évszakban szerkesztenek saját újságot, a klubtagok írásaival). Ez annyira megtetszett nekem, hogy elkezdtem számítógéppel is foglalkozni és az újsággal is. Körülbelül egy évig tanultam itt a számítógépezést a többiektől, meg az önkéntes segítőktől, amikor megtanultam az alap dolgokat. Akkor vettem magamnak egy laptopot és otthon írtam a cikkeket. Sokat fotózok is, az újságban megjelenő fotók nagy részét én készítem. Úgy öt vagy hat éve, hogy itt voltam, amikor azt gondoltuk, hogy csinálunk egy blogot is (http://amifelszigetunk.blogspot.com/), hogy még jobban megismertessük magunkat a külvilággal, hogy nekünk is ugyanolyan problémáink vannak, mint egy egészséges embernek. Mi se vagyunk különbözőek egy egészséges embertől, pedig mindenki ilyen csodabogaraknak hisz minket, akiket jobb kerülni, mert félnek is egy kicsit tőlünk. A tájékoztatás nincs megfelelően elintézve, sem az újságokban, sem a filmekben, se a tévében, se semmilyen fórumon. Ezért a pszichiátriai betegektől félnek, meg ha valamilyen gyilkosság történik és az illetőnek valamilyen kis köze van a mentálhigiéniás problémákhoz, mondjuk skizofrén vagy ilyesmi, akkor egyből azt hangsúlyozzák ki, hogy ő ezt ezért csinálta. Az emberek nem tudják, hogy például milyen problémái vannak egy skizofrénnek, vagy milyen problémái vannak egy depressziósnak. Én egy statisztikai adatban hallottam, hogy minden negyedik ember mentálhigiénés problémától szenved, csak nagyon sokan vannak, akit nem kezelnek, mert nem megy el orvoshoz a problémájával, talán mert nem is tud róla, hogy ez valójában micsoda.
- Vagy fél az előítéletektől?

Ali története,
Klubunkról,
Riportok
Román Zsuzsa alkotócsoportja
Anna: Gyakorlatilag mindegyik más és mégis egyforma. A téma ugyanaz, kapunk egy feladatot és mindenki a fantáziájára bízva alkot valamit, hol festünk, hol rajzolunk. Vannak közös nagy alkotások és van, mikor mindenki egy külön lapon készíti el az önálló képét.
Én nagyon szeretem a közös képet, mert ugyan mindenki külön alkot, más stílusban kezeli az ecsetet vagy a porpasztellt, mégis a mű egységet alkot. Ha tehetem, mindig megyek. Annyira szeretek rajzolni, hogy egész héten ezeket a csoportokat várom, hisz Kapitány Eszternek is van egy hasonló foglalkozása.
Ali: Zoli, péntekenként, ha ráérsz te is eljössz a Zsuzsa csoportjára. Neked mi tetszik benne?
Zoli: A közös tevékenység tetszik, és az hogy szabadon asszociálunk.
Ali: Gondolom, neked is tetszik, hogy a végén megbeszéljük az alkotásokat.
Zoli: Igen, mert nagyon érdekes, hogy mit gondolnak a többiek, és mit az alkotó az elkészült képről.
Ali: Nekem nagyon tetszett az, amikor az utolsó alkalommal mindenki választott egyedi színű krétával rajzolt valamit a lapra, ami aztán körbement, és mindenki hozzátette saját elképzelését. A lapok háromszor is körbejártak, és a végén egy nagyon érdekes alkotás jött létre, ami úgy is megállta a helyét, ahogy egymás mellé raktuk.
Ali: Zoli, te melyik rajzeszközt szereted a legjobban?
Zoli: Én a ceruzát szeretem, mert nem piszkolom össze magamat, de ha a feladat megkívánja, szívesen festek vagy használom a porpasztelt is. Szeretek fákat is rajzolni, ennek megvan a maga oka, de ez legyen az én titkom.
Ali: Azt tudom, hogy te célzottan jársz ide a klubba és kizárólag csak Mezsu ismeretterjesztő csoportjára és a Román Zsuzsi alkotócsoportjára jössz be. Miért szeretsz a Zsuzsi csoportjába járni?
T. Zsuzsi: Én a harmadik kerületben laktam eredetileg és az ott lévő klubházban ismertem meg Zsuzsit. És ott hasonló művészetterápiás csoportot vezetett, amit nagyon megszerettem, mert mindig nagyon megnyugszom a csoporton, örömet okoz, hogy mindenki szépeket készít. Később a Mandalára jártam a Zsuzsihoz, de ez átkerült másik napra és így kezdtem járni Mezsu csoportjára, amit ugyancsak megszerettem. Aztán Zsuzsi hívott, hogy most megint csinál rajzolást is és elkezdtem járni rá. Nagyon jó, hogy úgy hangolódunk rá az alkotásra, hogy előtte megbeszéljük, ki hogy van, ezáltal jobban megismerjük egymást is, senkinek nem marad benne az aktuális problémája. Utána érdekes feladatokat csinálunk, mindig más technikákkal, és a végén megbeszéljük a műveket. De nem az a fontos, hogy szép legyen, néha azok készítik a legérdekesebb képeket, akik nem olyan ügyesek a rajzolásban, ezért mindenkinek érdemes jönni, és akik régebben járnak, látszik rajtuk a fejlődés.
Misi: Én rajzolni nem nagyon szerettem régen, ma már talán igen. A legjobban a rajz előtti beszélgetéseket szeretem. Azért néha megdicsérik a rajzomat és olyankor én is szeretek rajzolni. A két Zsuzsa rajzol legszebben.
Ali
2018
Címkék:
Képzőművészet csoport,
Riportok
Milyen volt a badacsonytomaji nyaralás?
- táborozóktól kérdeztük, ők válaszoltak -
Ponty Laci: Délelőtt 10 órakor találkoztunk a Déli pályaudvaron. Máté mindenkinek kiváltotta a jegyét, majd felszálltunk a vonatra. Három órát tartott az út, de már az utazás is jó hangulatban telt el, jókat beszélgettünk.
18-án, hétfőn kezdődött a tábor. Amíg várakoztunk a portán őrizték a cuccainkat, majd, amikor bepakoltunk az 5 személyes faházakba, elmentünk ebédelni, ahol mindvégig a 15-ünkre megrendelt adagot kaptuk.
A strandolást a vízibiciklizés és a pingpong partik késő estig tették színesebbé. A vízibiciklizésben először Puskás Peti és Misi hajtotta az 1 órára kibérelt biciklit, amiben eléggé elfáradtak, mert összesen 6-an voltunk a biciklin.Egyik nap Badacsonyban voltunk kirándulni, ahol egy kis pincészetben bor és szörp kóstolás is volt. Én csak a bodzaszörpöt és a csipkebogyó-szörpöt kóstoltam meg, de voltak, akik a borkóstolón is részt vettek.

A másik kiránduláson Szigligeten felmentünk a várba, ahol Misi nagyon sok fotót készített a kilátásról, és a kiállított tárgyakról. Középkori fegyverek és vértek voltak, és itt is készítettünk egymásról is képeket. Magáról a vár történetéről volt egy 15 perces videó is. Ez mutatta be röviden a vár építésének történetét és a vár lakóinak az életét.
Nagyon örülök annak, hogy a doktornőm unszolására részt vettem ezen a kiránduláson, és a határaimat is túlléptem.
Az esős időben összejött kétszer is az activity-parti, ahol nagyon sokat nevettünk. Számomra nagyon jól sikerült a tábor, remélem jövőre is részt tudok venni rajta.

Riportok,
Táborozások
Interjú a táncossal
- Szia Zoli! Mióta táncolsz, és miért pont a néptáncot választottad?
- Hét éves korom körül lettem figyelmes a néptánc előadásokra a TV-ben. Attól kezdve csak azokat a műsorokat kerestem, melyben népzene és néptánc volt. Ilyen volt a Sebő-Halmos páros, a Timár Sándor vezette Aprók Tánca című műsor, és a Vass Lajos vezette kórus fesztivál.
- Hány éves korod óta vagy táncos?
- A ’80-as évek elején mikor Fertődön felvételt hirdettek az Állami Balett Intézet néptánc szakára, akkor az utolsó napon odajött édesanyámhoz Tímár Sándor. Azt mondta, hogy menjek hozzá az akkori Vegyipari Dolgozók Szakszervezete Bartók táncegyüttesébe táncolni. Hát elmentem, megtetszett, és ottmaradtam.
- Mely táncok a legkedvesebbek számodra?
- Az egész Kárpát-medence táncai.
- Amikor kint voltál Angliában, akkor is táncoltál?
- Igen, egy táncházat is alapítottam, a neve: Londoni Magyar Táncház. Akkor nem csak magyarokat tanítottam, ahogy az idő múlt, úgy nőtt az angol és más nemzetiségűek aránya.
- Hol és kiket tanítasz most néptáncra?
- A Muzsikás Gyermek táncházban megmutatom, hogyan lesz az ugrabugrálásból tánc. Tanítani pedig a Szimpla kert nevű szórakozóhelyen szoktam, minden hétfőn este 21 óra után.
- Mióta léptek fel az Erdőfűvel?
- Az ismeretségünk régi, kb. két éve lépünk fel közösen.
Zoltán az Erdőfűvel nálunk is tartott egy koncertet és egy bemutatót, ami nagy sikert aratott.
Ali, Éva

Ki miért jár a klubba?
Zoli
- Szia, Zoli! Ha jól tudom, te a régi klubtagok közé tartozol. Mióta vagy klubtag?
- 2007 óta járok rendszeresen ide. Itt olyan jól érzem magam, hogy ez a második otthonom.
- Milyen változást hozott az életedbe, hogy ide jársz?
- Sok barátom lett.
- Ezt örömmel hallom, mert tudom, hogy nem könnyű a barátságodat elnyerni.
- Személyesen miben változtál meg, amióta felfedezted a klubot? Már három éve ismerlek, és azt figyeltem meg, hogy nyitottabb lettél.
- Én is észrevettem, ebben sokat köszönhetek ennek a kis közösségnek.
- Mik a kedvenc csoportfoglalkozásaid?
- A beszélgetős csoportok: a mandala, az ismeretterjesztő, mese csoport, a klubtaggyűlés és a hírek szerelmesei, meg az irodalomkör.
- Van-e olyan csoportfoglalkozás, amit szeretnél, ha lenne?
- Bármilyen beszélgetős foglalkozás, ami a hasznunkra válik. Az ulticsoportot is
szeretem, az is jó terápia.
- Majdnem elfelejtettem megkérdezni, hogyan kerültél ide?
- Már évek óta tudom, hogy megnyílt ez a klub. Még a Szigony utcai klubban hallottam róla. 2007-ben a barátnőm elhagyott, utána kerültem ide.
- Nagyon szépen köszönöm ezt az őszinte beszélgetést.

Változunk…
Anna
Anna gyerek -és kamaszkorában nagyon gátlásos volt. Hiába tudta kívülről a verseket, hiába voltak az ő fogalmazásai a legjobbak. Idegenek előtt nem mert megszólalni. Eltelt sok-sok év. A karácsonyi műsorban kiválóan alakította a vak koldus szerepét, s most új szerepre készül. Saját bevallása szerint a színjátszó kör léte, és a körbe járók hatása ez. Kétségtelen, hogy segítjük és bíztatjuk egymást.
Az igazi áttörés az lesz, amikor Anna megszólal, és játszani kezd.
Mariann
Mariann eleinte nagyon kevés ideig maradt a klubban. Talán zavarta a sok ismeretlen ember. Én a nyáron ismerkedtem meg vele, azóta járok ide. Az utóbbi fél évben Mariann nagyon sokat változott. Már nem kiabál, ami nagyon jó. Próbál kapcsolatokat teremteni. Igaz, még mindig az időjárás a fő témája, de már másról is lehet vele beszélgetni. A különböző csoportfoglalkozásokon részt vesz, hol hozzászól, hol fegyelmezetten végighallgatja a többieket. A legutóbbi klubházgyűlésen az iránt érdeklődött, hogy van-e valaki, aki barátkozna vele.
Ali
Kb. három éve jár a klubba. Betegségétől függ, hogy mennyit beszél. Ha felmenő ágban van, akkor felgyorsul. Ha lemenő ágban van, akkor lelassul. Húsz évig nem mozdult ki otthonról. Nevelőanyja szerint nagyon jót tett, hogy a kórház után nem magába fordult, hanem emberek között van. Szinte minden foglalkozáson jelen van, ez segíti az újságírásban. Viszonylag jól halad a számítógéppel is, annak ellenére, hogy csak másfél éve vett magának egy laptopot. Rájött, hogy milyen sok mindenre használható. Minden nap másfél órát ül a gép előtt, zenehallgatással együtt többet. Amikor kórházba került, a család után a számítógép hiányzott neki a legjobban.
Éva
Augusztus óta járok a klubba. Eleinte fogalmam se volt, mit lehet itt tenni. Beültem a foglalkozásokra, de hozzászólni nem tudtam. Nem mintha nem lett volna mondanivalóm, de a gátlásaim erősebbek voltak. Aztán szép lassan feloldódtam. Kialakult, hogy melyik program érdekel, melyik nem. Karácsonykor én is szerepeltem, és ma már az újság készítésében is részt veszek. Szerintem ez a klubház minden dolgozójának és klubtársaimnak köszönhető.

- Ezt örömmel hallom, mert tudom, hogy nem könnyű a barátságodat elnyerni. Személyesen miben változtál meg, amióta felfedezted a klubot? Már három éve ismerlek, és azt figyeltem meg, hogy nyitottabb lettél.

- Bármilyen beszélgetős foglalkozás, ami a hasznunkra válik. Az ulti csoportot is szeretem, az is jó terápia.

V. Éva , Ali
2014

Bajor Gizi Emlékmúzeum
Asztalhoz ültünk, hogy felelevenítsük az egyik szombati csoport programját, a Bajor Gizi Emlékmúzeumban tett látogatást. Részt vevők: Laci, Zoli, Magdi. Azóta az történt, hogy a múzeum kerítése a nagy esőzések miatt kidőlt az útra és rengeteg föld borult a járdára. Még szerencse, hogy senki nem járt éppen arra.Laci: Amikor elindultunk, sajnos az idő nagyon rossz volt. Két szinten van a kiállítás. Rögtön a bejáratnál van Básti Juliról egy kép, akinek az apja, a Básti Lajos nagy színész volt. Régi színészek érdekes használati tárgyait, ruhadarabokat láttunk, amiket akkoriban alkalmaztak.
Zoli: A kiállítás folyamatosan bővül, én most nem voltam, csak régebben, de már egy csomó új dologról lemaradtam. De sok hasznos dolgot meg lehet tudni, én is gazdagodtam ismeretekben, mert amikor odamentem, akkor tudtam meg, hogy Prielle Kornélia, akiről utca van elnevezne, egy színésznő volt.Laci: A lovaglási pózolás vicces volt, lehetett fényképeket készíteni mentében. Jött valaki, aki kalauzolta a látogatókat, fenn az emeleten karikatúrákat láttunk, régi kandallót, királyi páholyt, a különleges vendégeknek azt tartják fenn a színházban. Hangulatos kis zug volt: egy zongora, két gyertyatartóval. Filmet is vetítettek Várkonyi Zoltánról, nagyon tetszett az is.
Magdi: Néztünk egy előadásrészletet az Adásszünet című darabból, Tahi Tóth László és egyéb híres színészek szereplésével. Kellemes volt ott ülni és nézni. Volt egy asztal, ahol ki lehetett választani, kinek a hangját szeretnénk hallani, én a Bástit választottam. Gobbi Hildát is hallottuk, ő volt a főszervezője ennek a múzeumnak. Van állandó és időszaki része is, én is beöltöztem jelmezbe, páncélba, és egy sisakot tartottam a kezemben. Nekem is nagyon tetszett a kiállítás, volt egy kísérőnk, aki végigvezetett minket. A múzeum után visszajöttünk a klubba, és megbeszéltük a látottakat. Úgy volt, hogy beülünk a Makk Hetesbe, de Tamást lebeszéltük róla, hogy ne költsük a pénzünket.
2012
Címkék:
Riportok,
Szombati csoport
Hop on hop off
Rebeka, aki gyakorlatra jár a klubházba, megszervezte, hogy elmehessünk egy városnézésre a Hop on hop of busszal, amivel a külföldiek szokták megnézni Budapestet.
Misi: Deák térről indultunk este 6-kor, de dugóba került, és kicsit várni kellett, addig elmentünk a parkba és megnéztük a lakatokat. Gondolom, szerelmesek csinálták. Amikor megjött a busz, felszálltunk és elindultunk.
Gyöngyi: Attól tettem függővé, hogy megyek-e, hogy rosszul leszek-e vagy sem. Mivel öt óráig nem volt semmi bajom, elindultam a többiekkel. Aztán végül mégis be kellett vennem a gyógyszeremet.
Misi: Kapott mindenki fülhallgatót és az idegenvezető magnóról mondta a város nevezetességeit, Rebeka pedig integetett, hogy merre kell nézni.
Laci: Életemben soha nem voltam még ilyenen, csak most adatott meg.
Misi: Én a Citadellán még sosem jártam, úgy emlékszem, de nagyon szép volt a kilátás, és ha láttam volna, akkor biztosan emlékszem. A fél várost lehetett látni.
Laci: Nekem az ágyúk is tetszettek, ahogy a busszal mentünk, ott jobbra. Élvezetes volt a kirándulás, és úgy gondolom, másnak is, látnivaló volt bőségesen.
Misi: Jópofa volt, amikor az alagútban a nyitott buszban kiabáltunk, és visszhangzott. Ez már a visszafelé vezető úton volt, negyed kilenc felé.

Interjú az állatokról és az Állatkertről
- Ha rád lenne bízva egy új állatkert létesítése, mely állatokat szereznél be először?
Ausztráliai, tazmániai és új-zélandi állatokat. Felvenném a kapcsolatot a Jersey szigeten lévő Dodo Parkkal, ahol a kihalás szélén lévő állatokat próbálják megmenteni, és az ő Franchise-állatkertjüket hoznám létre. Él az őserdőben egy nagyméretű papagájfajta, amelyik nagyon nehezen talál párt. A hím próbálja a hangjával hívogatni a nőstényt, de nagyon kevés van belőlük, és így nem jön a párja. Szereznék neki egy feleséget, és az állatkertben tartanám őket.
- Milyen változásokat vezetnél be?
Szeretném, ha az önkéntesek is gondozhatnák az állatokat. Hazavihetnék az anyátlan állatkölyköket otthon felnevelni. Ezeket nagyon gyakran kell cumiztatni és büfiztetni. A hasukat is dörzsölgetni kell, hogy tudjanak emészteni.
- Mely állatok vannak a mostani állatkertben méltatlan körülmények között?
A földi malac. Nincs elég nagy helye, hogy járatokat tudjon ásni a földben.
- Te mely állatokat és miért telepítenél át a Vidámpark területére?
A majmokat, a vízilovat, az oroszlánt, a zsiráfot, a zebrát és az elefántot. Ezek népszerű állatok, minden gyerek először rájuk kíváncsi, és így biztosítani lehetne, hogy sokan látogassák a vidámparkot.
- Vannak-e olyan állatok és növények, amiket hiányolsz az állat és növénykertből?
A következőket hiányolom: a fakúszó kengurut, a kiwit, a kolibrit, a vaddisznót, a hosszú fülű sündisznót, a rövid fülű elefánt cickányt, a koalát, a cápát, a húsevő és dögszagú növényeket, a jaguárt, a csimpánzt, a hópárducot, a tazmán ördögöt, a pandát és a kacsacsőrű emlőst.
Készítette: Ali Olgával

Barangolás a Füvészkertben 2012
A füvészkerti látogatás után néhány klubtag élménybeszámolót tartott. Asztalhoz ültek és elmesélték, mit láttak, hallottak, „szagoltak” a kirándulás során. A beszélgetés résztvevői: Anna, Magdi, Laci és Olgi.Mi jut eszetekbe a Füvészkertről?
Laci: Pál utcai fiúk.
Anna: Nemecsek Ernő.
Szabi: Nemecsek Ernőt megfürdették a hideg vízben.
Anna: Amikor elhaladt az az ellenség sorai előtt, Ács Feri parancsára ők is tisztelegtek előtte.
Laci: A sétán gazdag volt a látnivaló és szép.
Anna: Volt egy nagy és büdös fa…
Olga: Nem a fa volt a büdös, hanem a termése. Amikor ráléptetetek a falevelek alatt, akkor szabadult fel a szag.
Laci: Gingko Biloba a neve.
Honnan tudtad?
Laci: Felismertem a tv-reklámokból, és mondták is.
Anna: Már teljesen elsárgult, a gyümölcse is kicsi volt, mint a cseresznye, csak sárga és rettentő büdös, mint a pálpusztai sajt.
Mit láttatok még?
Anna: Bementünk a Mézes Kuckóba.
Laci: Mézet is lehetett kóstolni.
Anna: Olgi és én különleges Facélia-mézet vettünk, Magdi és Zsuzsa akácmézet.
Miért választottátok ezt az ismeretlen nevű mézet?
Anna: Mert kevésbé volt émelygős és nekem jobban is ízlett. OIyan illata volt, hogy alig vártam, hogy hazaérjek és megkóstolhassam. A kezdődő náthámra is jót tett, mert csírájában elfojtotta. Nagykanállal ettem, és már el is fogyott.
Olgi: Anna visszafogottan fogalmaz, mert ott azt mondtuk, hogy „isteni”!!!
Magdi: Az akácméz nem is olyan émelyítő, én még meg is cukroztam, hogy kevesebb fogyjon egyszerre…
Laci: Betévedtünk a pálmaházba… A hatalmas falevelek alatt állva fotók is készültek. Láttunk egy rovarevő növényt, az volt a neve, hogy kancsóka.
Olgi: Mindenféle méretű kancsók voltak, egész picitől a hurkanyagyásúig. Mert olyan volt az alakja.
Anna: Húsevő növény volt, akár egy egér is elfért volna a virágzatában. Az egyik pálmalevél olyan nagy volt és erős, hogy akár egy embert is megtartott volna. Majdnem elszédültünk, ahogy néztük a magasban.
Úgy hallottam, hogy gyümölcsöket is lehetett kóstolni.
Magdi: Igen. Csak az a baj, hogy nem emlékszem a nevükre, olyan különlegesek voltak.
Olgi: Tamarindot kóstoltunk, ami tudvalevőleg hashajtó, és volt is a csoportban olyan, akire hatott, és hazáig kellett szaladnia…
Laci: A barangolás alkalmával szinte az őserdőben éreztük magunkat.
Olga: A trópusi pálmaházban negyven fok volt.
Anna: De volt ahol csak 26…
Olga: Igen, mert az a szubtrópusi.
Anna: A kaktuszoknál például kifejezetten hideg volt. Mellettük láttuk az orchideákat. Tomi szerint a Bugakosbor a legillatosabb.
Címkék:
Riportok,
Szombati csoport
Mit olvasol?
- Szia, Zoli! Mit olvasol?- Szervusz, Ali! Most éppen Asimovot: Alapítvány és föld, ez a címe.
- A múltkor is őt olvastad, ha jól emlékszem. Mi volt a trilógia címe és röviden miről szólt?
- Az Alapítvány trilógia egy jövőben játszódó könyv, tele van ármányokkal, összeesküvésekkel, és cselszövésekkel.
- Téged nem zavar a beszélgetés és a hangzavar olvasás közben?
- Nem zavar, sőt még az összpontosításban segít is.
- Mindig ilyen könyveket olvasol, vagy más téma is érdekel?
- Szeretem a lélektani krimiket, és a pszichológiát is.
- Nem titok, hogy mindketten járunk Mandalára, és többször előfordult, hogy az általad olvasott könyv témája volt a Mandaláé is. A TV-ben milyen jellegű filmeket nézel meg?
- A sorozatok közül a Szex és New York-ot és a Columbot. A filmek közül olyan akciófilmeket, melyekben jó bemondások vannak, pl. Jackie Chan, Indiana Jones, Vissza a jövőbe, Jean Claude Van Damme-mal az Időzsaru, a Terminátor.
- Úgy látom, van egy kis eltérés az olvasmányaid és a filmbéli kedvenceid között. Mi lehet ennek az oka?
- A könyvekből tanulok, a filmeken meg szórakozok.
- Köszönöm szépen, hogy ez a riport is segített jobban megismerni téged.
Ali, Zoli
2012
Címkék:
Önvallomások,
Riportok
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)