A Szépművészeti Múzeum megtekintése

Minden az előre eltervezettek szerint történt. Délután kis csapatunk (6+2 fő) egy és két óra között összegyűlt a klubházban. Célpontunk a frissen felújított Szépművészeti Múzeum volt.
Szerencsére jó volt a közlekedésünk, zökkenőmentesen odaértünk. Már ahogyan közeledtünk a múzeum felé, messziről feltűnt, hogy az épület milyen tiszta. A több évtizedes port és kormot eltávolították róla, csak úgy vakítottak a napfényben a bejárat oszlopai.

Azonban beérkezve én kicsit megrettentem. Hullámzó tömeg állt sorba a jegyekért. Kilátástalannak tűnt megszerezni a belépőket. De Zsolt szocmunkás talpraesetten, 10 perc alatt elintézte és már mehettünk is be.Az egész múzeumban a profizmus keveredik a művészettel. Még a ruhatár is bekamerázott, a pultos hölgyek folyamatosan angolul és magyarul tesznek eleget feladatuknak.
Pazar kínálattal kényeztetik a szervezők a látogatókat. Olyannyira, hogy ezt a rengeteg élményt és információt lehetetlen egyszerre befogadni. Ezért mi is választottunk. A Román terem és a Reneszánsz képtár mellett döntöttünk.
A Román terem fő érdekessége, hogy háborús sérülés miatt 1945-től 3 évvel ezelőttig el volt zárva a látogatók elől. Addig csak tárolásra használták. De szépen rendbe hozták. Beépítettek egy román stílusú kaput a bejárathoz (hasonlót, mint a jáki templomét, csak nem olyan cifra), és gazdagon festett minták borították a mennyezetet. Ez az egész múzeumról elmondható. Elképesztően szépen kivitelezett ólomüveg ablak képek övezték a teret. Az Osztrák-Magyar Monarchia királyai, fejedelmei voltak megmintázva.
A Reneszánsz képtár megőrizte lenyűgöző voltát. A húzónevek (Rafaelo, El Greco) megmaradtak, azonban a kismesterek közül sokan változtak. Érdekes volt látni, hogy a festmény születésének korában milyen volt a szépségideál. Ugyanis túlnyomórészt Szűz Mária a kisdeddel volt a témája a képeknek. Egy-egy modell több képen is felbukkan.
A képtár kissé szétzilálta csapatunkat, de szerencsére a technika vívmányait igénybe véve megint teljes lett csoportunk. A ruhatárban kifelé menet sem kellett csalatkoznunk, és ezzel befejeződött a szombicsopink.

Fél év múlva megint jövünk!

Móni
2019

Városi legendák helyett

avagy Frakk, Lukrécia és Szerénke a 21. században

A feledés homályába merül, hogy mikor csatlakozott a kutya és a macska az emberhez. Annyi biztos, hogy első háziállata a hozzá csapódó farkasból átlényegült kutya, és jóval később a nílusi erdőségekből kicsalogatott macska barter üzletet kötött az emberrel.
Mivel a kutya amúgy is falkaállat, hamar beilleszkedett a hordába, cserébe ellátást kapott. Mivel érzékszervei jóval érzékenyebbek az emberénél, nagyon jó házőrző vált belőle. Sőt, a vadászatokon is remekül szerepelt.

A macskát sem véletlenül tették istenükké az egyiptomiak. Nagyon fontos szerepe volt a gabonaraktárak tisztán tartásában, elkapkodott pockot, egeret, patkányt, mindenféle undok férget. Volt egy olyan törvény is, hogy aki megöl egy macskát, halállal lakol.
Ehhez képest nagyon megváltozott a helyzet. Egy mai város az erőfeszítések ellenére sem barátságos környezet háziállatainknak. És mégis az állatbarátok mini-paradicsomot teremtenek kedvenceiknek, ezzel jelentősen megnövelve az élettartamukat. Mi lehet a titok? Megkérdeztem Alit és Annát, akik a gyakorlatban mutatták meg, hogy ez nem városi legenda, hanem a valóság. Anna kutyát és cicát is nevelt egyszerre, Ali kutya tartásban profi. Mindketten oly kedvesek, hogy beavatnak bennünket tapasztalataikba.

KözépPont

Nemrég nyílt meg a KözépPont, hozzánk közel, a Kiss János Altábornagy utcában. Sokszor elmentem mellette, de nem mentem be, mivel azt hittem, hogy ez is csak egy adománybolt a sok közül, ahol csak vásárolni lehet.
Egyik alkalommal elkísértem Annát, aki már törzsvevőnek számított, és én is bementem. Egyből szívesen fogadtak és felajánlották, hogy tegeződjünk. Amíg Anna a ruhákat nézte, én leültem egy kényelmes fotelba és elkezdtem a könyveket nézegetni. Volt köztük néhány, ami felkeltette a figyelmemet. Főleg a gyermekkönyvek. Megkérdeztem Zsuzsáékat, hogy mennyibe kerülnek, de azt mondták, azok a könyvek azért vannak ott, mert vannak, akik azért jönnek be, hogy ott a helyszínen olvassák őket, de a másik polcsoron nyugodtan választhatok.Következő alkalommal már úgy köszöntöttek engem, mintha már régi ismerősök volnánk és teával is megkínáltak. Úgy éreztem magam, mintha a Félsziget Klubházban lennék. Jól elbeszélgettünk. Egyik alkalommal szerencsém volt, mert kaptak egy nagyobb könyvszállítmányt és így én nézhettem át elsőként.

Ki is választottam vagy 10 könyvet. Megígérték, hogy ha beárazták őket, két nap múlva értük jöhetek.Ekkor már 2-3 hetente, a Félsziget nyitása előtt bementem hozzájuk beszélgetni és elfogyasztani egy finom teát. Mivel szeretek fényképezni, megkértem őket, hogy hadd készítsek róluk pár képet, meg a boltról is. Megengedték. A másik dolog az volt, hogy elhatároztam: írok majd egy cikket róluk az újságunkba. Ekkor már tudtam, hogy a KözépPont nem csak egy egyszerű adománybolt, hanem ahogy a szórólapjukon is hirdetik: Szellemi és közösségi tér, alkotóműhely és adománybolt.

 Egyik nap a postára mentem csekket befizetni és volt egy bő fél órám, így betértem Zsuzsáékhoz. Beszélgettem és a teámat kortyolgattam, amikor bejött egy negyven év körüli fiatalember. Egyből bemutatkoztunk és letegeződtünk, majd mintha már régen ismernénk egymást, Zsuzsával nyíltan elkezdett beszélni előttem a problémáiról, hogy mi történt vele az elmúlt időszakban. Újra úgy éreztem magam, mintha a Félszigetben lettem volna, Gusztos Éva Mandaláján, vagy Román Zsuzsa Alkotócsoportján.
Beszélgetésbe elegyedtünk és én szóba hoztam a klubot. Nagy érdeklődéssel hallgatták, hogy milyen programjaink vannak, hogyan zajlik a klubélet. Mikor mondtam, hogy nálunk van lehetőség egész nyitvatartás alatt ping-pongozni, a fiatalembernek felcsillant a szeme. Közölte, hogy ő is szívesen lejárna hozzánk. Mondtam neki, hogy mi egy zárt körű társaság vagyunk, ahova csak pszichiátriai gondozottak járhatnak, ők is csak orvosi ajánlással.
Mivel nagyon érdekelte őt és Zsuzsáékat is, elmondtam, hogy nálunk megjelenik negyedévente egy újság, melyen keresztül jobban megismerhetnek minket. Mivel már elmúlt 12 óra felajánlottam, hogy hozok egy példányt a nemrég megjelent őszi lapból. Amint visszatértem, a fiatalember már el is kezdte olvasni lapunkat, s mivel ez a hely többek közt ezért is van kitalálva, azt mondta, hogy kiolvassa az egész lapot. Én megígértem, hogy innentől kezdve minden alkalommal hozok egy példányt a lapból. Remélem, ez a kis lépés is egy lehetőség ahhoz, hogy még jobban megismerhessenek minket.

Ali
2019

Interjú Annával

Kata: Elsőnek arra kérnélek, mesélj arról, milyen itt a klubházban.
Anna: Minden nap járok ide, alig várom, hogy jöhessek, hogy dél legyen. Itt hasonló problémákkal küzdőkkel vagyok körülvéve, egyenrangú partnernek tekintenek, nem néznek „ufónak”.
Kata: Mikor kezdtél ide járni?
Anna: 2011-ben, talán.
Kata: Hol hallottál a klubházról?
Anna: Először a pszichiátriai gondozóban ajánlgatták, de én egy ismerősömet kerestem és mondták, hogy ő a klubba jár, itt bármikor megtalálom. Meg is találtam és ő mondta, hogy jöjjek be néha. Végül bejöttem 10 percre, aztán fél órára, aztán végül itt ragadtam.
Kata: Miért kezdtél el a klubházba rendszeresen járni?
Anna: Azért mert láttam, hogy hasonló problémákkal küzdő emberek járnak ide és itt nyugodtan beszélhetek a gondjaimról, amik rosszul esnek nekem, vagy nehézséget, problémát okoznak. Barátokra találtam itt.
Kata: Mire használod a klubot elsősorban?
Anna: Sokat beszélgetek, legtöbbször.
Kata: Mesélnél nekem az itteni foglalkozásokról, esetleg a klubház dolgozóival való kapcsolatodról?
Anna: Nagyon szeretem a kézműves foglalkozásokat, azokon mindig részt veszek. A szociális munkásokkal jó a kapcsolatom, egyikkel sincs semmi gondom, mindegyikük nagyon jó fej.
Kata: Mint említetted itt mindig megértő közegre találsz. Azt kifejtenéd bővebben, hogy mit jelent számodra, hogy nem tekintenek úgy rád, mint ufóra?

Anna: Ha beszélek a betegségemről, akkor nem gondolják azt, hogy na, ez egy bolond, hanem tudják, hogy épp ésszel tudok gondolkodni. Voltak zavartabb pillanataim, de azok elmúltak, az évek hosszú során, és hát egyenrangú
partnernek tekintenek. Meg hát ők is elmondják a gondjaikat, én is meghallgatom őket, egymásnak néha tanácsot adunk, vagy csak megbeszéljük az élményeinket. Azokat a nem jó élményeket. Az jó, hogy el tudom mondani, mert otthon kevésbé tudom, az utcánkban megismert embereknek meg egyáltalán nem. A házban, ahol élek nem mondhatom el, mert előítélettel vannak.

Újabb fóbiám lett: a hó

Már évek óta attól félek, hogy megcsúszom, elesek és összetöröm magamat. Szerencsére az elmúlt években megúsztam, mert ahogy jött, úgy másnapra el is olvadt a hó. Mindenki tudja a klubban, hogy ha esik, én nem megyek be, inkább otthon maradok, kivárom azt a pár napot.
Anna párunknak ingyen lenyírja a hajunkat, lévén tanult szakmája fodrász. Megállapodtunk, hogy ezen a héten megnyír, de ez elmaradt, mert egy komoly mennyiségű hó hullott a városra, kb. 10-15 centi.
De csak tűnt, mert egy fóbiákkal küzdő, mániás ember sokszor mindent túlreagál. Ez történt velem is. Ez a kb. 20-25 perces út teljesen kikészített. A végeredmény az lett, hogy Erzsinek, hőn szeretett nevelőanyámnak a végső dologhoz kellett nyúlnia, felhívta Kosza Piroska főorvos asszonyt, hogy tanácsot kérjen tőle.
Ő felemelte az egyik gyógyszeradagomat, majd azt tanácsolta, maradjak a jövő héten otthon, időjárástól függetlenül, és kevesebbet olvassak és számítógépezzek. Az utóbbi időben egy kicsit túlzásba vittem, egy kicsit túlpörögtem, ez is közrejátszhatott ahhoz, hogy nem tudtam túllépni a havas élményeimen, és a hó csak olaj volt a tűzre. Ez egy pénteki nap volt, és azt beszéltük meg, hogy a következő hét utáni hétfőn, amikor egyébként is injekcióra kell mennem, megbeszéljük a további teendőket.
Ez így is lett. Én jókedvűen mentem a rendelőbe. A doktornő kitöltetett velem két tesztet. Az egyik kimondottan depressziósoknak volt elkészítve. Nagyon megörültem neki, hogy normálisnak, kiegyensúlyozottnak lát, és megengedte, hogy kezelés után ne haza menjek, hanem a klubba.
Ez is mutatja, hogy egy ilyen kis apróság is, mint pár centi hó, mekkora problémát jelenthet egy pszichiátriai beteg számára. A többiek is így vannak egy egyszerű csekk feladásával, vagy bármilyen hivatalos ügy elintézésével. Szerencsére ebben sokat tudnak segíteni a szociális munkások, s ezál-
tal minden probléma megoldódik. Amikor visszamentem a klubba, nagy örömmel fogadtak. Én sem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan visszatérek.
Anna a múlt héten nem tudott pontos időpontot mondani, így a haj és szakállnyírás elmaradt. Most hétvégén megpróbáltam telefonon utolérni, de nem sikerült. Pedig már nagy szükség lenne rá. Ha nem esik a hó hétfőn, magammal viszem a hajnyírógépet, és megbeszéltem Zolival, ha Anna nem jön, ő levágja a hajam és a szakállamat. Remélem Anna nem haragszik meg rám ezért.
Eljött a hétfő. Esőre ébredtem, és 10 órakor szakadni kezdett a hó. Úgy látszik, az időjárás nem akarja, hogy újra emberi kinézetem legyen.

Ez még nem lett volna probléma, de mivel hétfőn megbeszéltem a háziorvosom asszisztensével, hogy írjon fel apámnak egy háromhavi adagot, Ő megígérte, hogy szerdán mehetek érte, délelőtt 12 óráig. Ez nem okozott volna problémát normál esetben, csak ekkor esett le ez a ritka nagy mennyiségű hó. Rá voltam kényszerülve, hogy kimozduljak a kis kuckómból. Az Alkotás utcai útvonalat választottam, mert ott nagyobb esélye volt annak, hogy ellapátolják a havat. Csak részben volt szerencsém, mert nagyon latyakos, csúszós volt az út, és a mellékutcák még rosszabbak voltak. Párszor egy kicsit meg is csúsztam, de sikerült ép bőrrel eljutni az orvosi rendelőig. Hazafele menet azt választottam, hogy átvágok a MOM-Parkon, a szűz hó biztonságosabbnak tűnt.

Ali
2019

A munka világa - Éva utolsó cikke a Klubújság számára

Mint tudjátok, egy étteremben dolgozom, limonádékat készítek. Narancsosat, amiben gyömbér és menta darabok vannak, málnásat, amiben gránátalmamag és sárgadinnye darabok találhatóak, meg még bodzásat és meggyeset is. Igen ám, de beköszöntött az ősz, nem kell a hűsítő limonádé. Ezért nekem más munkát találtak ki. Különböző húsokat kell kiporcióznom kis üvegtégelyekbe. Ezek felkerülnek a kiszolgáló pultba és salátákba teszik a vendégeknek. A saláta áll jégsalátából, uborkából, paprikából, paradicsomból. Erre a salátaágyra teszik rá a különböző húsokat. Van mézes-mustáros, pesztós (ez egy zöld fűszerkeverék) és van egy füstölt húsos is. A húsok kis darabokra vannak felvágva és szószban keverik össze. Állítólag még más munkám is lesz, csak várni kell egy speciális turmixgépre.
Különben szeptemberben kicsit megijedtem, mert négy kollegámnak mondtak fel. Köztük volt egy megváltozott munkaképességű is. Féltem, hátha nekem is ez lesz a sorsom. De nem, én maradhatok. Úgy látszik elégedettek a munkámmal. Igaz, nagyon igyekszem. Egy nagy bánatom van, hogy csak egyszer lehet kimenni cigarettázni. Aki dohányos az tudja, hogy mit jelent, mikor órákon át nem gyújthat rá. Na de ez legyen a legnagyobb bajom.
Most kaptam magam mellé egy 33 éves megváltozott munkaképességű fiatalembert. Szinte olvashatatlan az írása, számolni nem tud, valószínűleg diszkalkuliás. Figyelemhiányos és rengeteget beszél, de nem tud figyelni egyszerre a munkára és arra, amit mond. Úgyhogy nekem kell figyelnem őrá is, meg a munkájára is. Nagyon sok türelem kell hozzá. Eleinte le is fárasztott rendesen. De aztán előkapartam a pedagógus tapasztalataimat. Türelem, odafigyelés, állandó ellenőrzés kell. Most már egész jól elvagyunk. Nagy előnye a fiúnak, hogy tisztaságmániás, ezt nagyra értékelem.
Hát így telnek mostanában a napjaim. Karácsonyig hajtás, utána lesz egy kis szünet. Jó lesz.

Sz. Éva
2018

(Ez Éva utolsó írása a Klubújság számára. A lap megjelenésekor sajnos már nincs közöttünk.)

Búcsú Évától

Nekem több mint klubtársam volt Éva. Egyben volt barátom és munkatársam is. Együtt csináltuk a klubújságot, sok cikket együtt írtunk meg. Ilyenkor kibújt belőle az irodalomtanárnő, mert mindig arra kényszerített, hogy mondjak le a cicerói körmondataimról. Ez néha – sok vita árán – sikerült is neki.

Volt, hogy még meg sem érkezett és én azzal jöttem, szinte köszönés helyett, hogy van egy cikkem, amit be kellene gépelni. Ő soha nem mondott nemet, csak arra kért, hadd igya meg a kávéját és szívja el a cigarettáját. Nagyon sokat dohányzott, pedig a tüdejével már régóta beteg volt.
Nem csak az újság szerkesztőségének volt a tagja, ő is oroszlánrészt vállalt a nemzetiségek napjainak előkészítésében. Tagja volt a színjátszócsoportnak, itt is nagy sikereket aratott.
Egy ideig, mielőtt elment volna dolgozni, ő vezette az Irodalombarátok Köre nevezetű csoportot. Itt sokszor ő hozott 1-2 verset, amiket mi kielemeztünk, mint az irodalomórákon. Mindenki nagyon élvezte ezeket a foglalkozásokat, mert itt szabadon ereszthettük a fantáziánkat. Vele kötetlenül lehetett beszélgetni, sok cikk és ötlet a dohányzóban született meg. Évát mindenki szerette, vagy jóban volt vele.
Búcsúzunk tőled. Sokunknak nagyon hiányozni fogsz.

Ali
2019