Fanzine a Közös Pontban

A 2018. tavaszi számunkban már megjelent egy cikk a Fanzinról. Írásom oka, hogy a Közös Pont szezonnyitó rendezvényén a Klub a nyilvánosság elé lépett e módszerrel.
Szép számú érdeklődő jött el a meghívottak közül. A klubház szocmunkásai és a klubtagok is többen jelen voltak. Érdeklődők voltak a szomszédjaink a Családsegítő Központból s a QUBIT magazintól is, akik az esemény végén interjút készítettek a rendezvény lelkével, Fecóval.
Nagy volt az érdeklődés a módszer iránt. Valóban nem átlagos, hogy egy főleg fiatalokat bevonzó réteg műfaj ilyen jól működik inkább középkorú, sérült emberekkel.
A bemutató célja: megmutatni, hogy a közös munka végül milyen alkotást eredményez. És nem utolsó sorban ezeken a foglakozásokon jól érezzük magunkat.
A hangulat fokozása érdekében voltak finom falatok, a vegánoktól a húsevőkig volt a választék, amit szorgos klubosok készítettek. És ötféle fanzine füzet volt elvehető az érdeklődőknek, ellenszolgáltatás nélkül.
Mi jól éreztük magunkat, remélem a többi jelenlevő is!

E. Móni
2019

Művészetbarátoknak – röviden! A látás iskolája 1. rész

A fény

Ahhoz, hogy megsejtsük, milyen csodálatos jelenség az ember, érdemes arról is néhány szót ejteni, hogy mi az a másik jelenség, (amely ugyanúgy része az univerzumnak, mint az ember), amit fénynek nevezünk. Ugyanis az emberi látás a fény érzékelésére épül. (Vannak élőlények, melyek a hősugarakat „látják” (pl. a szúnyog), mások ultrahang segítségével tájékozódnak a sötétben (pl. a denevér).

Mellékesen érdemes megjegyeznünk, hogy mindkét jelenség – fény és ember – ugyanazokból az elemekből épülnek fel, melyeket Mengyelejev foglalt periódusos rendszerbe és Bohr atommodelljében írta le (részben) kapcsolódásukat. Itt érdemes megjegyezni, hogy az emberi szervezetnek is van „elektromos” tevékenysége, és a fénynek is van „anyagi” természete. Mindez nem vonja kétségbe – szerintem – Isten létezését. A tudomány ugyanis a mai napig nem tud választ adni tér és idő –más néven fogalmazva: az anyag végtelenségére.
Erre a problémára valószínűleg ez az írás sem fog válaszolni. Így hát térjünk vissza fő témánkhoz. Mit is lát valójában az ember? A válasz látszólag pofonegyszerű: a fényt. De mi is tulajdonképpen a fény? Nos, a fény elektromágneses sugárzás. Az elektromágneses sugárzás hullámhossza széles skálán mozog. Az ember számára látható fény (elektromágneses sugárzás) a teljes skálának csak egy bizonyos része. A különböző színek különböző hullámhosszaknak felelnek meg. Elektromágneses sugárzás pl. a rádióhullám (ezt használják a mobiltelefonok); vagy a radioaktív sugárzás, mely a maghasadáskor keletkezik (az atombomba felrobbanása), más néven gammasugárzás. Ez súlyos betegséghez, végső soron halálhoz vezet az emberi szervezetnél. (Ugyanakkor léteznek olyan élőlények: extremofilok, melyek elviselik ezt.)
Azt hiszem, ilyen tömény ismerethalmaz után jó egy kicsit szünetet tartani. De úgy gondolom, nem árt tudnunk ezeket, ha sejteni akarjuk, milyen különleges az emberi lény és a természet világa. A művészek a tudás mezsgyéjén tevékenykednek, mivel a szemlélő ösztöneire próbálnak hatni, e törvényszerűségeket ők is felhasználják.

Gy. Gábor
2018

Művészekről, művészetről – civileknek

Ez a mostani írás – nem tagadom – igencsak személyes hangvételű lesz, és nem is biztos, hogy mindenkinek felkelti az érdeklődését. Ezért előre is elnézést kérek az olvasóktól. Azonban a téma, amelyről szó lesz, úgy gondolom, tanulságokkal szolgál mindannyiunk számára és ezért ajánlom mindannyiunk figyelmébe.
Az eddigi művészetről szóló írásaimban is megpróbáltam közelebb hozni a „művészetet” a hétköznapok emberéhez. Ez az írás viszont nem biztos, hogy pozitív oldalát mutatja a művészeknek, a művészetnek. Nem fogok neveket említeni, így soha nem tudja meg az olvasó, hogy ki a konkrét személy, akiről említést teszek. Elégedjünk meg annyival, hogy egy nagyhírű budapesti művészeti középiskola volt tanulóiról szól a történet, és persze rólam is, hiszen én is ebben a középiskolában töltöttem gimnáziumi éveimet.
Rövidre fogva a szót: a negyvenéves osztálytalálkozó zajlott a hosszúhétvégén egy pest megyei lovastanyán. A történet röviden csak annyi, hogy én nem mentem el a találkozóra, noha a középiskolai évek meghatározóak voltak életemben. Bevallom, nagy tervekkel voltam teli ezekben az években, hiszen minden fiatal meg akarja váltani a világot. De belőlem nem lett művész. És lehetséges, hogy túlságosan is érzékeny vagyok, de döntésemnek az volt az oka, hogy egy korábbi találkozó alkalmával szóvá tették a betegségemet. Tulajdonképpen nem ez az, ami a mi számunkra érdekes. Hanem az a tendencia, irány, ami felé nekünk, pszichiátriai betegeknek célszerű törekednünk. Ez pedig nem más – szerintem – mint a hagyományos értékrend, a konvencionális életvitel. Ebben találunk kapaszkodókat ahhoz, hogy meg tudjunk küzdeni betegségünkkel. Meg kell próbálnunk megtalálni az arany középutat, amikor nem viszünk túlzásba semmit, ugyanakkor nyitottak tudunk maradni a külvilág felé, mert a befelé fordulás szerintem nem segít. El kell fogadtatnunk magunkat a külvilággal. Ezt pedig csak stabil értékrenddel lehet. Ebbe pedig szerintem nem fér bele az, hogy mértéktelenül dohányozzunk, fogyasszunk alkoholt, szívjunk füves cigarettát, hogy a bulizós életvitel miatt sztrókot kapjunk, hogy belehaljunk az alkohol-fogyasztásba, mert a májunk nem bírja a megterhelést.

Gy.Gábor alkotása

Mezsu egy rajzomra azt mondta, hogy szerinte jó lett. Akkor én ezt nem vettem figyelembe tulajdonképpen, és ő nem értette, miért kicsinylem le a saját munkámat. Lehetséges, hogy van tehetségem a rajzoláshoz, de nem tartom magam művésznek. Volt osztálytársaim több klasszissal jobban rajzolnak, mint én. Ugyanakkor fontos számomra az alkotómunka, mert teljesen kikapcsol, szinte terápiás hatással van rám. Ezért is veszek részt Eszter alkotó-csoportjában, ha tehetem. Örömmel tölt el, hogy rajzaimmal díszíthetem a Klubházat.
Legfőbb tanulsága ennek az írásnak szerintem az, hogy összeegyeztessük az egészséges életvitelt és az alkotómunkát. Szerintem ennek nincs akadálya. Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert a művészek többnyire nem így gondolják.

Gy. Gábor
2018

Művészetbarátoknak – röviden! A látás iskolája

Bevezetés

„Ügyes keze van” – szokták mondani a pedagógusok a jól rajzoló gyermekről. „Érdemes lenne foglalkozni Vele.”
És ha szerencséje van a nebulónak, türelmes és kitartó rajztanár keze alá kerül, akkor elindulhat azon a hosszú és sok kitartást igénylő pályán, amit művészetnek nevezünk. De rögtön fel kell hívni a figyelmet valamire. A gyereknek nem elsősorban a keze „ügyes”! A motorikus finommozgások, melyek az íráshoz és a rajzoláshoz kellenek, 6 éves minden gyereknél eljutnak arra a szintre (akit nem hanyagolnak el), hogy az általános iskola első osztályában fejleszthető legyen. Erre a fejlesztésre sor is kerül – szerintem – a kézírás megtanulásával az iskolában.

Minden gyerek szeret rajzolni. Legalábbis benne van az önkifejezés igénye mindaddig, amíg – legalábbis képáradattal teli világunkban – nem alakul ki benne az az élmény, (a környezet hatására), hogy vizuális igényei tudása előtt járnak. Elegendő a sokszor mumusnak feltüntetett számítógépre utalni. (Figyelem: az okostelefon is számítógép!). A telefonnal készített fotókról már nem is kell beszélni. Mai világunkban, amikor leértékelődött a saját kezűleg készített dolgok varázsa (a kézírás, a szabad-kézi rajz, a két kezünkkel létre hozott tárgyak), még inkább felvetődik a kérdés: valóban a kéz ügyes, vagy valami más lappang a háttérben?
Nos, szerintem, két fő motívuma van a rajztudásnak a gyerekben: a „játék a ceruzával”, és a szülők által kialakított szokás: „most foglald el magad, rajzolj egy kicsit!”. Ez már jóval az iskola előtt eldől, hogy a gyermek „vevő”-e erre a tevékenységre! Ehhez jön még a „látás”, a megfigyelés képessége a gyerekben és már kész is a „művészpalánta”!
Meggyőződésem szerint rendkívüli szerepe van a szülőnek, amikor jutalmazza a gyereket a rajzon látható részletek vonatkozásában. Tehát nem csak a kéz fejlődik a rajzolás során – hosszú éveken keresztül – hanem a látás is! Hámori József neurobiológus szerint a kép nem a szemben keletkezik, (a látóidegek csupán a fénysugarakat érzékelik), hanem az agyban! A látás ugyanúgy szociálisan tanult képesség, mint a hallás vagy a beszéd. Természetesen öröklött alapja is van a dolognak, de a fejlesztés, gyakorlás nélkül biztos, hogy nem születnének tehetségek.
Most következő sorozatunkban evvel a rendkívül érdekes jelenséggel foglalkozunk.

Gy. Gábor
2018

Művészetbarátoknak – röviden!

Mítosz és valóság III. rész

Az összes művészeti ágra jellemző, hogy a művész kötéltáncot jár a hagyomány és az újítás között egyensúlyozva. Ez a kezdetek homályától fogva így volt, hiszen így mutatja meg az egyéniségét az alkotó.
A XXI. században tapasztalható individualizmus azonban már túllép ezen a jelenségen. Hogy ez, az egész társadalmat átható, tendencia minek a következménye – ennek kiderítése meghaladja a cikk írójának képességeit.Annyi minden esetre tény, hogy már Munkácsy Mihály – széles körben elismert – festőművésznek is volt „menedzsere”, aki tanácsokkal látta el a mestert, hogy milyen témát célszerű választania a nagyobb népszerűség elérése érdekében.
A mai művészek pedig odáig sodródnak e folyamatban, hogy elvetették az értelmes formák ábrázolását, és minden „valamire való” művész igyekszik kidolgozni, és csak a saját maga által feltalált festési technikát alkalmazni. Arról már nem is érdemes beszélni szinte, hogy mit ábrázol a kép.

Művészetbarátoknak – röviden: Mítosz és valóság II. rész

Amikor az átlagember meghívást kap egy kiállításra, nem tudja, hogy örüljön, vagy inkább keseregjen. Örüljön azért, mert végre egy kis kultúrában lesz része; avagy keseregjen, mert egy okostojás művészettörténész megint mindenféle érthetetlen fogalmakkal és összefüggésekkel fogja traktálni. Nos, ez esetben mindkettő be fog következni.
Amint az előző részben céloztunk rá, egy színjáték részeivé válunk, mi leszünk a díszlet ahhoz a színdarabhoz, melyben a művész bemutatja alkotásait, rosszabb esetben megpróbál minket rávenni, hogy az előadás eredményeképpen pénztárcánkba tekintsünk egy alkotás megvásárlása végett.
Nem kell feltétlenül ilyen rosszmájúnak lennünk, hiszen a művésznek is meg kell élnie valamiből. De nézzük, mi is a helyzet valójában.
Az előbb leírt jelenet a XX. század végére alakult ki. Tekintsünk a korábbi századokra egy kicsit, hátha közelebb jutunk a lényeghez! A kapitalizmus kialakulása előtt többnyire gazdag földbirtokosok, hatalmasságok, uralkodók, mint megrendelők szerepeltek a történetben, az akkori világban hihetetlen luxusnak számító festmény jövőbeli tulajdonosaként. (Akkoriban még nem volt annyi versenytársa egy festménynek, mint manapság.) Természetesen további megrendelések válhattak valóra, ha a festő előnyös színben tüntette fel a megrendelőt.

(Átvitt és konkrét értelemben egyaránt!) Már itt megtalálhatjuk a szituációt, hogy a művészet a hatalom kiszolgálója. (Egészen az ellenkultúra gyökereinek felbukkanásáig.) Azt hiszem az első festmény, melyet alkotója saját kedvére készített, a reneszánsz kor nagy festőjének, Leonardo da Vinci-nek a keze alól került ki: a Mona Lisa. Rembrandt, a holland mester már életművének nagy részét ilyen függetlenség jegyében alkotta. Meg is fizette az árát, mert szegénységben és nyomorban töltötte öregkorát, noha akkor is remekműveket készített.
És mielőtt megfekszi a gyomrunkat a tömény elbeszélés, a következő részig lesz időnk megemészteni a történteket.

Gy. Gábor
2018

Jókai Mór a színfalak mögött

Hogyan válik a bulvárhír szépirodalommá?

Jó pár évvel ezelőtt egy ismerősöm azt mondta, hogy aki nem olvasta Jókai összes művét, kulturálatlan. Nagyon felháborodtam. 10-es, 20-as éveimben rengeteget olvastam és kulturáltnak éreztem magamat.
Elteltek az évek, és néha-néha felbukkant a kérdés bennem, hogy mit tudhatott az író, amivel ekkora hatást gyakorolt ismerősömre. Elhatároztam, hogy utánajárok. Diákkoromban kötelező olvasmányként átrágtam magamat néhány alapművön könyvben és filmen is. Nem tetszett.
Ezért elhatároztam, hogy régi bevált módszeremet használom. Először áttanulmányozom az író életrajzát, majd elolvasom a mű tartalmát. Aztán jöhet a könyv.

És ez nekem bejött! Jókai 100-nál is több könyvet írt, és ebből eddig 16 darabot már elolvastam. De vannak még tartalékok a Krisztina körúti könyvtárban.
Az író 1825 és 1904 között élt. Egész életében el tudta tartani magát írásaival. Méghozzá nagyon jól. Egész slepp vonult utánuk, élősködve rajtuk. De ezt sem Jókai, sem felesége, Laborfalvi Róza színésznő nem bánta. Örömöt okozott nekik kis nyájuk társasága.
A kedvencem a 19. század. Vérbeli pacifistaként nem a politikai események, hanem a tudomány szárnyalása hatott rám nagymértékben. Ebben a században ha kivillant egy boka a szoknya alól, az nagyon erotikus dolognak számított. Azt a nőt, aki bugyogót hordott, romlott nőként kezelték. Láthatjuk, hogy nagyon szigorúak voltak az elvárások, Jókainak mégis mindig volt botrányszagú írnivalója. Annyira, hogy még saját magát is beleírta egyik-másik művébe.

Mondják rá, hogy romantikus és realista író. Én nem dugnám ilyen skatulyába. Egyes városi legendák szerint azért volt olyan termékeny író, mert a felesége bezárta a dolgozószobájába, és addig nem jöhetett ki, amíg a napi penzumot meg nem írta.
Ez elég nagy melléfogás, mert Jókai szeretett írni. Írás közben kifejthette véleményét a legkülönbözőbb dolgokról, kiadhatta magából a feszültséget.
Jókai tetőtől talpig becsületes volt. Bár novellái, regényei legtöbbször egy-egy botrányon alapultak, az író megnemesítette őket. Szisztematikusan kifejtette a cselekményt, majd egyenként elvarrt minden szálat a saját értékrendje szerint. Mindenhol, mindig az író van középpontban. És ez így jó, mert az ő értékrendje így 16 kötet után tévedhetetlen.
Direkt nem hozok példákat zsenialitása kibontakozására. El kell olvasni. Nálam az olvasási sorrend a következő volt:
1. Erdély aranykora
2. Egy magyar nábob
3. Kárpáthy Zoltán
4. Aranyember
Néha elsőre regényes csavarnak tűnik egy-egy szereplő sorsának alakulása. De ha alaposan megvizsgáljuk az előzményeket, kiviláglik az írói igazságszolgáltatás. Senki sem menekül. És éppen ettől olyan szép ez az egész, mert nemcsak a rosszaknak lesz nagyon rossz, hanem a jóknak is nagyon jó. De előfordul, hogy akit saját értékrendünk szerint jónak hittünk, arról Jókai bebizonyítja, az illető nagyon rossz. Hát így van ez. Kristálytiszta véleményalkotás lenyűgöző stílusban.
Amikor 50 éves írói pályafutását elérte, tiszteletére munkásságát 100 kötetbe összesítve kiadták. Meggyőződésem, hogy ez a tisztánlátás műveiben, amivel kivívta ezt a nagy megtiszteltetést.
Rohanó világunkban jó egy kicsit megpihenni. Jó, ha a fekete fekete és a fehér is fehér. És a stílus lenyűgöző. Igazi szellemi felüdülés sorait olvasni. Ajánlom mindenkinek ezt az időutazást a 19. században. A külcsín azóta megváltozott, de a lényeg ugyanaz maradt. Igazság, becsületesség, hazaszeretet, család.
Jó olvasást mindenkinek.

B. Mónika
2018

TITANIC – EGY KIÁLLÍTÁS MARGÓJÁRA

 1871 és 1914 között végbement második hatalmas ipari forradalomnak köszönhető a
Titanic megépítése. A hajó a White Star Line tulajdona a történelem addigi legnagyobb és
legkényelmesebb luxus óceánjárójaként épült. A legmodernebb gépészeti és technikai
megoldásaival, pl. 29 gőzkazánjával a hajót az Atlanti óceán átszelésére tervezték.

Építése 1909-ben indult, majd 1911. május 31-én vízre bocsátották a Lagan folyón, és itt még további belső munkálatokat folytattak Az angliai Southhamptonból április 12-én indult első útjára az atlanti óceánt átszelve. A tervek szerint április 16-án érkezett volna New Yorkba. A hajót elsüllyeszthetetlennek vélték.
Első, második és harmadik osztályon utaztak az emberek. Az első osztály berendezése a luxusszállodákéval vetekedett. A kajütök rendkívül tágasak voltak, és bennük a legelegánsabb bútorok, a fürdőszoba hideg-meleg édesvízzel működött. Hatalmas éttermek voltak, luxus ételekkel, pihenő promenádokon élvezhették a tenger látványát. A második osztály is hasonlóan kényelmesen volt berendezve. Egy jegy a legelegánsabb kajütökben átszámítva 28 millió forint volt.

A Titanic a katasztrófa előestéjén több jégjelentést is kapott, hasonló útvonalon haladó hajóktól. A távírászok túlterheltsége miatt azonban ezek egy része nem jutott fel a hídra az ütközés előtt. Mindazonáltal Smith kapitány és a tisztek is tudtak a veszélyzónáról, máig nem tisztázott, hogy miért nem csökkentették a szokásoknak megfelelően a sebességet. A Carpathia mentésben részt vevő második tisztje, emlékirataiban a következő okot jelöli meg a sietségre. Titanic a hírverés szerint a legnagyobb és a legelegánsabb új hajó volt a transzkontinentális útvonalon. Mivel azonban sebessége elmaradt más hajóktól, ahhoz, hogy 1912. április 16-án, kedden, 17 óráig megérkezzen New Yorkba, a lehető legrövidebb úton, és sebességveszteség nélkül kellett hajóznia. Szintén emiatt nem kerülhette meg délről a jégveszélyes területet. Az is ismert, hogy a holdtalan éjszakán, hullámmentes tengeren nehéz megfelelő távolságból észrevenni a jéghegyeket. Április 14-én, 23:40-kor az egyik őrszem úszó jéghegyet vett észre, és meghúzta a vészharangot. A szolgálatos tiszt (William Murdoch első tiszt) utasítást adott a hajó balra fordítására, és a bal oldali hajócsavar hátramenetbe kapcsolására. Mai hajózási szakértők szerint a két parancs külön-külön helyes volt, együtt azonban katasztrofális következménnyel jártak. A hatalmas Titanicnak hosszú időbe telt, míg megkezdte a fordulást, így a jéghegy végigsúrolta a hajó jobb oldalát. Régebben a szakértők úgy vélték, hogy egyetlen óriási – 90 méteres hosszúságú – lék miatt süllyedt el a Titanic. A legújabb vizsgálatok szerint viszont hat kisebb nyílás - együttes keletkezése miatt. 1912. április 14-én, vasárnap 23:40-kor a hajó jéghegynek ütközött, és április 15-én, hétfőn 2:20-kor, az ütközés után alig több mint két és fél órával, kettétörve elsüllyedt.

Összesen 705-en élték túl az ütközést. 1517-en vagy már nem tudták elhagyni hajót, vagy a fagyos vízben elpusztultak. A legtöbb áldozat a legénységből kerül ki, köztük Edward John Smith kapitány.
A legkevesebben az első osztályon utazók közül estek áldozatul a balesetnek. A harmadik osztályon 533 fő halt meg. A Titanic segítségére siető Carpathia gőzös magyar orvosa dr. Lengyel Árpád sokat tett a túlélő utasokért.


1985. szeptember 1-én Jean-Louis-Michael és Robert Ballard vezette mélytengeri kutatócsoport Új-Foundland partjainál megtalálta a híres óceánjáró roncsait. A hajó akkor már több mint 70 éve feküdt az óceán mélyén.
A kiállítás a Király u. 26. alatt 2300 m2-en volt látható december 31-ig. Több száz eredeti műtárgy: bútor, éttermi berendezés, ruha, ékszer került kiállításra.

Sz-né Cs. Zsuzsa
2017

MŰVÉSZETBARÁTOKNAK – RÖVIDEN: Mítosz és valóság I. rész

Ebben a kis sorozatban olyan jelenségekről lesz szó – a művészet világából – melyekről korábban azt hittük, a valóság részét képezik, ám az idő múlásával kiderült, ezek a dolgok hiedelmek csupán.
Mivel a művészek fennkölt dolgokkal foglalkoznak, valami „természetfölötti” képesség birtokában hozzák létre alkotásaikat, az átlagember azt gondolhatja, hogy ők maguk is természetfölöttiek. Nos, bármennyire is zseniálisat alkotnak, ugyanolyan hús-vér emberek, mint mi magunk.

Erről árulkodik például az is, hogy ugyanúgy, mint a hétköznapi emberek, riválisai egymásnak. Minden elképzelhető módon igyekeznek a konkurens művésznek „keresztbe tenni”. Amikor Michelangelo a Sixtus kápolna freskóját készítette, a pápai udvar freskó-festői nem megfelelő állványzatot készítettek elő Michelangelo-nak a munkához, hogy így járassák le a mestert. Michelangelo azonban időben észrevette a cselvetést, így a veszedelem elhárult.

A másik történet szintén Michelangelo-hoz kötődik. Mint köztudott, a reneszánsz két nagy alakja, Michelangelo és Leonardo ki nem állhatták egymást. Egy alkalommal Michelangelo egy vastag vasrudat puszta kézzel meghajlított, és Leonardo elé dobta: „Ezt egyenesítsd ki, ha tudod!” Leonardo-t sem kellett félteni, így vágott vissza: „Miért hozzam én helyre azt, amit Te tönkretettél?”.
A művészek között is folyik „kenyérharc”. Így volt ez a korábbi századokban, és így van ma is. Ennek szinte intézményes módja alakult ki a XX. századra. De evvel majd a következő részben foglalkozunk.

G. Gábor
2017

OROSZ NÉPMŰVÉSZET - MATRJOSKA BABA

Bizonyára mindenki ismeri a fából készült, fekete szemű, mosolygós női alakot ábrázoló matrjoska-babákat, melyeket egymásba lehet rakosgatni.

A név az orosz Matrjona női név becézett változata., népszerű Oroszországban. A név a latin mater (anya, családanya) szóból származik.
Jellegzetes orosz, festett fajáték, amely egymásba rakott, egyre kisebb, ketté szedhető babákból áll. Általában 5 vagy több darabból áll, de 1913-ban elkészítettek egy 42 darabos, 2004-ben egy 75 darabos változatot is.
Hagyományosan nyírfából vagy nyárfából készítik. Leggyakrabban pipacs-, tulipán-, rózsamotívumok kerültek a babákra, végül lakkal vonják be a felületet.

Az első baba az 1890-es években készült az orosz birodalom gazdasági és kulturális fejlődése csúcsán. A folyamat részeként visszatértek a régi parasztjátékokhoz. Ekkor alakult ki az orosz
stílusnak nevezett irányzat. Így jött létre egy játékkészítő műhely egy Moszkva melletti városban, ahol a birodalom területén élő népek népviseletébe öltözött babákat gyártottak. Részt vett a párizsi 1900-as világkiállításon is, amely hatalmas megrendeléseket hozott. Oroszországban ma több matrjoska-múzeum található. A nyolcvanas évektől megszokott látvány a budapesti szuvenírboltokban is – a tradicionálistól a parodizált változatokig.

Sz.-né Cs. Zsuzsa
2017

Művészetbarátoknak – röviden Kultúra, szubkultúra, ellenkultúra IV. rész

Mi is az ellenkultúra tulajdonképpen? Hívei mindent elutasítanak, ami hagyományos, ami a polgársághoz, a hagyományokhoz köthető. Sokszor önpusztító életformát élnek, kábítószert használnak, a mértéktelen alkoholfogyasztás, dohányzás megszokott dolog. Kulturális vetülete a kortárs művészet egyes irányzataiban is megmutatkozik.

A performance (ejtsd: pörformensz) (előadás), mint művészeti műfaj, az ellenkultúra egyik szüleménye. Ezekben az előadásokban a művészek saját életük veszélyeztetésével próbálnak tabukat „döntögetni”, a közönséget provokálni. Az ellenkultúra mibenlétére példa Andy Warhol (ejtsd: Endi Vorhol) élete és halála: 59 évesen szívrohamban hunyt el.
Egyes szerzők ellenkultúrának tekintik például a punkok világát, avagy a hatvanas évekbeli hippik kommunáit is. Szerintem egyetlen hiteles kultúra sem épülhet tagadásra. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek kulturális köntösbe búvó ellentétek. Ha pedig előfordul valódi kulturális ellentét, ott valami baj van. Szerintem nem helyes eleve elítélni mások kultúráját. Némely mű pedig ilyen hangot üt meg.
Szót kell ejteni azonban arról a művészeti folyamatról, amely a figurális ábrázolás elvetésével kezdődött. Tulajdonképpen így indult a művészet ellenkultúrája. Először csak a formák ábrázolásának módja alakult át. E folyamat az impresszionizmussal kezdődött az 1800-as években. Ma pedig eljutottunk a performance-ig. E két jelenség között számtalan stílus, életpálya és alkotás íve rajzolható meg. Nem mintha bármit is tehetnénk e kulturális folyamatokkal szemben, de amikor a művész értelmes formák nélküli világot épít, tudnunk kell, mi történt eddig, és hova vezetett mindez.

Gy. Gábor
2017

Művészetbarátoknak – röviden Kultúra, szubkultúra, ellenkultúra III. rész

Az előző részben nagyjából vázoltam az ifjúsági szubkultúrák előzményeit. De mit is jelent a szubkultúra kifejezés. A figyelmes olvasó rögtön jelezhet: ezt a szót eddig még nem használtam. Nos, lássuk, mit is értek alatta.

A II. világháborúból az Egyesült Államok győztesként került ki. Ma már tudjuk, a XX. század második felében Amerika egyértelműen világhatalom volt. Azért használok múlt időt, mert ma már Kína is jelentős tényező, és ez a tendencia csak folytatódni fog. A mi szempontunkból a lényeg az, hogy a globalizálódó világ bölcsője Amerika volt.


Amerika mindenhová, ahová hatását kiterjesztette, egyúttal kultúráját is „exportálta”: a Coca Colát, a Hamburgert, és az „Amerikai Álmot”. Ez utóbbi alatt a mentalitást értem, hogy az egyén tűzön-vízen keresztül, harcolva, megvalósíthatja álmait, megvalósíthatja önmagát. Eközben a hagyományos értékrendek szinte elvesztették jelentőségüket, a fogyasztás vált az elsődleges „kultúrává”. A Max Weber által emlegetett protestáns etika már a múlté. A fogyasztásban megcsömörlött ifjúság pedig sok esetben az önpusztításhoz, a kábítószerhez, az alkoholhoz fordult. Mindeközben a társadalom szerkezete is megváltozott. Miután nincs domináns kultúra, csak egymással ütköző szubkultúrák (alkultúrák) vannak. Az ifjúsági lázadás XX. századi sajátossága, hogy az ifjúságot szubkultúrává emelte. Ez megmutatkozott az öltözködésben, a hajviseletben, a divatban, a szülők elveinek kritikájában, a hagyományos életpálya elvetésében. Ez az irány az egész Nyugati világra kiterjedt (és tegyük hozzá, ez érvényes Magyarországra is.)

Ugyanakkor megjegyezhetjük: a fiatalok választásait jelentős mértékben befolyásolja anyagi helyzetük. Másképp „tiltakozik” a jómódú Y-generáció és másképp a nehéz anyagi helyzetben lévő, sokszor munkapiacképes végzettséggel sem rendelkező fiatal.

Ugyanakkor már az 1950-es évektől érvényesülő jelenség, hogy a művészet centruma is Európából Amerikába került át. A kortárs művészet alakulásában nagy szerepet játszottak az ifjúsági szubkultúrák. Részben e kettő egymásra hatásából jött létre az ellenkultúra. De erről már a következő részben lesz szó.

Gy. Gábor
2017

Kultúra, szubkultúra, ellenkultúra II. rész

Korábban foglalkoztunk a kultúra mibenlétével. Megállapítottuk, hogy a kultúra megerősítést hordoz. Ebből következik, hogy a kultúrának csoportképző ereje van. Ebben a részben ezt vesszük szemügyre.

Amint korábban tisztáztuk, a kultúra áthatja az egész társadalmat. Ahhoz azonban, hogy megértsük a XXI. század jelenségeit, meg kell vizsgálnunk azt is, korábban milyen fő irányai voltak a kultúra változásának.

A vidéki ember számára természetes, hogy egy viszonylag kis közösségben éli le élete jelentős részét. Az együttélésnek szabályai vannak, aki pedig megszegi e szabályokat, a közösség kiveti magából. Különösen így volt ez a régi falusi közösségekben, ahol igen szigorú szabályrendszerbe nőtt bele a felcseperedő ifjúság. Evvel szemben a nagyvárosokban lehetőség van arra, hogy eldöntse az egyén, melyik kisközösséget válassza a több lehetőség közül.

A történelem során a polgárság színrelépésével lazultak az együttélés szigorú szabályai. Ez pedig kulturális téren is éreztette hatását. A nagyvárosokban szellemi élet alakult ki, amit egy bizonyos jólét tett lehetővé. A kultúra és így a művészet is kikerült a hatalom szigorú nyomása alól, mely korábban kizárólagos volt a kultúra létrejöttében és fennmaradásában.
Magával a polgársággal egyidős a „polgárpukkasztás”, a „hivatalos kultúrával” szemben álló „ellenkultúra”. Végig lehetne tekinteni a történelmen, hogyan alakult az ellenkultúra története. A mi szempontunkból elegendő a XX. század derekára figyelnünk. A II. világháború vihara után a túlélő nemzedék gyermekei az 1950-es évektől kezdve (a vasfüggönyön túl) minden eddiginél harsogóbban fogalmazták meg kritikájukat az idősebb nemzedékkel szemben. Kifogásolva azokat a kompromisszumokat, melyeket általában a szülők szemére vetnek a nyiladozó lelkű ifjak. Megjegyezhetjük: a II. világháború igencsak próbára tette a szülők kompromisszumkészségét.

A fenti változásokkal, a kultúrára gyakorolt hatásukkal a következő részben tovább foglalkozunk.

Gy. Gábor
2017

HÚSVÉT

Húsvét a feltámadás és az újjászületés ünnepe.

A keresztény egyház ilyenkor emlékezik meg Jézusról, köszöntjük a tavaszt, a természet újjáéledését. Időpontját, a napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapot, 325-ben állapította meg a NICEAI zsinat. Szinte minden népnél rengeteg szokás kötődik hozzá. Ilyenkor lényeges az előkészület, a böjt ideje. Fontos a gyónás, áldozás és a haragban lévő emberek kibékülése.

Barkaszentelés: Jézus Jeruzsálembe vonulásának emlékére virágvasárnapon történik. A teljesség igénye nélkül szokás a szalmabáb öltöztetés, villőzés, húsvéti határjárás, kakaslövés – ami a farsanghoz, lagzihoz és aratáshoz is köthető.

Locsolkodás: Alapja a víz tisztító termékenység varázsló erejébe vetett hit. Eredete a keresztelésre utal, valamint arra a legendára, amely a feltámadást hirdető jeruzsálemi asszonyokat a zsidók locsolással akarták elhallgattatni.




Tavasz: Arra a kérdésre, hogy mi volt előbb, a tavasz vagy a feltámadás, egyértelmű a válasz. Hiszen a természet a teremtés ajándéka, a feltámadás pedig a megváltásé. A tavaszt mégis a feltámadás, napfelkeltének derengésében és ragyogásában szemléli az Emberiség. Igen, nemcsak a kereszténység és nemcsak a hitet elevenen élő ember.

Jelképek:

Bárány – egyéves hibátlan bárány
Nyúl - termékenység
Tojás – élet –újjászületés





Húsvét nagy hetében az egyház bővelkedik gyönyörű, liturgikus események megjelenítésében.
Nagy csütörtök. Pl. a harangok Rómába mennek.
A lábmosás célja, hogy alázatra nevelje a hatalmasokat.

Nagypéntek: Jézus kereszthalálának napja. Böjt és gyász ideje.
Nagyszombat: Jellegzetes szertartás. Tűzszentelés, keresztelővíz szentelés. Feltámadási körmenet
Húsvét vasárnap: A feltámadást ünnepli a kereszténység. Már a X. század óta húsvéti szertartásnak számít a sonka, a bárány, a kalács, a tojás és a bor megszentelése a templomban.

Húsvét az egyik legszebb ünnepünk.

H. Margit
2017

A FABERGE-CSALÁD ÉS FABERGE-TOJÁSOK

III. Sándor cár rendelt Peter Carl Faberge az Oroszországban élő francia származású aranyművestől egy olyan ajándékot felesége, Maria Fjodorovna számára, ami egyszerre húsvéti és meglepetés is.
Az első darab 1885-ben készült el.

 A tojás tömör aranyból készült, amit finom, fehér zománcréteg fedett, hogy hasonlítson egy tojáshoz. A tojás belsejébe egy miniatűr tyúkot helyezett el, amely nyitáskor felfedte a cári miniatűr korona mását. Ez volt tehát a Tyúk-tojás.
Faberge ezáltal olyan egyedülálló ékszerdobozkát készített, hogy azt követően minden évben a cár tőle rendelt húsvéti ajándékot.
Néhány év multán hivatalos cári ékszerésszé nevezték ki. A cár kikötése mindössze az volt, hogy minden tojás más meglepetést tartalmazzon. Gyémántot és egyéb drágaköveket, pl. rubintot, smaragdot, valamint aranyat, ezüstöt használtak. A tojáskészítés a Faberge-műhely elsődleges munkájává vált. Egy-egy tojás elkészítése gyakran 1 évig is tartott.

Kultúra, szubkultúra, ellenkultúra I. rész

E sorozat részei nem kőbe vésett, megváltoztathatatlan próféciák, hanem vitát és gondolkodást provokáló írások. Abban reménykedek, hogy lesz alkalom arra, hogy az itt leírtakat egyszer szóban megvitassuk, megbeszéljük. Szerintem vita közben születnek az igazi gondolatok. Ami nem azt jelenti, hogy keresztben le akarjuk nyelni vitapartnerünket, hanem azt, hogy ha sikerül közös nevezőre jutnunk, akkor jobban megismerjük egymást, megerősödik barátságunk.

Jelen sorozatban megpróbálom a kultúra általános vázát leírni, ahogy a biológus felépíti az emberi csontvázat – természetesen boncolás után – hogy azután rápakolhassa az izmokat, a különböző szerveket, végül a hámszöveteket, így kapva a teljes emberi testet.
Sokszor feltettem magamnak a kérdést: mi rejlik a kultúra mögött, mi adja végső magyarázatát? Lehet arról vitatkozni, hogy honnan származik az ember: Isten teremtménye, az anyagnak nevezett „valami” különleges megnyilvánulása, avagy földönkívüli lények a Földön hagyott magvaiból szökkent szárba az élet (mert ilyen nézet is van). Egy biztos, a kultúra az a többlet, ami az embert emberré teszi, ami lényegét adja világának, amellett hogy eszközöket készít magának. Gondoljuk csak el: a kultúra rendkívül tág fogalom. Hogy milyen ruhát hordunk, hogy hogyan közlekedünk autónkkal, hogy hogyan vásárolunk az üzletben (és mit,); hogy hogyan beszélünk barátainkkal és ellenlábasainkkal, hogy hiszünk-e Istenben, avagy azt képzeljük, hogy mindent meg tudunk oldani saját erőnkből, hogy mit várunk magunktól és másoktól, és még lehetne sorolni…
Egyes nézetek szerint az ember génállománya az emberszabású majmokétól mindössze max. 3,6 százalékban tér el. Az egyetlen különbségnek azt tekinthetjük a kutatók szerint, hogy az embert jobban foglalkoztatja a múlt és a jövő. Elméleti síkon tekintve a kultúra nem más, mint egy szimbólumrendszer. E rendszerben jelenik meg az ember, mint cselekvő, aki vagy elutasít, vagy elfogad egy szimbólum által jelölt pozíciót. (A kultúra kialakulásával most nem foglalkozunk.) Látszólag nem tűnik nagy dolognak. Pedig ebben rejlik minden rejtély kulcsa: ha megfigyeljük, az ember szempontjából a kultúra nem más, mint elfogadások és elutasítások bonyolult rendszere. Miközben pedig szimbólumokból felépített világunkban egymásra találunk, (értsd: elfogadjuk egymást), mindezt szimbólumok (értsd: jelek) segítségével tesszük. Tetézi a dolgokat, hogy döntéseinket nem racionális elvek alapján (értsd: észérvek) hozzuk meg, hanem többnyire érzelmeinkre alapozzuk. Ezért előfordulhat, hogy értékrendünk (kultúránk) ellentmondásokat rejt.
A kultúra legvégső üzenete, hogy megerősítést hordoz: ha tetszik nekünk egy festmény, ha tetszik egy könyv, ha tetszik egy zenei előadás, ha tetszik egy színdarab, tudjuk, nem vagyunk egyedül: tartozunk valahová.

2016

MŰVÉSZETBARÁTOKNAK – RÖVIDEN

Pompeji – katasztrófa és kulturális hagyaték II. rész

Ahogyan ígértem, folytatom Pompeji történetét. Nos, egy véletlen során fedezték fel 1711-ben a fantasztikus „hagyatékot”. Ettől kezdve a pompeji-i ásatások a régészet fejlődését tükrözik. E fejlődés a bányászat-szerű feltárással kezdődött, míg napjainkban a megtalált emlékeket a korszerű technika segítségével restaurálják, az épületek közötti kertrészeket is korhűen állítják vissza, régi fényüknek megfelelően.

Pompeji XX. századi történetének tragikus eseménye volt, amikor a második világháborúban a szövetséges erők tévedésből 165(!) bombát dobtak le a részben feltárt városra, tetemes károkat okozva.

A város területének kb. 50 százaléka közterület volt, ami arra utal, hogy – az ókori szokásoknak megfelelően – a közélet, a kézműves munka, a politikai és a társadalmi élet a szabad ég alatt zajlott. Pompeji virágzását kedvező földrajzi fekvésének is köszönhette: dél-Campaniának (egy olaszországi tartomány) és a tengeri kereskedelemnek, valamint az észak és dél közötti árucserének is.
A tehetősebb polgárok házaiban gyakoriak voltak a falfestmények, melyek majdhogynem mesebeli világot ábrázolnak meleg színek kavalkádjával. A XX. század emberének perspektívához szokott szemének valóságos kirándulással ér fel e falfestmények szemlélése. Később a faldíszítésben megjelentek a perspektivikus ábrázolás kezdetei. A pompeji-i arisztokrácia művészet iránti rajongását és ízlését fejezik ki a finom kivitelű padlómozaikok. A szobrászat a görög kultúrát idézi. Az építészetben az – egyébként megszokott – átrium gyakran előfordult. A vallási életet mutatják a különböző isteneknek emelt impozáns templomok. A halottkultusz emlékét külön városrész őrzi, mely szerves része Pompejinek. A köznép szórakoztatására külön színház-negyed épült.
Pompeji emlékeinek segítségével szinte teljes képet kaphatunk a Római Birodalom városainak hétköznapjairól.

2016

Pompeji – katasztrófa és kulturális hagyaték I. rész

Művészetbarátoknak – röviden!


Az emberiség történetének egyik legtragikusabb és ugyanakkor – az utókor számára – egyik leggazdagabb kulturális kincset adó eseménye történt Krisztus után 79-ben, az akkori Római Birodalom területén.
Az itáliai félsziget középső részén található Vezúv vulkán minden előjel nélkül, hatalmas robbanással tört ki. Forró, az átégéstől szivacsos állagú kőzeteivel és forró hamuval borította be 3 méter vastagon Pompeji kb. 20 000 fős városát és annak környékét. A hamuréteget talajtakaró vonta be a századok során.
Megrázó, korabeli leírásokból sejthetjük, hogyan estek áldozatul a természet vak erőinek vétlen emberek, állatok tízezrei, a menekülésre még esélyük sem lévén.
De nézzük Pompeji korábbi történetét!
Az ősi vulkáni tevékenység nyomán növénytermesztésre kiváló, foszfátban gazdag talaj alakult ki, amely kapcsolódott a kedvező klímával. Így a környék „éléskamrája” lett a campaniai vidék. A növénytermesztéshez pedig állattenyésztés társult. A városokban a mezőgazdaság termékeit feldolgozó kézművesek telepedtek meg. A nápolyi öböl a tengeri hajózáshoz adta meg a kedvező feltételeket. A Római Birodalomban nagy szerepet játszott a földtulajdon. Amellett, hogy rabszolgatartó társadalom volt, az előkelőségek többnyire földbirtokosok is voltak. Ez azért fontos, mert a környék mezőgazdasági központjai, majorságai az idő haladtával részben villákká is alakultak. Szokássá vált, a gazdag tulajdonosok kényelmét kiszolgáló épületek létrehozása a gazdasági épületek mellett.
Pompeji további történetével a következő részben foglalkozunk.

2016