Művészetbarátoknak – röviden: Mítosz és valóság II. rész

Amikor az átlagember meghívást kap egy kiállításra, nem tudja, hogy örüljön, vagy inkább keseregjen. Örüljön azért, mert végre egy kis kultúrában lesz része; avagy keseregjen, mert egy okostojás művészettörténész megint mindenféle érthetetlen fogalmakkal és összefüggésekkel fogja traktálni. Nos, ez esetben mindkettő be fog következni.
Amint az előző részben céloztunk rá, egy színjáték részeivé válunk, mi leszünk a díszlet ahhoz a színdarabhoz, melyben a művész bemutatja alkotásait, rosszabb esetben megpróbál minket rávenni, hogy az előadás eredményeképpen pénztárcánkba tekintsünk egy alkotás megvásárlása végett.
Nem kell feltétlenül ilyen rosszmájúnak lennünk, hiszen a művésznek is meg kell élnie valamiből. De nézzük, mi is a helyzet valójában.
Az előbb leírt jelenet a XX. század végére alakult ki. Tekintsünk a korábbi századokra egy kicsit, hátha közelebb jutunk a lényeghez! A kapitalizmus kialakulása előtt többnyire gazdag földbirtokosok, hatalmasságok, uralkodók, mint megrendelők szerepeltek a történetben, az akkori világban hihetetlen luxusnak számító festmény jövőbeli tulajdonosaként. (Akkoriban még nem volt annyi versenytársa egy festménynek, mint manapság.) Természetesen további megrendelések válhattak valóra, ha a festő előnyös színben tüntette fel a megrendelőt.

(Átvitt és konkrét értelemben egyaránt!) Már itt megtalálhatjuk a szituációt, hogy a művészet a hatalom kiszolgálója. (Egészen az ellenkultúra gyökereinek felbukkanásáig.) Azt hiszem az első festmény, melyet alkotója saját kedvére készített, a reneszánsz kor nagy festőjének, Leonardo da Vinci-nek a keze alól került ki: a Mona Lisa. Rembrandt, a holland mester már életművének nagy részét ilyen függetlenség jegyében alkotta. Meg is fizette az árát, mert szegénységben és nyomorban töltötte öregkorát, noha akkor is remekműveket készített.
És mielőtt megfekszi a gyomrunkat a tömény elbeszélés, a következő részig lesz időnk megemészteni a történteket.

Gy. Gábor
2018

Gitárzene a klubban

Müller Csaba, a Hegyvidéki Önkormányzat Népjóléti Irodájának tavaly lemondott vezetője meghívásunkra visszalátogatott a Félsziget Klubházba, és egy órán keresztül gitárzenével szórakoztatta a tagságot. A klubtagok egy számára készített fanzin-újsággal és egy köszöntő-beszéddel búcsúztak tőle.

A beszédet itt olvashatjátok:
Nagyon sok szeretettel köszöntjük ismét a körünkben, már nagyon vártuk ezt a találkozást. Olyan jó, hogy ismét hozta magával a zenei palettáját és mi most is megcsodálhatjuk a szép számokat, amit gitárjával elénk varázsol. De most itt többről van szó. Szeretnénk megköszönni a sok éves munkáját, amivel a Félsziget Klubház életét segítette, támogatta. Mindig szem előtt tartotta fejlődésünket, ellátásunkat és ápolta az emberi kapcsolatokat. Különösen nagy szeretettel jött közénk ünnepeink alkalmával, hogy velünk együtt örüljön – például a klubház szülinapján, karácsonyi ünnepekkor és más alkalmakkor. Egyszerűen szeretett bennünket, szeretett köztünk lenni. A keze alatt dolgozó beosztottak is szerették, a klubház dolgozói megbíztak Önben és mi, tagok is szerettük mosolyáért, magatartásáért és humánus hozzáállásáért, ahogy a dolgokat-ügyeket igyekezett megoldani, elintézni. Fájó szívvel engedjük el, de tudjuk az új munkahelyén is ezt a hozzáállást fogja tanúsítani. Kívánjuk, hogy ami célt kitűzött maga elé, beteljesüljön, álmai valóra váljanak. Jó egészséget kívánunk, családjában megélt boldog perceket, órákat. Reméljük, hogy akit utódul kapunk, ő is ilyen hozzáállással lesz irántunk.
Köszönünk mindent, sok boldogságot kívánunk!

H. Margit
2018

Ági

Jó a kapcsolatom Ágival. Mindig is jó volt, az első pillanattól fogva szimpatikusak voltunk egymásnak. Mindig tudtunk miről beszélgetni, volt közös témánk. Ő valaha sportorvos volt és a sportról mindig nagyon jól elbeszélgettünk. De más témánk is volt egyébként. Ő ugye orvos és letette a hippokratészi esküt, én meg véletlenül ismertem egy részletét, amit most idéznék is: „Tehetségemhez és tudásomhoz mérten fogom megszabni a betegek életmódját az ő javukra; Minden házba a betegek javára lépek be, s őrizkedni fogok minden szándékos károkozástól” Sajnos neki is sokat változik az állapota, és nagyon nehezen állítják be a gyógyszereit. Ági is sokszor került már kórházba. Rövid időn belül ráadásul kétszer is visszakerült. Legutoljára, mikor már hazajöhetett a szociális munkások feltették a kérdést, hogy nem lenne-e valaki, aki hazakísérné Ágit, mert segíteni kell neki a cuccait hazahozni. Önként jelentkeztem, hogy segítek neki és hazakísérem. Kicsikét féltem a dologtól, mivel legutóbb, mikor bennjártam a kórházban, majdnem ott tartottak. De nem volt egyébként semmi zűr, azt leszámítva, hogy végig, amíg a kórházban voltam, rossz érzésem volt, de nem uralkodott el rajtam. Ági nagyon örült nekem, és nem győzte megköszönni, hogy hazakísérem. Gyorsan összepakoltuk a cuccait és indultunk is. A hazafele vezető utat végigbeszéltünk. Ez egy bő 40 perces utazás volt. Minden egyes szavát tudtam követni, és nem beszélt összefüggéstelenül. Nagyon kellemesen eltöltöttük az időt. Útközben hazafele eszembe jutott, hogy biztos nincs neki otthon semmi kajája, és hogy elkísérem őt vásárolni. Természetesen vásárlás előtt hazavittük a cuccait, majd bevásároltunk és végül a lakása bejárati ajtajánál elváltunk.
Nem azért írtam ezt le, hogy dicsekedjek vele. Jót tenni egy másik emberrel jó dolog. És nem várom el Ágitól, hogy egyszer majd viszonozza. Majd egy másik embertől fogom visszakapni, és ezért érdemes jónak lenni és jót cselekedni.

Miki
2018

Jókai Mór a színfalak mögött

Hogyan válik a bulvárhír szépirodalommá?

Jó pár évvel ezelőtt egy ismerősöm azt mondta, hogy aki nem olvasta Jókai összes művét, kulturálatlan. Nagyon felháborodtam. 10-es, 20-as éveimben rengeteget olvastam és kulturáltnak éreztem magamat.
Elteltek az évek, és néha-néha felbukkant a kérdés bennem, hogy mit tudhatott az író, amivel ekkora hatást gyakorolt ismerősömre. Elhatároztam, hogy utánajárok. Diákkoromban kötelező olvasmányként átrágtam magamat néhány alapművön könyvben és filmen is. Nem tetszett.
Ezért elhatároztam, hogy régi bevált módszeremet használom. Először áttanulmányozom az író életrajzát, majd elolvasom a mű tartalmát. Aztán jöhet a könyv.

És ez nekem bejött! Jókai 100-nál is több könyvet írt, és ebből eddig 16 darabot már elolvastam. De vannak még tartalékok a Krisztina körúti könyvtárban.
Az író 1825 és 1904 között élt. Egész életében el tudta tartani magát írásaival. Méghozzá nagyon jól. Egész slepp vonult utánuk, élősködve rajtuk. De ezt sem Jókai, sem felesége, Laborfalvi Róza színésznő nem bánta. Örömöt okozott nekik kis nyájuk társasága.
A kedvencem a 19. század. Vérbeli pacifistaként nem a politikai események, hanem a tudomány szárnyalása hatott rám nagymértékben. Ebben a században ha kivillant egy boka a szoknya alól, az nagyon erotikus dolognak számított. Azt a nőt, aki bugyogót hordott, romlott nőként kezelték. Láthatjuk, hogy nagyon szigorúak voltak az elvárások, Jókainak mégis mindig volt botrányszagú írnivalója. Annyira, hogy még saját magát is beleírta egyik-másik művébe.

Mondják rá, hogy romantikus és realista író. Én nem dugnám ilyen skatulyába. Egyes városi legendák szerint azért volt olyan termékeny író, mert a felesége bezárta a dolgozószobájába, és addig nem jöhetett ki, amíg a napi penzumot meg nem írta.
Ez elég nagy melléfogás, mert Jókai szeretett írni. Írás közben kifejthette véleményét a legkülönbözőbb dolgokról, kiadhatta magából a feszültséget.
Jókai tetőtől talpig becsületes volt. Bár novellái, regényei legtöbbször egy-egy botrányon alapultak, az író megnemesítette őket. Szisztematikusan kifejtette a cselekményt, majd egyenként elvarrt minden szálat a saját értékrendje szerint. Mindenhol, mindig az író van középpontban. És ez így jó, mert az ő értékrendje így 16 kötet után tévedhetetlen.
Direkt nem hozok példákat zsenialitása kibontakozására. El kell olvasni. Nálam az olvasási sorrend a következő volt:
1. Erdély aranykora
2. Egy magyar nábob
3. Kárpáthy Zoltán
4. Aranyember
Néha elsőre regényes csavarnak tűnik egy-egy szereplő sorsának alakulása. De ha alaposan megvizsgáljuk az előzményeket, kiviláglik az írói igazságszolgáltatás. Senki sem menekül. És éppen ettől olyan szép ez az egész, mert nemcsak a rosszaknak lesz nagyon rossz, hanem a jóknak is nagyon jó. De előfordul, hogy akit saját értékrendünk szerint jónak hittünk, arról Jókai bebizonyítja, az illető nagyon rossz. Hát így van ez. Kristálytiszta véleményalkotás lenyűgöző stílusban.
Amikor 50 éves írói pályafutását elérte, tiszteletére munkásságát 100 kötetbe összesítve kiadták. Meggyőződésem, hogy ez a tisztánlátás műveiben, amivel kivívta ezt a nagy megtiszteltetést.
Rohanó világunkban jó egy kicsit megpihenni. Jó, ha a fekete fekete és a fehér is fehér. És a stílus lenyűgöző. Igazi szellemi felüdülés sorait olvasni. Ajánlom mindenkinek ezt az időutazást a 19. században. A külcsín azóta megváltozott, de a lényeg ugyanaz maradt. Igazság, becsületesség, hazaszeretet, család.
Jó olvasást mindenkinek.

B. Mónika
2018

Farsang

Idén február 7-én tartottuk a farsangi mulatságot.
Délután háromkor kezdődött az ünnepség a jelmezek versenyével. Az első helyezett Gyöngyi lett egy ötletes katicabogár jelmezzel. A második Csabi lett, a harmadik Anna, a negyedik Margitka. Mindannyian díjat kaptak.

Ettünk finom gyümölcssalátát és fánkot lekvárral. Az ünnepre való tekintettel a kávét mindenki ingyen fogyaszthatta.
A tombola sok izgalmat tartogatott. Mindenki kapott valamit. A főnyereményt S. Zoli vihette haza. A tombola után kezdődött a tánc, és este hat óráig abba se hagytuk.

Mindenki jól érezte magát, és örültünk a tombolanyereményeknek.



H. Margit
2018

Interjú a táncossal

- Szia Zoli! Mióta táncolsz, és miért pont a néptáncot választottad?
- Hét éves korom körül lettem figyelmes a néptánc előadásokra a TV-ben. Attól kezdve csak azokat a műsorokat kerestem, melyben népzene és néptánc volt. Ilyen volt a Sebő-Halmos páros, a Timár Sándor vezette Aprók Tánca című műsor, és a Vass Lajos vezette kórus fesztivál.
- Hány éves korod óta vagy táncos?
- A ’80-as évek elején mikor Fertődön felvételt hirdettek az Állami Balett Intézet néptánc szakára, akkor az utolsó napon odajött édesanyámhoz Tímár Sándor. Azt mondta, hogy menjek hozzá az akkori Vegyipari Dolgozók Szakszervezete Bartók táncegyüttesébe táncolni. Hát elmentem, megtetszett, és ottmaradtam.

- Mely táncok a legkedvesebbek számodra?
- Az egész Kárpát-medence táncai.
- Amikor kint voltál Angliában, akkor is táncoltál?
- Igen, egy táncházat is alapítottam, a neve: Londoni Magyar Táncház. Akkor nem csak magyarokat tanítottam, ahogy az idő múlt, úgy nőtt az angol és más nemzetiségűek aránya.
- Hol és kiket tanítasz most néptáncra?
- A Muzsikás Gyermek táncházban megmutatom, hogyan lesz az ugrabugrálásból tánc. Tanítani pedig a Szimpla kert nevű szórakozóhelyen szoktam, minden hétfőn este 21 óra után.
- Mióta léptek fel az Erdőfűvel?
- Az ismeretségünk régi, kb. két éve lépünk fel közösen.
Zoltán az Erdőfűvel nálunk is tartott egy koncertet és egy bemutatót, ami nagy sikert aratott.


Ali, Éva
2018

Adventi várakozásunk – Karácsonyi ünnepünk

Minden évben nagy örömmel és várakozással készülünk a karácsonyi ünnepek eljövetelére.
Itt a Félsziget klubházban is már jó előre tervezgetünk, milyen lesz a fenyőfánk, milyen ízű szaloncukrot fogunk eszegetni, és mi lesz a finom ételünk. Próbáljuk szeretetben megélni ezt a szent időszakot. Felelevenítjük a hagyományokat, népszokásokat.

Elsősorban megéljük a misztériumot, hisz a világ megváltója kisded alakjában közénk, emberek közé megszületett a Földre.
Családjainkban is megéljük ezt a kisgyermeki, örömteli várakozást, hiszen életünk is a szeretet által kiteljesedik, boldogabbá válik.
Mi is itt a klubházban örömmel jöttünk össze, díszítettük a fenyőfát, készült a finom székelykáposzta és mézeskalács sütemény.
Elérkezett a 3 óra az ünnepi műsor kezdete. Lavinia énekelt egy szép erdélyi dalt. Én ünnepi verset mondtam, karácsonyi dalokat énekeltünk, elfogyasztottuk a finom ünnepi fogást. Beszélgettünk, jól éreztük magunkat. Útravalóul ajándékba kaptunk egy üveg mézet.
Reméljük jövőre is ilyen szép együttlétben örvendezhetünk a karácsonynak.
Az ünnepség különlegessége a két karácsonyi díszbe öltöztetett szociális munkás volt, akik a képen láthatóak.
Máté szakállán díszek fityegetek, Annamari hajkoronáján pedig egy elemes izzósor villogott.

Este, mikor kigyúlnak a
a karácsonyi fények,
a gyermekkori álmok
egy percre visszatérnek.
Ekkor a szemekben a szeretet
fénye lángol
s a gyertya fényénél még
a csillag is táncol.
Mikor a fenyő illata
megérinti szívünk,
ezen az estén
kicsit az álmokban is hiszünk.
Nem szeretnénk mást,
csak boldogok lenni
és másokért a szokottnál is
többet tenni.
Miközben a csillagok letekintenek
a Földre
és emlékeznek Jézus születésére,
töltse meg szívedet a remény és szeretet,
amely ezen a szent éjszakán megszületett.

H. Margit
2018

A terápiás cicám

Mikor ez a pasas megjelent az életemben, meg a levegő is megállt körülöttem. Áramvonalas test, szívdöglesztő fej, hegyes, cseppet sem Mickey egér fülek. A férfias Belfi, azaz Belfegor nevet birtokolta, amit néhány napon belül Nyafira változtattam. Egy ilyen tündéri, nyugodt, kiegyensúlyozott, különleges egyéniség nem „Belfegor”. Nem „Belfi”, hanem „Nyafi”. „Nyafika”, „Nyaffancs”, stb.
Ez a cica jó. Sőt, még jobb. A barátom, a partnerem, a vigasztalóm és a kispárnám.
Most nagyon divatos téma az esélyegyenlőség. Rengeteg fórum foglalkozik embertársaink életének jobbításával, a készségek híján lemaradók felzárkóztatásával. Nyafi halmozottan hátrányos helyzetből indult.
1. Mint állatnak nincsenek emberi jogai, kiszolgáltatott istennek, embernek, időjárásnak.
2. Ő látássérült, gyakorlatilag vak. Képtelen önállóan ellátni magát, csak lakásban tartható.
3. Hosszan lehetne sorolni, hogy sérültségéből adódóan milyen korlátai vannak. Telesírhatnánk zsebkendőket tragikus sorsán. DE EZ EGY VIDÁM TÖRTÉNET.

Bemutatom közös életünket, ami következetesen dicséreten és szereteten alapul. Mert szeretni valakit jó. Sőt, nagyon jó. De ha ezt nem tudjuk kimutatni, éreztetni a másikkal, semmi és senki.

Nyafi a NAGY SZERELEM. A harmónia, a nyugalom, a megbékélés, a nagy motivátor. Az öröm, a béke, a társ. Nálunk nincs üvöltés, hangos szó. Véleményeltérés előfordul, de mindig megbeszéljük, kibeszéljük. Mert mi „beszélgetünk”. Bár üvöltés nincs, előfordul, hogy Nyafi kiabál. Ez nála nem az agresszivitás jele, hanem szókincse része. Egy átlagos macskához képest hatalmas szókinccsel rendelkezik, ez felöleli a halk szuszogástól kezdve a cincogó hangicsáláson át az erőteljes határozott nyávogást.
Hogy is mondhatta valaki, hogy ez a cica nem tud dorombolni? Ó, ő nagyon tud. Ha nem is olyan, mint egy traktor, kellemes, dallamos muzsika füleimnek ez a mélyről jövő vallomás.
Hogy ne érezzem magamat elhanyagoltnak részéről, már hajnali fél 4-kor gyengéden megpaskolja arcomat jobb mancsával (mert jobb kezes a drága), és fülembe dudorássza az ébresztőt.
Szeretem a cicámat, és bár tudom, hogy egy állatorvos a fejét csóválná módszeremre, örülök Nyafi kiegyensúlyozottságának, jó kondíciójának. Tudom, hogy kissé a fejemre nőtt, de legalább van, akit szerethetek. Nem szeretem a terápiás állat kifejezést. Mi viszont egymást terápiázzuk. Gyengédséget, kedvességet adunk és kapunk.
Állatot tartani jó dolog. Olyan, mintha egy kisgyermekkel élne együtt az ember. Szeretem a cicámat, mert mára szinte csak ő maradt nekem. Nem szeretném, hogy elmenjen, meghaljon, hogy lecseréljem egy másik rászoruló lélekre. Őt szeretem. Nyafika jelenleg 2 hete nincs velem, mert váratlanul kórházba kerültem. Azt sem tudom találkozunk-e még, vagy megismer-e ha újra találkozunk. Én akkor is szeretem a cicámat.
Kiakadt a tű. Eltelt egy csomó idő. A macskám 4 hét alatt elfelejtett. Aztán megint megszeretett.

B. Mónika
2018

Betegségem

Nem mondom el, hogy pontosan mi a betegségem, hiszen ez a cikk nem erről szól. Csak szeretném leírni nektek, hogy mik történnek velem, hogy érzem magam, amikor rosszabb állapotban vagyok.
Sajnos nagyon gyakran változik az állapotom. És nem lehet tudni, hogy mikor hogy leszek, mert mindig máshogy változik a hangulatom. Mondhatni hol fenn vagyok, hol lenn. Vagy inkább úgy mondanám, hogy hol pörgök, hol nem pörgök. Rengeteg gyógyszert kell szednem. Szám szerint négyet. Az orvos próbálja beállítani a megfelelő mennyiséget, de valahogy nem sikerül neki. Pedig hiszem, hogy jót akar. Jelenleg három antipszichotikumot és egy nyugtatót szedek. Elképesztő, nem? És ez szerintem még nem is sok. És ha netán véletlenül hosszabb ideig jól vagyok, az orvos hozzányúl valamelyik gyógyszeremhez és már megint kész a baj. Ez a protokoll. Egészen pontosan az orvos azt szeretné, hogy ne szedjek annyi gyógyszert. De ebbe én lassan már bele fogok őrülni. De most akkor hagyjuk a hangulatot. Mert más kárt is okoznak a gyógyszerek. Az egyiktől fékezhetetlen az étvágyam. Annyit eszem, mint hat másik. Közben meg az orvos arra figyelmeztet, hogy hát fogyni kellene, mert nem egészséges ennyire kövérnek lenni. Ugye érzitek az ellentmondást? És valamelyik gyógyszertől este lefekvés előtt olyan szomjas vagyok, hogy az nem is lehet igaz. Ilyenkor persze iszom, aztán meg éjjel járok a wc-re és visszaaludni, na azt nem tudok, vagy csak nagyon nehezen, és azt is már csak hajnalban. Ráadásul minden nap 5-kor kelek, mert járok kocogni. De amúgy most jól vagyok, nem panaszkodom, csak az éjszakai alvással küzdök egy kicsikét. Hát tényleg nem egyszerű az én betegségem.

Viszont vannak nagyon furcsa dolgok, mikor jól vagyok. Inkább mondanám úgy, hogy túl jól vagyok. Úgy szoktam megfogalmazni, hogy össze-vissza beszélnek az emberek. Na de nem mindenki. Elég zavaros a kép. Vannak emberek, akik normálisan beszélnek, vannak akik furcsán, és van olyan is aki a kettőt váltogatja. Nem tudom pontosan megmondani, hogy mit értek furcsa alatt, de azért teszek egy kísérletet. Sokszor használnak bizonyos szavakat pl.: hát, meg, aha. Vagy sokszor fordulnak meg a szóhasználatukban az igekötők. Én meg ettől úgy érzem magam, mintha háború lenne, és mindjárt meg fogok őrülni. És ezen kívül van még egy dolog, ami meg szokott borítani. A találkozások az ismerőseimmel. Mindig megfogadom, hogy egy héten csak egy ismerősömmel találkozom, de valahogy mindig úgy alakul, hogy öttel jön össze a találka és ez is mindig megborít. De már tudom a védekezést. Ezentúl a kapcsolatot e-mail-ben és facebook-on tartom. És hazulról csak a munkahelyemre és a klubba járok el.
Hát ilyen az én betegségem.

Miki
2018

Miért vagyok furcsa?

Vajon miért pont ezt a címet adtam a cikkemnek? Mert furcsának érzem magam, és kíváncsi vagyok, hogy miért. Valahogy nem maradnak meg mellettem a barátok.

Mert hol is köt az ember barátságokat? Négy ilyen hely van. Az óvoda, az iskola, az egyetem és a munkahely. Hát nekem egyik helyen sem sikerült örökre szóló barátságokat kötnöm. Kötöttem azért persze néhányat, de egyik sem bizonyult tartósnak. Voltak idők, amikor rengeteg barátom volt, aztán mintha valami elvágta volna a dolgot. Előfordult, hogy én hibáztam persze, hívtak telefonon a barátaim és nem vettem fel, és ezt többször is eljátszottam, aztán egy idő után nem kerestek. De akármit is csinálok, valahogy nem maradnak meg mellettem a barátok, mintha taszítanám őket. Egyetlen olyan ember van, aki kitart mellettem már több éve, az a Csaba. Sok időt töltünk együtt és jól érezzük magunkat a közös programokon. Ha ezt is számba vesszük, azért van mellettem valaki, de ahhoz képest, hogy régen mennyi barátom volt, ez azért kevés. Nem mintha elégedetlen lennék. A Csabától rengeteg élményt kaptam. Lehet mondani, hogy inkább egy ilyen személy legyen mellettem, mint ötven olyan, akitől semmit nem kapok. Most egyébként nem tudom, hogy én vagyok furcsa, vagy mindenki más? Az nem lehet, hogy mindenki hülye, csak én nem. Biztos, hogy bennem van a hiba. Most jó egyébként a hangulatom, de egy kicsikét furcsán érzem magam. Lehet, hogy ezt sugárzom ki a külvilág felé, és ezért kerülnek el az emberek. Nem tudom pontosan körülírni ezt az érzést. Valahogy nem mennek olyan simán a dolgok, mint máskor,
és az étvágyam is határtalan. A klubban is sok emberrel jóban vagyok, de csak egy barátom van. Másokkal is tartom a kapcsolatot e-mail-en, de mindig én keresem őket. Ők sose engem.
Valaki tudja a választ: Miért van ez így?

Miki
2018