Az élet törvényei

Dadu nevű kutyánk 18 évig volt velünk. Pár hónapos korában került hozzánk. Védett minket + 40 ⁰C fokban és a -20 ⁰C fokos hidegben. Volt háza, de nagyon ritkán ment be. Igazából a fiam volt a gazdája, én „csak” etettem, itattam. Szerencsére itt Budapesten is kertes házba költöztünk. A verandán csináltunk neki helyet. Eleinte sokat volt a kertben, aztán egyre kevesebbet. Egy este az oldalára feküdt, reggelre meghalt.
A fiam eltemette a kert hátsó végében. Akkor azt mondtam neki: „Elég volt. Nekem már nem kell se kutya, se macska, se madár, semmilyen állat.”
A fiam csak hallgatott, nem szólt semmit. Dudu június elején ment el. A verandát kitakarítottuk, s telepakoltuk mindenfélével.Egy júliusi hajnalon éktelen nyávogásra ébredtem. Kitámolyogtam a verandára. Hát ott nyivákolt egy anyamacska a kicsinyével. Ösztönösen vettem elő a műanyagtálat, s öntöttem bele tejet. A kicsi és a nagy macska ittak, aztán elmentek.
Másnap hajnalban megismétlődött a jelenet. Harmadnap „én bolond” már vártam őket. De csak a kismacska jött. Megitattam. Próbáltam megsimogatni, de nem engedte. Viszont el se ment. A férjemet kértem, hozzon macskaeledelt, mert a fiam barátnője hozott, és az nagyon ízlett a macsinak.
Lassan, napról napra kerültünk egyre közelebb egymáshoz. Megsimogattam. De ő előbb megszagolta a kezem, mint ahogy a kutyák szokták. Egészen meglepődtem. Szóval megszagolta a kezem, s utána hagyta, hogy megsimogassam. Néhány nap múlva felkapaszkodott az ölembe.
Naponta kétszer kapott enni, reggel és késő délután. A fiam – bár igyekezett titkolni – nagyon örült. Mikor rákérdeztem, csak ennyit felelt: - Én is szeretem az állatokat. Tőlem kecskét is tarthatnánk, csak legyen állat körülöttem.

Na ezt übereld! - romantikus novella

- Hogy egyeseknek milyen sürgős! - mondta Hajdú Ferenc, übertaxis félhangosan autója volánja mögött. Egy fiatal srác ugyanis a piros jelzés ellenére átment a zebrán.
2014. augusztus 30. volt, éjjel 2 óra. A férfi a Hősök terére igyekezett, ugyanis ott egy fiatal nő várta. Egyszóval fuvarja volt.

A nő a 7-es troli megállójában várta. Egy világoskék blúz és egy fehér szoknya volt rajta. Ferenc magában megjegyezte: „Milyen csinos!” A nő beült a hátsó ülésre és bemondta a címet. -Tudja, egy buliban voltam, innen nem messze, de eluntam magam és eljöttem. Mások még azt mondták hajnali 5-ig maradnak. Tudja, sok szimpatikus csajszi meg pasi gyűlt ott össze, de aztán fél 2 körül jutott eszembe, hogy a macskám még nem kapott vacsorát. - mondta még a nő.
Ferenc némán hallgatta, majd amikor a nő abbahagyta „monológját” bekapcsolta a rádiót. A RÁDIÓ 1-en épp a „More than a feeling” című szám ment.
- Szeretem ezt a számot - mondta halkan elmélázva a nő.- Jó szám és
- Elnézést, hogy félbeszakítom, de ön nem Rezes Judit?
A nő hallgatott egy sort, majd bizalmatlanul, lassan, halkan így szólt:
- Ismerjük egymást? Valóban Rezes Judit vagyok. Honnan a
- Tudtam én! - csapott vidáman a kormányra a férfi. - Nem emlékszel? A gimnáziumban. harmadikban és negyedikben egy osztályba jártunk. Hajdú Feri vagyok. Te korrepetáltál anno matekból.
A nő elmosolyodott.
- Jé, tényleg! Hajdú Feri! Buta voltál a geometriához, mint a tök! Te inkább töriből, meg irodalomból voltál jó.
 A férfi bólintott.
- Igen. Hány éve is érettségiztünk?
-17 éve.
- Akkor te is most vagy 35.
- Annyi vagyok. Na és, mondd Feri, nős vagy?
- Elvált. Emlékszel Kiss Eszterre?
- Arra a stréberre? Hát hogyne! Szinte minden tárgyból ötöse volt. Hiába hívtuk néha-néha bulizni, mindig az volt a válasza: „bocs, fiúk, lányok tanulnom kell…”
- Ő volt a feleségem - mondta halkan a férfi.
Judit a szája elé kapta a kezét.
- Jaj, ne haragudj! Ezer bocs! Én nem akartam…
- Semmi baj, Judit! Azért váltunk el 2009 őszén, mert megcsalt a legjobb barátommal. Sohasem bocsátottam meg neki! Még ma is elönt a szomorúság, ha arra gondolok, hogy ő és Péter…
A nő halkan szólalt meg:
- Nagyon sajnálom, Feri…
Időközben a rádióból már Britney Spears Toxicja hallatszott. Az autó már a Rákóczi úton járt az Uránia mozi környékén.


D.Zsolt
2016

Micike

Élveztük új életünket a Budaörsi úton egy kiskandúrral (régi macskánk elveszett). Janka lányomnak az a zseniális ötlete támadt, hogy egy macska, nem macska. Így az internetről szerzett egy kislány cicát, akinek Hercegnő volt a neve. Csipikénvel, a kandúrkával izgatottan vártuk érkezésüket. Késő este értek haza: kinyílt a macskakosár ajtaja és belőle bizonytalan léptekkel előtipegett egy furcsa kis lény, akit én mindennek neveztem volna, csak nem macskának. Hosszú, vékony lábai voltak. Feje, mint egy fürjtojás. A hasa viszont hordócska. Leginkább egy birodalmi lépegetőre hasonlított a Csillagok háborújából. Bizakodóan nézelődött dülledt kis szemeivel egészen addig míg Csipi el nem kezdte ütni-verni a kis betolakodót. Én először csak álltam földbe gyökerezett lábakkal, aztán ordítani kezdtem, hogy tűnjön el a lakásból, ez a szerencsétlen kis torzszülött. Majd bezárkóztam a szobámba és fájdalmas dühömben koponyákat festettem. Másnap reggel új szerzeményünk megállt előttem a konyhában és tátogott, mint egy hal. Érdeklődésemre, hogy ez mi akar lenni Jenke rezzenéstelen arccal közölte velem, hogy ő most „némán nyávog”, mert néma volt az anyja. Telt-múlt az idő, a cicát Micikének kereszteltem, mert olyan micikés volt. Hála a gondoskodásnak, a sok jó ételnek a cica gyorsan sokat fejlődött és mindent elkövetett, hogy a szívembe zárjam. Szépségversenyt ugyan nem nyert volna, viszont néha megállt, szemei fönnakadtak, aztán eldőlt, mint egy kis zsák, ezért „vicces” Micikének hívtam (ilyenkor úgy nézett ki, mint aki be van drogozva). Jelenleg, nagy „szerelemben” élünk mi ketten, jön utánam a lakásban, mint egy kiskutya, az ágyam végében alszik. Hát ilyen vagyok én és a macskám.

Judit
2016

Nagy baj van

I.

Mi csak úgy hívtuk, hogy az Öreg. Magas volt, majdnem 2 méter, szálfa egyenes, nagy erős csontozattal, nagy kezekkel és lábakkal. A bal szemére nem látott. Hiába mondták neki az orvosok, hogy műtéttel helyre hozható, ő nem feküdt be a kórházba. 40 éven át a bányában dolgozott, 60 évesen nyugdíjba ment, de nem nyughatott. Mindig csinált valamit.
- Legózik – mondta a férjem. És tényleg barkácsolt mindenfélét. Ha éppen nem volt mit csinálni, akkor beszélt, hogy jövőre még rosszabb lesz, pedig már most is nehéz, stb. Mindig ugyanaz lett a nóta vége:
- Én nem itt mondom, de 10 millió ember előtt – hajtogatta. És mert nagyot hallott, eléggé hangosan is mondta.
Egy szép nyári délelőtt csörgött a telefon. Felvettem.
- Évi nagy baj van, gyere gyorsan! – kiabálta a telefonba az öreg.
- De hát mi történt?
- Ne kérdezz semmit, gyere!
Letettem a telefont, és kapkodva ráncigáltam magamra az utcai ruhát. Szinte futva tettem meg az utat, siettem, ahogy tudtam. Közben mindenféle átfutott az agyamon. Elesett, nem tud felállni, vagy rosszul lett, mert nem vette be valamelyik gyógyszerét, vagy a jó ég tudja mi történhetett? Kifulladva nyitottam be a konyhába.
- Hát mi történt? – kérdeztem lihegve.
- A szobában van valami nyöszörgést hallottam. Menj, nézd meg mi az! – kiabálta magából kikelve az öreg. Látva, hogy ő jól van, a ház sem ég, megkönnyebbülve nyitottunk be a szobába, s már én is hallottam a furcsa hangokat. Az egyik szekrényből jöttek. Kitártam a résnyire nyitva hagyott ajtót, s két újszülött kismacskát találtam, amint keservesen sírnak anyjuk után.
- Hol van az anyjuk?
- Kint a ház előtt láttam. Vidd innen ezeket!
Kimentem a ház elé és a kicsiket letettem anyjuk mellé. Visszamentem a házba. Az öreg még mindig háborgott.
- Csak résnyire hagytam nyitva az ablakot, de úgy látszik annak a rusnya macskának az is elég volt! Oda kölykezett, aztán meg ott hagyta őket.
Időbe telt, míg megnyugodott. Megvártam, hogy lehiggadjon, aztán hazamentem. Útközben azon morfondíroztam, hogy egy ilyen nagy erős ember, hogy félhet ennyire két kis macskától. És hogy két kis macska, micsoda nagy baj lehet.

A mester jelleme

I.
Felkészül a legrosszabbra. Tanul más és a saját hibáiból. Megértő, jó, magabiztos. Bízik önmagában, vissza tudja adni mások jóságát. Tudja viszonozni mások jóindulatú közeledését. Önmagát vizsgálva tudja, hol tart, merre kell tovább haladnia. Tudja, hol foglal helyet a világban. Ösztönösen megérzi, mi a rossz, mit kell kivédeni. A rossz csábításának ellenáll. Nem lehet megvesztegetni, pénzért nem adja el magát. Meg tudja találni saját belső nyugalmát, ami őserőből ered. Ebből nem lehet kizökkenteni. Gyors felfogású, de sohasem kapkod. Minden őt ért eseményt hidegen mérlegel, és nyugodtan dönt.

II.
Beszéde nyugodt, megfontolt, mélyről fakad. Talán őserőből. Tudja viszonozni mások jóindulatú közeledését, aminek a beszédtársa nagyon örül – de nem mutatja ki. Istent tiszteli, szereti, hozzá igazodik. Van egy belső képe istenről, amit összehasonlításra használ és így mindig tökéletes képet kap embertársairól. A másik összehasonlítás az ő volt mestere, akit tisztelt és szeretett. Ha felgyülemlik benne a düh, amit a világ rossz dolgai okoznak, edzéssel vezeti le. Az edzés segít neki semlegesíteni a rossz gondolatokat, és minden rossz érzéstől, amit eddig tapasztalt. Így visszanyeri lelki egyensúlyát. Van egy különleges gondolata: ha egyedül lenne a földön, megőrülne a magánytól, vagy hite segítene átvészelni ezeket a nehéz időket.

Epi
2014

Míg élek, gondoskodom rólad II.rész

Délután 2 óra volt. Herczegh doktornő az irodájában ült és egy Agatha Christie regényt olvasott. Egyszer csak kopogtak. A nő felállt és kinyitotta az irodája ajtaját.
- Szia, kincsem! – köszönt az ajtó előtt álló őszes 60 év körüli, középmagas férfi.
- Szia, apu!
  A nő nagyon örült váratlan látogatójának.
      -   Szia, Andi! Jól vagy?
      -   Persze apu.
  A doktornő apja leült az egyik irodai székre.
     -    Apu, kérsz egy kávét? – hadarta a doktornő. – Tudok hozni egyet lentről a…
     -    Nem, kösz, aranyom! – vágott közbe a férfi. – Inkább mesélj valamit! Mi van veled?
     A nő sóhajtott egy hatalmasat, majd halkan ezt mondta:
     -     Ma behozták a harmadikra Péter bácsit.
     -     Petit? Az öcsémet?
     -     Igen.
     -     Mikor?
     -     Kb. másfél órája. Látszik rajta, hogy rengeteget iszik… Te mégiscsak jobban ismered,
Apu. Hogy lehetne leszoktatni a piáról?

Míg élek, gondoskodom rólad I.rész

1999. június 2-a volt. 6:30-kor már világos volt, a nap hétágra sütött. Nyugis napra ébredtek a budapesti polgárok.
Dr. H. Andrea már negyed órája felkelt. Egy pszichiátrián dolgozott immár 11 éve.
Egyedül élt. Udvarlói hébe-hóba voltak, de még nem találta meg az igazit. Ham and eggs-et reggelizett és rostos őszibaracklevet ivott hozzá.
7:30-kor elindult a munkahelyére, a kórházba. Metróval és busszal utazott, mivel kocsija még nem volt. Szerény fizetéséből olyan luxusra, mint személygépkocsi nem futotta.
8:03-ra érkezett meg a melóhelyére. Felliftezett az 5. emeletre, az irodájához. Csend és nyugalom várta ott. 8:15-kor lecaplatott a földszintre. Egy ottani kávéautomatából ivott egy cappuccinót.
9 órakor elment vizit-megbeszélésre. Újhegyi főorvos ma iszonyúan fáradt volt. Össze-vissza hablatyolt a mániás depressziós, a szuicid hajlamú és a pánikbeteg páciensekről. Rossz volt őt hallgatni… Azért a doktornő jól szórakozott…

Dudu és Cila

Hol is kezdjem? Férjemnek minden macska Cila. Más nevet elképzelni se tud. Én elnevezhettem őket akárminek, neki akkor is csak Cila maradt az éppen aktuális macskánk.
Vidéken laktunk, s oda bizony elkél a kutya is és a macska is. Egy gyönyörű, játékos skót juhászkutyát kaptunk, mert a szomszédban lakó gyerekeknek csak addig kellett, míg kicsi volt, és dögönyözni lehetett. Szomszédunk felajánlotta nekünk ingyen a kutyát. Freddinek neveztük el, és nagy szeretettel voltunk iránta. Egyszer talán majd mesélek róla is.

Dudu kiskutyaként került hozzánk. Fiam az egyik Gyereknap alkalmából őt kérte ajándékul. Megígért mindent. Majd ő eteti, itatja, tanítja, csak lehessen övé a kiskutya. Megkapta. Csak az első napokban etette, itatta. Aztán rám maradt minden. Most már két kutyát etettem és a macskánkat, Cilit. Cili nem viccelt. Bátran megközelítette a láncra kötött kiskutyát, az meg veszettül ugatott. Így ment ez legalább egy hétig. Aztán egyszer arra lettem figyelmes, hogy Cili a kutya edényéből eszik. Na – gondoltam –, most vége a macskának! Ez a kis ugató vakarcs mindjárt szétszedi… Tévedtem. Dugó teljes nyugalommal várta, hogy a macska jól lakjon. S utána ette meg a maradékot.
Soha többé nem ugatta meg a macskát. Elfogadta, hogy ő is a családhoz tartozik. Békében éltek, míg Cili el nem tűnt egy napon.

Éva
2014

E.T. telefonál, de nem haza

2012. október 31-e volt. Halloween napja. E.T. az ágyán üldögélt, szobájában rengeteg
Növény volt, földi növények. Az éjjeliszekrényén hevert a mobilja, amit még 2009-ben
Vett Floridában, viszonylag olcsón.
- Vajon mi lehet Eliottal? - elmélkedett magában az űrmanó.
Kezébe vette mobilját és bepötyögött egy 20 számjegyű kódot. Vezetékes számot hívott. Az ötödik csengés után egy nő vette fel:
- Halló! Tessék!
- Jónapot! Eliottal szeretnék beszélni.
- Ki keresi?
- E.T.

Az utolsó kávé

2oo9. január 2o-a volt. Békéssy Endre ma rosszkedvűen ébredt. Megitta reggeli kávéját, evett egy rántottát két zsemlével, majd elindult dolgozni.
Metrót vezetett, a 3-ast, immár 3o éve. 85 éves volt. Volt egy kamasz unokája, Bea, akire mindig számíthatott. 7:23-kor megcsörrent a mobilja, az idős férfi felvette:
- Halló, igen!
- Szia, nagyapa! Bea vagyok! Csak azért hívlak, hogy megkérdezzem, hozzak valamit este a CBA-ból?
- Aranyos vagy, Beácskám! - így Endre. - Kösz, most nem kell semmi a boltból. Van itthon mindenem.
- Oké, nagyapa! Akkor szia! Majd még dumálunk.

Ezután mindketten letették készüléküket.

DEATHGAME

Nyár vége volt. A téren sütött a nap és enyhe szellő fújdogált. Nagyon jó idő volt.
Nuccer Mevid épp egy hot-dogot evett. Letörült egy kis mustárt az arcáról, amikor hirtelen
Meglátta őt…
Mirgs Tewerson volt az. A Mirgs. Az ellensége. A végzete.
– Szia Nuccer! – köszönt Mirgs, miközben a zsebébe nyúlt.
– Jó kis fegyvertartó hely…
Mirgs kivette a zsebéből a kezét.
¬– Nuccer! Nehogy azt hidd, hogy ez a meccs le van játszva! Még koránt sincs vége!!!
– Állok elébe! – mondta halkan Nuccer.
Ekkor Mirgs fogta magát és lelépett. Nuccer pedig megette a maradék hot-dogját.
Aznap dél volt.
Nuccer kertes házának teraszán ebédelt. Az asztalon egy tál bableves volt és egy üveg jó-.
Fajta bor. Szolgája, Bearst serényen segített a tálalásban. Egy darabig. Nuccer nagyon érezte, hogy a fiatal sráccal nincs valami rendben. Épp elkezdte volna kanalazni
Levesét, amikor háta mögött meghallotta a fiú zihálását.
Hirtelen ültő helyében félrehajolt. Épp időben, mert Bearst egy hatalmas konyhakéssel a kezében előrebukott. A kés a faasztalba fúródott. Nuccer, aki félig ült, félig nem, gyorsan visszaegyenesedett a székre. Így ledobta a földre a fiút.
– Miért, Bearst? Miért?! ¬– így Nuccer.
– Mirgs. Nagyon sokat fizetett nekem…
– Mennyit?
– 6O ezret…
– Úristen!

Miaú - 2. rész

Jelenleg egy Mr. Spock névre hallgató lánycica él velünk. Janka lányomtól kapta a nevét. Szerinte hatalmas fülei miatt félelmetesen hasonlít az Űrszekerek című sorozat főszereplőjére.
Házunk egyik lakójával élt eredetileg, de tőle állandóan elszökött és a földszinten ülve bánatosan nyávogott. A tulaj már menhelyre akarta vitetni, nekem pedig a szívem akart megszakadni a szomorú macska sírásától.

Döntésem gyors volt és határozott: befogadtam ezt a nehezen kezelhető cicust. Amúgy csodálkoztam magamon, mert kifejezetten csúnyának láttam szegényt hegyes pofája és egyiptomias alakja miatt. Végtelen türelemre és sok-sok energiára volt szükségem, mire egy kedves, otthonát szerető macskát faragtam belőle. Az idő múlásával Mr. Spock mindenkit „megszelídített”. (Nagylányomék nem nagyon örültek az érkezésének). Most éli egy lakásban tartott cica mindennapi életét, de ha én elengedem sétálni – ehhez ragaszkodik – hozzám mindig hazajön. Mozgása gyors, mint a szempillantás, igen ügyes vadász, öröm nézni, ahogy mozdulatlanul koncentrál, hogy lecsaphasson egy legyet. Szeret az ágyamon heverészni, vagy éppen csak úgy „öregasszonyosan” az ablakban nézelődni.
Soha egy pillanatig nem bántam meg, hogy otthont adtam neki. Célom volt, hogy a cicáimon keresztül kicsit ismerjétek meg a házimacskát.

Szeretka - II.rész

Mint már mondtam, Szeretka híres bohóc volt, meg aranyos is. A kb. három szál teljesen piros haja, az egész csomó szeplő az arcán, meg az egy darab orra mind olyan kedves volt, és még a csupa mosolygós szája , meg a néha pityergő, néha nevető szeme is , sőt a félgallérú csíkos inge, meg a zöld-kék kockás nadrágja és a hatvanhármas cipője is nagyon kedvesek voltak. Ez a nagyon kedves Szeretka minden este Bántoknaja Cirkusz nagy sikerű fő attrakciója volt. Mert csetlik-botlik, elgáncsolják, megverik, leöntik, fenékbe rúgják, becsapják, csipkedik, bökdösik, gúnyolják, és ő aranyosan és kedvesen tűri. (De mintha már ezt is mondtam volna). A nagyérdemű estéről estére jókat kacag, hasukat fogják és könny csorog a szemükből nevettükben. És boldogan, önfeledten tapsolnak. Szeretka pedig meghajol, elmegy, de még az öltözőben is hallja a boldogan dübörgő tapsorkánt és a kacagást.

Miaú - 1.rész

Vonzalmam ehhez a bajuszos, tarka vagy éppen cirmos társasághoz még kislánykoromban kezdődött. Lőrincen nyaraltam nagyanyám pap testvérénél és a babázásnál sokkal érdemesebb volt figyelni, szelídíteni a templomkertben kóborló elvadult macskákat. Kitartó próbálkozásomat, hogy megsimogathassam őket, végül siker koronázta! (Nem kis része volt ebben a reggeliről félretett kockasajtoknak.) Néhány nap múlva már a szobában aludt a három cica, még a babáim takaróját is nekik adományoztam. Részemről ez a legnagyobb kegy volt.

Sok-sok idő telt el, míg végül saját macskám lehetett. Kislányaimmal együtt ismerhettem meg, milyen is az élet egy eleven kandúrral. Gerzsonnal 14 évet éltünk egy fedél alatt. A lányoknak remek játszótársa lett, fogócskázni is lehetett vele. Mókás emlékem, hogy megunva a körbe-körbe rohangálást egyszerre szembe fordult a kergetőivel és érdeklődő pofával várta a fejleményeket. Okosabb volt, mint a gyermekeim! Amúgy mindig nagyon elnéző és kedves volt velük.
Engem talán barátnak és ami biztos: kiszolgáló személyzetnek tartott. Igyekezett, hogy a maximumot kihozza belőlem, ami a számára kedvező lehetett. Például: esetleg aludhatna-e az én párnámon, mert szerinte az kényelmesebb, mint az övé. Milyen jó is a konyhaasztalon heverészni! (Ebben még nincs is semmi kivetnivaló…) Az én tányéromból biztosan finomabb az étel, ő megkóstolná, ha szabad…

Szeretka - I. rész

Volt egyszer egy bohóc, Szeretkának hívták. Minden este fellépett a világhírű Bántoknaja cirkuszban. Sok-sok gyerek és felnőtt láthatta estéről-estére.

Szeretka aranyos bohóc volt. Egész csomó szeplő volt az arcán, kb. három szál teljesen piros haja is volt neki, meg egy darab nagy-nagy kerek orra, és csupa mosolygós volt a szája, a szeme meg „néha pityergő, néha nevető”. Csíkos inge volt fél gallérral, zöld-kék kockás nadrágja és hatvanhármas cipője. Minden este csetlett-botlott vele a porondon. Elgáncsolták, megverték, leöntötték, becsapták, fenékbe rúgták, csipkedték, bökdösték, gúnyolták, ő pedig tűrte. A nagyérdemű meg kacagott torka szakadtából, potyogott a könnye gyereknek, felnőttnek és lelkesen tapsoltak. Szeretka népszerű volt és híres.