Sz. Zoltán versei

Teázás

Teázás eleje

A teás kancsó
őrzi italunk hőjét.
Türelem, kell hogy
szabad legyen mindaz, mi
köztünk most történni fog.

Teázás

Egészen szelíd
s tea-meleg szavaink
felöltöztetnek
– leginkább a lélek sok
színes tarkaságával.

Teázás vége

Hűlt csésze, kanna.
Utolsó ütemek gyűlnek
szívünk zugain.
Mi nem hűltünk ki. Visszük
egymást (mint hullámokat).


Teljesség a folyóparton

Csupán a csend és föveny a parton,
s mellette víz, mi hullámzik, repül.
Vadkacsák úsznak, s ringnak e térben,
s mindent a béke formál, és ihlet.
Átmos a folyó, gyógyít, és megóv
attól, hogy bennem valami rossz vágy
széttörje mindazt, ami most teljes,

s szívemben őrzi magát a létet.
Könnyű most csendben ülni a parton,
nézni, hogy mindent áthat a fény.
Madarak szállnak, jönnek, és mennek,
s betölti lényem remény és ihlet.
Felbukkan minden emlék egy pontban,
s végtelen határ hömpölyög bennem.
Múltam mely itt van, kiárad, s megél
összhangként mindent ölén e térnek.
Egyetlen ívként jutok a fényig.
Ölel, és becéz mindaz, mit látok.
Megmarad kincsnek minden, mi átjár,
s eltölt a hála azzal, hogy élek.

Éjjel

Az éjjel leple
szívemben mintáz ősi
dallamot, időt.
*
Minden sötét. A
kandeláber foltja rés
a csend hevének.
*
Őrzöm a titkot,
mint a csillagok fényét
a sötét kontúr.
*
Sokan már álmok
küszöbén túl járnak, mint
macska az avaron.
*
Van, ki nyugtalan.
Öntudatlan lendülés műt
múltat, sebeket.
*
Bagoly huhog, és
több csillag kacsint, amint
feje megfordul.
*
Macska surran, és
bundája bársonyán most
fénylik a holdsajt.
*
Ragyog a hold, és
dereng a múltból, ami
összhang, szeretet.
*
Minden vágy kihajt
rügyet, bimbót. Majd a fény
átsüt mindenen.
*
Ölbe vett mindent
a lét; az árnyak titkok
meghitt fészekben.
*
Nincs sebesség, csak
egy gyengéd erő, ami
megtanít várni.

Sz.Zoltán
2018