MEZSU

A legutóbbi cikkemben, amit emlékeim szerint írtam, arról volt szó, hogy mennyi allergiával küzdök, és mennyi mindenféle van, amit nem ehetek meg, különböző okokból kifolyólag. Az írásomban többször is megemlítettem Mezsut, úgyhogy most szeretnék róla is írni egy cikket. Nem mintha nem tudná mindenki, hogy milyen is ő.

Még emlékszem a napra, mikor megismerkedtünk. 2014. januárjában minden csoportra bementem, hogy megtudjam, melyik milyen, így az ő csoportjára is. A legelső ilyen foglalkozás, amit tartott a színjátszó csoport volt. Bár, véleményem szerint, nem vagyok túl jó színjátszásban, azért tettem egy próbát. Rögtön úgy éreztem vele kapcsolatban, ahogy elkezdtünk beszélgetni, mintha már ezer éve ismerném. Egy hullámhosszon voltunk már a kezdet kezdetén. Azóta már rengeteg mindenben segített nekem, pedig egy ideig nem is ő volt a szociális munkásom. Korábban a Kareszhoz tartoztam, de mióta Karesz elment máshova dolgozni, Mezsu lett a szocmunkásom.

 Mezsu önként felajánlotta, hogy segít nekem a főzésben. Mondjuk például recepteket kitalálni, meg egyáltalán mindenben a főzéssel kapcsolatban. Még emlékszem a beszélgetésünkre ebben a témában, pedig iszonyatos állapotban éreztem magam akkor. Éppen lefele menő ágban voltam, nem érdekelt semmi, nem törődtem semmivel, nem volt kedvem semmihez. Felajánlotta, hogy eljön velem a Biopiacra – ami szombatonként van nyitva a MOM Kulturális Központ mellett – és körbevezet. Ezt többször is megtette azóta már. Akkor is eljött velem, amikor még a Karesz a klubban dolgozott. Tanácsokat adott a főzéssel kapcsolatban, és ötletek tárházát vonultatta fel előttem az ételkészítés kapcsán. Telis-tele van ötletekkel. Bár akkor, állapotom miatt, nem nagyon tudtam velük mit kezdeni, de most emlékszem majdnem mindegyik tanácsára. Azokon a kajákon felül, amikről már beszámoltam, számtalan más dolgot is készítettünk már. A teljesség igénye nélkül például paradicsomos tonhalat, zsírban lesült húst (mi olajban sütöttük le, de nincs túl sok különbség), és spenótos csirkét.

Néhány éve az is kiderült, hogy az egyik általános iskolai osztálytársam, a Szandra, a Mezsu testvérének gyermeke. Hihetetlen módon derült ki. A facebook-on vettem észre, nézegetve az ismerőseimet, hogy mindketten ismerjük őt. És ezután kérdeztem rá a dologra. Emlékszem a Mezsu még így viccesen meg is jegyezte, hogy: „szegről, végről rokonok vagyunk”.

Lassan a cikkem végére érek, de még pár dolgot szeretnék leírni. Szeretem az olyan embereket, akik olyat is megtesznek, ami nem lenne kötelességük, és ő ilyen. Nem kellett volna eljönnie velem a biopiacra, nem kellene főznie velem, és kéthetente eljönni hozzám „valamit összedobni”, de mégis megteszi. Szerintem az adásban rejlenek az élet legszebb pillanatai. Az a legcsodálatosabb, ha valaki úgy ad valamit, hogy nem vár érte cserébe semmit. És az ő hivatása ilyen. Csodálatos embert ismertem meg benne. Mindent nagyon köszönök neki!

Miki
2017