Főzőklub

Mióta létezik a főző klub? – kérdeztem Lacit.
A régi klubházban is működött. Egy Marika nevű klubtagunk vásárolt be, és főzött.
- Te mióta főzöl itt?
3-4 éve a palacsintasütést is beleértve, amit "édes pénteken" készítek el.
- Hogyan jön össze a pénz?
- Mindenki, aki enni kíván, befizet 150 forintot. Aznap beszéljük meg, hogy mi legyen a menü.
- Ki szokott főzni?
- Anna végzi a munka dandárját, a többiek részfeladatokat látnak el. Van, aki bevásárol, mások zöldséget pucolnak, megint mások mosogatnak.
- Mik a kedvenc ételed?
- Nekem a kedvencem a leves, mindegy milyen… Főztünk már krumplis tésztát, rakott zöldbabot, lencsefőzeléket, csirkeszárnyat sült krumplival.
- Hogy szokott sikerülni?
- Eddig még mindenki nagyon elégedett volt, remélem, ez így is marad.
- Köszönöm a beszélgetést Laci, további sikeres főzést kívánok!

Az elmúlt év

Testvérem kisfiától kaptam egy kis tacsit. Már az első nap nagyon megszerettem, minden üres órámat vele töltöttem el. Nagyon sokat játszottunk együtt, teljesen az életem része lett. Úgy összeszoktam vele, hogy ha már el kellett menni valahova, és ott mondták, hogy maradjak még, én rohantam vissza hozzá. Úgy összeszoktam vele, hogy már nem volt az élet teljes nélküle. Még akkor is vittem sétálni, amikor anyu meghalt. Sírva mentünk az utcán, és talán ő volt az, aki csillapította a nagyon erős fájdalmamat. Átestünk ezeken a nehéz napokon és utána jött egy olyan időszak az életemben, ahol teljes szükség volt, minden józan gondolkodásomra, mert édesapámat kellett ápolnom és közben Morzsira is kellett figyelnem. Nagyon nehéz idők voltak, de győztesként jöttem ki belőle.
 Elérkeztünk a 2012-es évhez, Morzsi már egyre lassúbb, egyre megfontoltabb. A sétákat is egyre rövidebbre kellett vennem, és bizakodtam abban, hogy még sokáig él, de 2012 szeptemberében feladta és elpusztult. Nagyon fájt, hogy hogy elvesztettem, és nagyon hosszú ideig hiányozni fog. De emlékét sosem feledem. A kutya elvesztése után teljesen megváltozott az életem. Szabadabb lettem, nincsenek visszatartó szabályok. Azt csinálok, amit akarok. Nagy szükségem van Dalmára, hogy józanul be tudjam osztani az időm. Okosan részt venni a csoportfoglakozásokon, és az ott folyó beszélgetésekben, ami energiával tölt fel. Az az érzésem, hogy a kutya elvesztése után a szociális munkásom tart életben és az ő lelkesítő hatása nélkül fél ember lennék. Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék a köztünk lévő beszélgetésekre, nagyon kedvelem és fájna, ha ezeket is elveszíteném.

Epi

Néhány gondolat a mozgáscsoportról

A mozgáscsoport nem mozgáscsoport. Nem torna, nem gyógytorna, nem kímélő torna, nem gerinctorna, nem jóga, nem szertorna, nem aerobik, nem stb… Akinek tehát sérült vagy fáj a lába, térde, válla, dereka, gerince, hasa, haja, nyugodtan bejöhet, nem kell ezen részeit megerőltetnie. Nem is játék, hogy azt mondhassák, én már kinőttem belőle. Mi tehát az úgynevezett mozgáscsoport?

Összehasonlítások:

- A mandalán egy-egy gondolat kapcsán beszélünk magunkról, élményeinkről, érzéseinkről, emlékeinkről.
- Az irodalmi körben inkább a beszéden keresztül szerzünk-adunk élményeket.
- A zenecsoporton is hasonlók történnek a zenén keresztül.
- Az úgynevezett mozgáscsoporton hasonló érzések mozdulnak meg bennünk, ám leginkább cselekvések által.

Számomra ez a legösszetettebb csoport az emberi kapcsolatok, egymásra figyelés, saját megnyílásunk tekintetében. A cselekvések mellett kicsit a zene, a beszéd is megjelenik. Hogy milyen emberek voltunk, vagyunk, leszünk, vagy szeretnénk lenni, a cselekedeteink mutatják meg leginkább. Gyertek és segítsetek a csoport nevét úgy alakítani, hogy az valóban, s tömören fedje az itt történteket! Mozgáscsoport helyett…?

Magam veszélyes vagyok itt, mert igen beleélem magam, és alig tudom visszafogni fantáziámat, ezt is meg kell tanulni, mondta Kinga, s egyetértettem vele.

2011
Zsuzsa

Kilencedik Klubszülinap

Mit mesélnétek el a klub születésnapi bulijáról annak, aki nem volt jelen? Például Erzsikének vagy Ritának.

Laci: Rengetegen összejöttünk. Szerintem többen voltunk, mint a tavalyin. Volt tánc is. Szendvicset ettünk, tortát, itt voltak az önkormányzattól és a családsegítőből.

Erzsike: Kár, hogy nem jöttem el. Biztosan jól éreztem volna magam, táncoltam volna. Tavaly is levágtunk egy jó rockit Csabával. Ott kő kövön nem maradt.

Anna: Reméljük, a 10. még ennél is jobb lesz, bár ezt már nem lehet fokozni. Én tojásos szendvicsre pályáztam, de sajnos az barna kenyéren volt, amit én nem szeretek. Egy kis szösszenetet mesélek el: Leejtettem a tortámat, amit kaptam, amin a tűzijáték volt. Attól tartottam, hogy büntiből nem kapok másik szeletet, ezért felkaptam és megettem. Tomi úgy nézett rám, mintha haragudna, de azt mondta, nem haragszik, csak ő is sajnálja. Ijedtemben felkaptam és ijedtemben megettem. A legjobb az egészben az, hogy fájdalomdíjul kaptam repetát is.

Laci: Én most kimaradtam a tombolából, nem nyertem.

Anna: Volt egy filmvetítés, ami bemutatta, hogy kezdődött a klub, a névadástól a napjainkig.

Laci: 2008 óta járok a klubba, akkor még a Kékgolyóban volt.

Mariann: A tombolára emlékszem szívesen. Nyertem egy manót, ami gyertyát tart. Az asztalomon van, néha beszélek is hozzá. Rendezkedtem az asztalon és odatettem középre, ott vannak az óráim, a Manó őrzi az asztalt. A filmvetítés tetszett és a szendvics is nagyon romantikus volt.

P. Zoli: Volt tánc rendesen. Hangos zene is szólt. Csak kevés volt a torta.

Ali: Nekem az tetszett a legjobban, hogy a klubvezetők és az „őskori” megkövült klubtagok beszámolóit hallgathattam, és hogy hogyan fejlődött a klub a kezdetektől napjainkig. Képen is megelevenedtek a beszámolók, és lehetett látni a régi tagokat, hogy milyenek voltak 9 évvel ezelőtt.

Éva: Nagyon érdekes volt a videófilm, mert megtudhattam, hogyan alakult ki a klub. Sokan voltunk, alig fértünk el. Ehettünk finom szendvicseket és nagyon finom, kétféle tortából is kaptunk. Volt tombola is, lehetett táncolni.

Ali: Nagyra értékeltem, hogy a cukrosokra is gondoltak, és külön diabetikus tortát is vettek nekünk.

Szeretka - I. rész

Volt egyszer egy bohóc, Szeretkának hívták. Minden este fellépett a világhírű Bántoknaja cirkuszban. Sok-sok gyerek és felnőtt láthatta estéről-estére.

Szeretka aranyos bohóc volt. Egész csomó szeplő volt az arcán, kb. három szál teljesen piros haja is volt neki, meg egy darab nagy-nagy kerek orra, és csupa mosolygós volt a szája, a szeme meg „néha pityergő, néha nevető”. Csíkos inge volt fél gallérral, zöld-kék kockás nadrágja és hatvanhármas cipője. Minden este csetlett-botlott vele a porondon. Elgáncsolták, megverték, leöntötték, becsapták, fenékbe rúgták, csipkedték, bökdösték, gúnyolták, ő pedig tűrte. A nagyérdemű meg kacagott torka szakadtából, potyogott a könnye gyereknek, felnőttnek és lelkesen tapsoltak. Szeretka népszerű volt és híres.

Zenecsoport 2010

   Régen is volt zenecsoport. Sokat vitatkoztam akkor a tematikájáról. Inkább azoknak szólt, akik tudtak valamilyen szinten zenélni. Cél volt az is, hogy aki ne, az tanuljon meg segítséggel. Gyártottunk saját kezűleg zeneszerszámokat, nekem ez a tematika nem tetszett. Később pedig fokozatosan kimaradtak, vagy hol jöttek, hol nem azok, akik tudtak zenélni valamilyen szinten, úgyhogy valahogy az egész csoport abbamaradt. Aztán én hosszú ideig nem jártam a klubba, tehát nem tudom a foglalkozás további sorsát.
   Mostanában elkezdtem újra járni és tudomásomra jutott, hogy ismét van zenecsoport, ami teljesen más, mint a régi. Bementem. Tetszett. Először csakúgy kinek milyen dal tetszett, illetve jutott eszébe, bemondta, és a számítógépen keresztül megkereste a vezető, lejátszotta, kivetítette a hozzá tartozó képet vagy klipet. Később témák szerint választottunk zenét, volt egy hetünk gondolkodni. Innentől kezdődött az, hogy rendszeresen járók kezdték megismerni egymás stílusát. Engem ez inspirált arra is, hogy célirányosan kezdjek otthon zenét hallgatni, utánanézzek bizonyos dolgoknak könyvekben, illetve tudatosan válogatni a különböző zenék között. Élveztem. Megmozgatta a fantáziámat. Aki képes több, mint egy óráig különböző stílusú zenéket végighallgatni, egyhelyben ülni, ha egyszer bejön a foglalkozásra, ott ragad. Egyre többen lettünk, kialakult egy biztos mag. Ahogy egymás dalait hallgatjuk, nem csak egymás stílusát kezdjük megismerni, hanem felfedezünk olyan dalokat is, melyeket nem hallottunk, vagy újra felfedeztünk és (a fejünkhöz kaptunk: de jó ez a dal is). Mostanában már megköszönjük, megtapsoljuk, aki valamilyen különlegességet vagy nagyon szép zenét hoz. Vannak olyan zenék, melyek egyeseknek tetszenek, másoknak nem. Nekem van olyan, amitől máshol a világból rohannék ki. Itt nem.
   A foglalkozás odafigyelésre, egymás tolerálására, elfogadására tanít. Az empátiás készség is egyre erőteljesebben szerepet játszik, meg az, hogy rá tudunk hangolódni egymásra. Ezek, meg a feladatok inspiráló hatása a leglényegesebb számomra a csoport működésében. Aki szereti a zenét, jöjjön! Aki nem, itt hallgathat minden stílusút, jöjjön, hátha megszereti!
   Kritikus típusú ember vagyok: ez a csoport jó.
   Aki jönni akar, hozzon magával széket, mert már nem férünk el másképp. Köszönöm ezt az élményt a csoportvezetőnek, és elsősorban magunknak.

Zsuzsa
2010

Múzeumlátogatás– A Ganz öntöde (2012)

Klubházgyűlésen hallottam meg, hogy Tamás megnézte az interneten, hogy szombaton van lehetőség megnézni a múzeumot. Nagyon örültem neki, mert már régen meg akartam nézni. Korábban keltem, hogy legyen mindenre időm. Levittem a kutyát, lementem a közértbe vásárolni. Megreggeliztem, és utána rendet raktam a lakásban.
12 órakor indultam el a Klubházba, de kicsit hibáztam, mert szombaton ritkábban járnak a buszok. Elértem a Déli pályaudvarhoz és onnan az első villamossal a klubházig. Egy órára értem oda, de nem kellett izgulnom, mert időben odaértem.

Már ott álltak a klubház előtt páran, Józsi és felesége és Annuska. 10 perc sem telt el és már jött Tomi és bementünk a klubházba. A Józsi talált előző napról egy kis kávét, amit meg is melegített nekünk. Jól esett abban a hidegben egy kis meleg ital. Örömmel újságolta el, hogy megnyerte a házi ping-pong bajnokságot. Szívből örültem neki és gratuláltam a sikerének.



Kicsit később Olga is megérkezett, nemsokára S. Zoli is befutott. És végül Norbi is megérkezett. Fél kettőkor elindultunk a múzeumba. Jó hangulatban mentünk, Józsi vezetett minket az 59-es villamosmegállóba, ahonnan a Széll Kálmán térre mentünk. Onnan közös megegyezéssel gyalogosan folytattuk tovább az utunk a Margit körúton egészen a Bem utcáig. Ott jobbra kanyarodva eljutottunk a múzeumhoz.

Ganz Ábrahám hozta létre ezt a múzeumot, mert a terjeszkedő városban már nem lehetett fenntartani ezt a különösen légszennyező üzemet. De mindent úgy hagyott meg, mintha még ma is működne a gyár. Ez a varázsa ennek a múzeumnak.
A múzeumba beérkezve nagyon sok érdekességet láttam. Nem is tudom, mivel kezdjem. Elsősorban a harangok voltak érdekesek, mert meg lehetett őket kongatni és mindegyiknek más-más hangja volt. Aztán volt egy elől töltős régi ágyú, vasöntésű csővel. Különböző járművek motorjainak öntvényét lehetett megtekinteni. Volt alumíniumból is és vasból is. Láttunk különböző műszereket homok méréséhez és nagyon szép öntöttvas kályhákat. Sőt még emeletes vaskályha is látható volt, aminek érdekessége, hogy alul lehetett betölteni és a tetején lehetett főzni is akár. Egy nagy daru is ki volt állítva, amit öntéskor használtak. Kicsit viccelődtünk is a daru horogjával.
Még láthatóak voltak öntőüstök és szállító kiskocsik vasból. Le volt írva, hogy milyen sorrendben öntik ki egy kocsi vaskerekét.
Nagyon jó volt kicsit kikapcsolódni, a látottak teljesen elvonták a figyelmem az élet nehéz oldaláról. A bejáratnál gyűltünk össze, ahonnan elindultunk a Bambi presszóba, ahol mindenki a kedvenc italát és süteményét rendelte. Jó volt a hangulat, nehéz szívvel váltam el többiektől, de mennem kellett a kutyusomhoz, hogy egy újabb sétát tegyünk.

Epi