Az elmúlt év

Testvérem kisfiától kaptam egy kis tacsit. Már az első nap nagyon megszerettem, minden üres órámat vele töltöttem el. Nagyon sokat játszottunk együtt, teljesen az életem része lett. Úgy összeszoktam vele, hogy ha már el kellett menni valahova, és ott mondták, hogy maradjak még, én rohantam vissza hozzá. Úgy összeszoktam vele, hogy már nem volt az élet teljes nélküle. Még akkor is vittem sétálni, amikor anyu meghalt. Sírva mentünk az utcán, és talán ő volt az, aki csillapította a nagyon erős fájdalmamat. Átestünk ezeken a nehéz napokon és utána jött egy olyan időszak az életemben, ahol teljes szükség volt, minden józan gondolkodásomra, mert édesapámat kellett ápolnom és közben Morzsira is kellett figyelnem. Nagyon nehéz idők voltak, de győztesként jöttem ki belőle.
 Elérkeztünk a 2012-es évhez, Morzsi már egyre lassúbb, egyre megfontoltabb. A sétákat is egyre rövidebbre kellett vennem, és bizakodtam abban, hogy még sokáig él, de 2012 szeptemberében feladta és elpusztult. Nagyon fájt, hogy hogy elvesztettem, és nagyon hosszú ideig hiányozni fog. De emlékét sosem feledem. A kutya elvesztése után teljesen megváltozott az életem. Szabadabb lettem, nincsenek visszatartó szabályok. Azt csinálok, amit akarok. Nagy szükségem van Dalmára, hogy józanul be tudjam osztani az időm. Okosan részt venni a csoportfoglakozásokon, és az ott folyó beszélgetésekben, ami energiával tölt fel. Az az érzésem, hogy a kutya elvesztése után a szociális munkásom tart életben és az ő lelkesítő hatása nélkül fél ember lennék. Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék a köztünk lévő beszélgetésekre, nagyon kedvelem és fájna, ha ezeket is elveszíteném.

Epi