Gondoltam, ismét írok valamit a klubújságba,és témám is volt természetesen. Téma az egyébként mindig van, csak rá kell vennie az embernek magát arra, hogy leüljön pár percre, összeszedje a gondolatait, és írjon. Csabával, mióta járok a klubba, tavaly január óta egész pontosan, jóban vagyunk. Már a kezdet kezdetén is szimpatikus volt nekem, és mostanra már eljutottunk oda, hogy barátomnak nevezhetem.
Kedves, aranyos, őszinte és mindenről lehet vele beszélgetni.
Mikor még új voltam a klubban és nem ismertem senkit, akkor is kezdettől fogva beszélgetett velem, kereste velem a közös témákat, segítőkész volt, nagyon sokat segített a beilleszkedésben.
Menet közben, ahogy egyre jobban megismertük egymást, kiderült, hogy mindketten ugyanannak a klubnak szurkolunk, és ez a klub nem más, mint a Fradi. Mondhatni, legalább is én így mondanám, zöld-fehér vér folyik mindkettőnk ereiben.
Csabában merült fel az ötlet, hogy ha már így szeretjük ezt a klubot, menjünk ki egyszer egy
meccsre szurkolni. Első pillanatban nem túlságosan örültem a dolognak, azt is megmondom miért. A
túl sok ember engem általában zavarni szokott. Nem szeretem a hangoskodókat, az agresszíveket, a
rendet be nem tartókat. Az ilyen meccseken pedig elég sok ilyen ember van. Már korábban is voltam
kint meccsen, és ezeket láttam, úgyhogy őszintén szólva nem volt igazán kedvem az egészhez. De
aztán erőt vettem magamon. Sok mindent azért nem csinálok, mert rossz tapasztalataim vannak a
dologgal kapcsolatban. Mostanában azonban elég sokszor kiderült, hogy érdemes azért mindennel
kapcsolatban még egy próbát tenni. Ha a második próbálkozás sem jár sikerrel, akkor lehet
befejezettnek tekinteni egy dolgot. Így végül elfogadtam az invitálást, és nem bántam meg. Még
emlékszem az első meccsre, amin kinn voltunk. Rengeteg ember volt ott, hatalmas volt a tömeg,
őrületes volt a hangoskodás és még sorolhatnám a negatív jelzőket. Gondolom, ezek alapján el
tudjátok képzelni, milyen lehetett. De azt is meg kell említenem, hogy ezek az emberek hangosak
ugyan, de békések, nem ártanak senkinek. Szokták mondani, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap.
És ez így is van. Úgyhogy a hangoskodó emberek ellenére remek volt a meccsen a hangulat, és én
próbáltam erre koncentrálni, illetve arra, hogy társaságban vagyok, és nem vagyok otthon egyedül.
Az első meccsen, azt hiszem szeptemberben, vagy októberben voltunk, de azóta több meccsre is
kimentünk és elkezdtünk a labdarúgó válogatottunk meccseire is kijárni. Nagyon jó elfoglaltság,
mindenkinek csak ajánlani tudom. Őszintén szólva engem nem is érdekel, hogy mi történik a
meccsen, hogy nyerünk-e, vagy vesztünk. A lényeg, hogy együtt legyünk, beszélgessünk és hasznosan töltsük el az időt. Az elmúlt hétvégén pedig a Fradi kézilabdacsapatának egy hazai meccsén voltunk kinn. De erről és a válogatott meccsen történtekkel kapcsolatos élményeimről majd egy későbbi cikkben „mesélek”.
Miki
2015
A közel fél órás műsor után finom tojássalátát és sonkás szendvicseket ettünk. Utána táncoltunk, zenét hallgattunk este 6-ig.
