Szilvia a Félszigetben napról napra

Szilvi vagyok. Az utolsók között jöttem, tehát új vagyok. Talán fél éve volt.
Négy szobás házban nőttem fel. Határ menti, településen, Délvidéken. Kilencen laktuk. Négy
nemzedék: dédszülők, nagyszülők, szülők és öcsémmel ketten gyerekek. Kis kert egyenlő gyereknek
nagy játszótér. Azt hiszem, szerencsés vagyok. Szeretem a természetet és utálom a pazarló,
környezetet nem kímélő életvitelt.
Miután Budapestre költöztem, kitágult a Világ. Mintha az Univerzumba lőttek volna ki. Nagy terek,
sok áru, sok szín és forma. Állandó zsibongás, és állandó lüktetés. Még éjszaka is. Őrlődtem a
végletek között. Akármi is érdekelt, megtalálhatóvá, elérhetővé tűnt. De mi is lenne az, amit
elérhetnék? Vagy, ami élhető számomra? A klubba sodródtam. Akkor azt hittem, hogy a rossz
döntéseim sorozatának köszönhetően. Ma már az ellenkezőjét gondolom.
A klub számomra: kis hely, elég sok ember. A legtöbbjüknek ez a hely fontos. A legtöbbjük szeret
beszélgetni. A legtöbbjük kíváncsi a másikra. A legtöbbjük tapasztalt már fájdalmat, és ettől meg
szeretné kímélni magát és barátait is. Nekem ez jó. Számomra élhető környezet.
Nem szeretek gondolkodni, inkább érezni szeretek. A klubba még gondolkodnom is könnyebb, hisz
nem egyedül teszem, mindig akad valaki, akit érdekel a „témám”. És ha nincs saját témám, hát
megtisztelnek az itteniek saját gondolataikkal.
Utálom a túl sok szabályt. Ennek ellenére itt szívesen betartom őket. Mert úgy érzem
megalkotásuknál az én véleményem is számít. A klubban megvan a reményem, hogy itt elfogadnak,
hogy hasznos vagyok, hogy új gondolatokkal gazdagodhatok. A klubban nem szoktam félni. Van, ami
nem tetszik, de azt el merem mondani és el is fogom. Itt a teatralitásomat sem kell szégyellnem.
Kösz, hogy itt lehetek.
Utóirat: A cikket azért írtam, mert Ali felbosszantott azzal a gondolatával, hogy sok olyan embert
ismer, aki sokat gondolkodik, és keveset tesz. Hát lám én is írtam egy újságcikket, és nekem nagyon
tetszik. Folytatás következik. Lehet, hogy nyitok egy rovatot. Szilvi a klubban, napról napra. Ha nem
dobáltok meg paradicsommal. Puszi mindenkinek, és a paradicsomot is előre köszönöm!

Szilvia

2015