A mandala csoportról

   Én azért szeretem a Mandalát, mert nemcsak az adott híres ember véleményét elemezzük az adott szöveg kapcsán, hanem saját véleményünket is elmondhatjuk. Ilyenkor sokszor előfordul, hogy a tolerancia, szeretet, maximalizmus, vagy egyéb fogalmak során személyes gyerekkori vagy felnőttkori élmények is előkerülnek. Legyenek azok jók vagy rosszak, és olyan dolgokat mondunk el egymásnak, amit egyébként még hosszú ismeretség során sem mondanánk el.
   Így jobban megismerjük egymást, érzelmeinket, s ezt csak a Mandalának köszönhetjük. Még az is sokat jelent, hogy az adott fogalomról kinek mi a véleménye. Rengeteget tanulunk így egymástól. Van amikor más tudományágak felé elcsapongunk, és nem csak a filozofikus értelemről fejtjük ki az adott szavakat, amit az illető híres ember megfogalmaz, hanem áttérünk más, a fizika, matematika síkjára is. Ezek a beszélgetések segítenek jobban megismerni egymást, közös vagy eltérő véleményeket is, az összehangolásról, egymásra való figyelésről, elfogadásról szólnak.
   Ha a Mandala nem lenne, sok értékes gondolattal lennénk szegényebbek.

2010
Ali

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése