A mozgás csoportról (2012)

Évek óta járok a Manadala nevű csoportra, amit még a Kriszta tartott a Kékgolyó utcában, a régi klubhelyiségben. Nagyon megszerettem, mert aki vezette, nagyon jól értette a dolgát. Kriszta után Zsuzsa vette át a csoport vezetését. Ő is nagyon jól tudta vezetni, mert nagyon jó érzéke van hozzá. Aki bemegy hozzá, azzal beszélget, és máris egy másik emberként jön ki a csoportról. Úgy gondoltam, vagy talán úgy éreztem, hogy ennél már semmi nem lehet jobb. És egy ideig nem is mentem be a mozgás csoportra, ami a Mandala csoport után volt. De egyszer az ablakból nézve láttam, hogy mozognak bent. Láttam, hogy mit csinálnak és kedvet kaptam hozzá, hogy én is megpróbáljam. Egész mást csináltam, mint amit elképzeltem magamban. Azt hittem, hogy valami torna, valami gimnasztika, valami aerobik-féle. Kinga vezette a csoportot. Jól össze tudta a tartani a tagokat. Tökéletes volt az összhang. Minél többet vettem részt a csoporton, annál jobban érzetem, hogy egy láthatatlan kéz közelebb húz minket egymáshoz. Kialakult egy bizonyos légkör, melyet csak azok érezhettek, akik részt vettek a csoportfoglalkozáson. Úgy éreztem, hogy azokkal a sorstársaimmal, akikkel részt vettem ezen a csoporton, sokkal közelebbi kapcsolatba kerültem. Volt úgy, hogy a csoporton azt éreztem, hogy nem lehet igaz, hogy ezt érzem, azt hittem, hogy ez az érzés már megszűnt a számomra. A csoport felébresztette bennem ezt a már-már kihunyóban levő fényt. Csak attól félek, hogyha megszűnik a csoport, úgy érzem ez a jótékony hatás, amit kaptam, újra mélypontra kerül. Megpróbálom az eszembe vésni a csoporton tanultakat, hogy Kingát nem felejtem el, és ha rá gondolok, mindig emberibb leszek a legnehezebb helyzetekben is.
Nagyon sok boldogságot és sikert kívánok az életben Neki!

Epi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése