Szeretka - II.rész

Mint már mondtam, Szeretka híres bohóc volt, meg aranyos is. A kb. három szál teljesen piros haja, az egész csomó szeplő az arcán, meg az egy darab orra mind olyan kedves volt, és még a csupa mosolygós szája , meg a néha pityergő, néha nevető szeme is , sőt a félgallérú csíkos inge, meg a zöld-kék kockás nadrágja és a hatvanhármas cipője is nagyon kedvesek voltak. Ez a nagyon kedves Szeretka minden este Bántoknaja Cirkusz nagy sikerű fő attrakciója volt. Mert csetlik-botlik, elgáncsolják, megverik, leöntik, fenékbe rúgják, becsapják, csipkedik, bökdösik, gúnyolják, és ő aranyosan és kedvesen tűri. (De mintha már ezt is mondtam volna). A nagyérdemű estéről estére jókat kacag, hasukat fogják és könny csorog a szemükből nevettükben. És boldogan, önfeledten tapsolnak. Szeretka pedig meghajol, elmegy, de még az öltözőben is hallja a boldogan dübörgő tapsorkánt és a kacagást.

No, egyszer, mikor így ült az öltözőben a tükör előtt, kopogtak az ajtón.
Tessék? – Szólt ki Szeretka kíváncsian.
Kinyílt az ajtó, belépett egy kislány, tengerkékszemű és nagy könnycseppek csillogtak szeme tengerkékjében. Szeretka igen elcsodálkozott, hümmögött egyet-kettőt, azután megkérdezte:
– Hát te miért pityeregsz, tengerkékszemű kislány?
– Mert sajnállak téged.
– Na, Szeretka erre már csupa mosolygós száját is eltátotta és nagy gondolkodva megkérdezte:
– Miért?
– Mert téged mindenki csak bánt, és ettől én szomorú leszek. – Válaszolt igen komolyan a kislány. (ja persze a tengerkékszemű).
Erre még az egy darab nagy-nagy orra is leesett Szeretkának, mert, hogy ilyet még életében nem hallott soha.
– De hisz az emberek azon mulatnak, hogy én ügyetlen vagyok, hogy mindenki bánt, meg hogy olyan remekül be lehet engem csapni.
– Nekem ez nem tetszik, és sajnállak is. Miért vagy te ügyetlen, és miért hagyod magad becsapni? – Kérdezte határozottan a tengerkékszemű kislány.
– Mert ez tetszik az embereknek. – Állította Szeretka és egy kicsit elgondolkozott ezen.
– Márpedig ez nekem nem tetszik. Csinálj másik előadást, olyat, hogy téged senki se bántson, ne is csapjanak be, hanem inkább szeressenek.
Szeretka erősen morfondírozott, tekergette nagyon kb. három szál nagyon piros haját.
– Hát jó. – Szólalt meg végre.
És másnap este Szeretka egy tengerkékszemű kislánnyal kézen fogva ment a porondra. Mikor csetlett-botlott, a kislány, a tengerkékszemű, vigyázott, hogy el ne essen, fényesítgette egész csomó szeplőjét, simogatta kb. három szál teljesen piros haját és puszit adott az egy darab nagy-nagy kerek orrára. És Szeretkának csupa-csupa mosolygós volt a szája, meg néha nevető, néha boldogan csillogó volt a szeme. Azt hiszem még táncolt is. A nagyérdemű meg szepegett-szipogott, pityergett, néhányan még sírtak is és nagyon szerették a tengerkékszemű kislányt meg Szeretkát. Meghatottságukban még tapsolni is elfelejtettek. Szeretkáék pedig kézen fogva mentek az öltözőbe és nagyon örültek. Ekkor berontott a harcsabajuszú cirkuszigazgató. Kiabált és fogatlan volt.
– Hogy képzeli ezt? Ilyen szégyent még nem értem meg, pedig már negyven éve van cirkuszom. Hogy egy bohócon sir a közönség, micsoda szégyen! Se siker se taps. Nyomatékosan felhívom a figyelmét, hogy ha ez még egyszer előfordul én…, én kirúgatom, leváltom, lefokozom!
Így hát másnap Szeretka újból csetlett-botlott, elgáncsolták, megverték, leöntötték, fenékbe rúgták, becsapták, csipkedték, bökdösték, lökdösték, gúnyolták és ő aranyosan és kedvesen tűrte. A nagyérdemű pedig önfeledten kacagott és tapsolt. A harmadik sorban egy kislány pedig nagy könnyeket hullajtott szeme tengerkékjéből.

Bizsu