Számítógép előtt

Eljön a kedd vagy a csütörtök 12 óra. Egy kis csapat lázban ég velem együtt. Én már háromnegyed 12-kor ott toporgok a klubház ajtaja előtt, hisz én vagyok az első, és nem akarok egyetlen percet sem elmulasztani a számítástechnikai konzultációról, melyet Ágnes vezet. Bár nem tudom, hogy a többiek milyenek, de szerintem én vagyok a legnehezebb fejű tanítvány. Már csak azért is, mert számomra ez a fél óra kevés, és hőn szeretett unokatesóm teljesen másképp „tanít” a gépemen, így sokszor nagy a káosz a fejemben.

Ágnes tanítása áttekinthetőbb, de nekem, aki egy négy soros verset sem tudok kívülről, a fortélyok elsajátítása nagyon nehezen megy. Lehet, hogy a gyógyszerek miatt... Igencsak igénybe vehetem Ágnes türelmét, de ez nem látszik rajta. Mondtam is neki, hogy engem nagyon emlékeztet a régi piarista pap nyelvtanáromra, akinek szintén nagy türelme volt. Mindennek ellenére nagyon jóban vagyunk, karácsonyra még egy érdekes e-mailt is kaptam tőle, én a novelláimat adtam neki, ő segített a novellákhoz való képek szkennelésében. Lédáról és barátairól, Gizmóról és Colinról… Tudom, hogy szereti a zenét, megpróbáltam az ízlésének megfelelő zenét is hozni neki. Én úgy érzem, kapcsolatunk meghaladta a diák-tanár viszonyt és közelít a barátihoz, remélem, ő is így van vele, és nem haragszik meg ezekért a szavakért…
De vissza a tanuláshoz! Mint már írtam, nehéz fejem van, így mindent le kell írnom és ő ebben is segít, sőt, ő írja le az egymás utáni lépéseket, ezért nagyon hálás vagyok neki. Hogy mit tanuljunk, azt is rám bízza, s mindent elkövet, hogy elsajátítsam az anyagot. A többiek is nagyon szeretik. Mindenki nagyjából mást tanul. Egy dologban egyezik meg a véleményünk, hogy a fél óra, melyet nagy örömmel töltünk vele, egy kicsit kevés. Én már próbáltam puhatolózni nála, nem tudna-e esetleg kétszer jönni hetente, de nem várhatjuk el tőle ezt a fáradtságot, és hogy a kedvünkért megváltoztassa a programját.
Mi csak reménykedünk… Köszönünk mindent, Ágnes!