Dugó

Itt a klubházban tombol a kutyaszeretet. Mariann állandóan azt firtatja, hogy értik-e a kutyák azt, amit mond. Ali kutyás történetei és fotói is erről tanúskodnak. Nekünk gyermekkoromban semmilyen állatunk nem volt, köszönhetően anyám rend- és tisztaság mániájának. Nagyon örültem, amikor kiderült, hogy férjem is szereti a kutyákat és a macskákat.   Dugót a szomszédtól kaptuk, ahol több kismacska született. Kövér volt, jól táplált, széle-hossza egy, ezért lett a neve: Dugó.
Mindig csodáltam a macskákat nyugalmukért, szépségükért, gyorsaságukért. Dugó tanulékonynak bizonyult. Néhány hét alatt megtanulta, hogy kint végezze el a dolgát. Ha ettem, az ölemben ült, és természetesen ő kapta a legfinomabb falatokat. Esténként férjem kedvenc foteljébe ült, úgy nézte a TV-t. Az erkélyajtón át közlekedett. Kiment, majd visszajött. Furcsa hangokat hallatott. Mintha közölni akarná, hogy mit tapasztalt az udvaron. Ez nem nyávogás volt, és nem is dorombolás. Valami egészen más. Természetesen én is beszéltem hozzá, pedig tudtam, hogy csak a hanglejtést érzékeli, semmi mást. Más hanghordozással beszéltem hozzá, mikor tiltottam valamit, vagy ha az erkélyajtóban megjelent. Ha vásárolni mentem, a kertek alatt elkísért az első sarokig, s ott várt, míg vissza nem jöttem.  Igazi jó pajtás volt.
Volt egy másik kismacskánk is, aki a füvet pofozta, ha játszani akart. Nagyon kecses, szép tigriscsíkos állat volt. Őt Kicsinek neveztük el. Senkitől nem fogadta el az ételt, csak tőlem. De ez már egy másik történet.

Éva
2014