Már jóval a táborba indulás előtt eldőlt, hogy hova is fogunk elutazni nyaralni a Félsziget klubházzal, a helyet úgy hívják Balatonszárszó. Ajándék volt az, aki javasolta, hogy ide utazzunk el idén, hiszen ő már évek óta erre a helyre jár nyaralni. A tavalyi táborhellyel senki nem volt túlságosan megelégedve, én megjegyzem, hogy ebből semmit nem vettem észre, mert én mindennel meg voltam elégedve, de döntés született, hogy 2015-ben máshova fogunk elutazni. A pontos időpont július 21 és 25 közötti 5 napra esett. Július 21-én indultunk a Déli pályaudvarról, ahova 10.45-re volt megbeszélve a találkozó. Mindenki időben megérkezett, volt, aki jóval korábban odaért már, de lényeg, hogy senki nem késett el. Megemlíteném még, hogy az idei egy rendhagyó tábornak tekinthető, hiszen ezúttal úgynevezett „meghívásos rendszerben” dőlt el, hogy ki az, aki elutazhat, a szociális munkásaink döntötték el, hogy kit hívnak meg Balatonszárszóra. Kicsit tartottam tőle, hogy működni fog-e a dolog, mert a rendhagyó szó nem csak azt jelentette, hogy csak az mehetett el, akit meghívtak, hanem azt is, hogy a tábor programját is mi, táborozók állítottuk össze. Az eszközöket és minden egyebet biztosított hozzá a Félsziget klub. Ajándék intézett minden dolgot a tábor folyamán. Elintézte, hogy mindenről legyen számla, plusz ebédet szervezett, ha szükség volt rá, tologatta az étkezések időpontját, és mindennel a nyakára lehetett járni, ha ügyes bajos dolga volt az embernek. Sosem volt ideges, türelmetlen, vagy ingerült. Bármikor, bármiben készséggel állt a rendelkezésünkre. Mindezek természetesen igazak voltak a Kareszra is, szervezni nem szervezett ugyan annyit, mint az Ajándék, de az összes csoportot ő tartotta, levezette, hanganyagot szerzett hozzá és alaposan felkészült. Minden nap voltunk a strandon, léghokiztunk, voltak közös beszélgetéseink, elutaztunk Tihanyba, kártyáztunk, voltunk a József Attila emlékházban, elmentük közösen együtt jól érezni magunkat az utolsó estén. Ezeket a programokat fogom most részletezni napi bontásban.
11.30-ra volt kiírva a vonatunk indulása, sajnos előre nem látható okból késtünk pár percet, de ennyit azért kibír az ember. A legújabb találmány a nemzeti vonattársaságnál, hogy mindenhova helyjegyet is kell venni, tehát számozott üléseken foglalnak helyet az utasok, és mindenki csak a saját helyére ülhet. Nem kerül sokkal többe a jegy, 200-300 Ft többlet költséget jelent körül belül utazásonként, de az azért mókás volt, mikor a csütörtöki napon mikor Tihanyba kirándultunk, és vonattal utaztunk Balatonszárszóról Balatonföldvárra, ami 5 km-es útnak számít, megkérdezték a jegypénztárban, hogy helyjegyet szeretnénk-e venni? Bár gondolkodóba estünk, de mégsem vettünk helyjegyet. ☺ Jót nevettünk amúgy a dolgon, egyébként már lassan a vonatvezetőnek is helyjegyet kell majd vennie, mert máskülönben majd végig állva kell vezetnie a vonatot. ☺ Megérkezve Balatonszárszóra elfoglaltuk a szállásunkat, ami szerintem kitűnő volt, majd ebédelni mentünk. Az ebéd minden nap bőséges, és finom volt, én sem főznék jobbat magamnak. Aztán ebéd után rögtön vettük az irányt a strand felé. Minden nap több órát voltunk a strandon, átlagban 2-4 óra közötti időtartamot, és olyan nagy volt a hőség, hogy akár egy órát is voltunk a vízben egyfolytában. Így telt az első napunk. A 2. napon, szerdán reggeli után tartottunk egy csoportfoglalkozást. A foglalkozás teljesen olyan volt, mint a klubban, csak a környezet változott. Tulajdonképpen ez a foglalkozás volt a teadélután, amit Anett talált ki, csak első nap nem jutott rá idő, így áttoltuk szerda délelőttre, de nagyon jól éreztük magunkat rajta. Ha jól emlékszem az együttműködés volt az egyik fő témája a csoportnak, erről beszélgettünk. Délután persze ismét a strandon kötöttünk ki. Másnap, csütörtökön kirándultunk el Tihanyba. Ahogy már írtam, megkockáztattuk, hogy helyjegy nélkül utazzunk át Balatonszárszóról Balatonföldvárra, egy kicsit fárasztó volt végigállni a 10 perces utat, de azért mindenki kibírta. ☺ Én persze azért leültem. Tihanyban egy kisvonattal felmentünk az apátságba, ahol szabadfoglalkozás volt körülbelül 90 percen keresztül, mindenki mehetett, amerre látott, és egy kisebb csoport meglátogatta az apátságot. Majd ittunk valami üdítőt, ebédeltünk és kimentünk a Tihanyi strandra. Egy dolgot elfelejtettem megemlíteni az utazással kapcsolatosan. Hajóval mentünk át Balatonföldvárról Tihanyba, és meglehetősen hosszú volt az út, körülbelül 40 perces. Nem nagyon tudtunk mit csinálni, hát kártyáztunk. Karesz, Csaba és én. Nem volt valami könnyű megegyezni abban, hogy mit is játszunk. A Karesz nem szeretett volna snapszerozni, én meg az ulti ellen voltam. Patthelyzetben voltunk, senki nem volt hajlandó engedni. Én voltam az, aki engedett. Sokáig egyébként nem kellett győzködni. Körülbelül 6 hónapja nem ultiztam, és ehhez tartottam magam. Őszintén bevallom, ki nem állhatom ezt a játékot, de a Karesz és a Csaba kedvéért hajlandó voltam játszani. ☺ Strandolás után haza fele vettük az irányt, és hogy véletlenül se legyen egyszerű a dolgunk, késett a Földvárra érkező vonatunk, igazán nem sokat, csak 1 órát, ez azt jelentette volna, hogy lekéssük az estére megbeszélt focinézős programunkat. Úgyhogy várakozás helyett, gyalog tettük meg a hazafele vezető utat a két város között. Körülbelül 1 óra alatt értünk oda. Útközben úgy éreztem, hogy leszakad a lábam, és nem bírok tovább menni. Meccs után haza mentünk és eldöntöttük, hogy veszünk egy éjszakai fürdőt. Nem a zuhany alatt természetesen, hanem a Balatonba szerettünk volna bemenni este. Az időjárás azonban közbeszólt, elkezdett szakadni az eső, szobafogságra voltunk ítélve. Körülbelül 10 órakor elállt az eső, és meg tudtunk fürödni a tóban. A vízben én kitaláltam, hogy énekelhetnénk valamit együtt, de nem tudtunk megegyezni abban, hogy mit, így mindenki azt énekelte, amit szeretett volna. De együtt csináltuk ezt is. ☺ Mármint egyszerre énekeltünk. Nem tudom, ha látott valaki minket, illetve pontosabban szólva hallott minket, az mit szólt, de nem is érdekel. Másnap, ez már az utolsó előtti volt, szintén sokat strandoltunk. Persze, ha az ember a strandon van, és nem a vízben, már úgy értem a parton, akkor unatkozik. Úgyhogy kitaláltuk, hárman a fiúkkal, Karesszal és Csabával, hogy nem fogunk unatkozni, hanem ultizunk még egy kicsit, az én legnagyobb örömömre… Strandolás után volt még egy úgy nevezett nonverbális csoport. A csoport lényege az egymásra hangolódás és a csoportmunka volt. 2 fős csoportokban dolgoztunk. Olyan feladatokat kellett végrehajtani, amiben nem beszélhettünk egymással. Például le kellett utánozni egymás mozdulatait, vagy úgy kellett rajzolni egy ceruzával, hogy ketten fogtuk a végét. Mindez zenére történt. Énnekem nem tetszett túlságosan ez a csoport, de az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy nem voltam a legjobb hangulatomban. Aztán csoport után a város fele vettük az irányt. Elmentünk egy játékterembe és lég hokiztunk. Túlságosan nem vagyok jó ebben a játékban. A játék lényege, hogy koronggal egy másik korongot be kell juttatni a másik kapujába, és a másik, azaz az ellenfél ugyanerre tesz kísérletet. Az nyer, aki több gólt szerez. Én is megpróbáltam játszani és nem fogjátok elhinni, kitől kaptam ki… Ajándék nyert ellenem! De azt is be kell vallanom, hogy igazából hagytam Őt nyerni. ☺ Viccelek persze. Szóval annyira béna vagyok, hogy még egy lány is meg tud verni. De szerintem nem lehet, és nem is kell mindenben a legjobbnak lenni. Mondjuk a lég hokiról a pingpongozás jut eszembe. A játékban csak három dolog zavar. Az ütő, a labda és az asztal. ☺ A játék után egy zenés hely felé vettük az irányt, néhányan táncoltak is, majd dodzsemeztünk, végül pedig egy fagyiztunk. Későre járt már az idő, úgyhogy fagyizás után hazamentünk. De még nem feküdtünk le, mert Ajándék, Csaba, Balázs és én kártyáztunk egy jót. Sajnos, legnagyobb bánatomra, nem ultiztunk, hanem snapszereztünk. ☺ De nagyon élveztem a játékot. És külön megjegyezném, hogy nem csak játszottunk, hanem közben Ajándék kedvenc dalait hallgattuk a telefonjáról, amelyek közül több is tetszett nekem. 2 óra is elmúlt mire lefeküdtünk. Másnap viszonylag korán kellett kelni. Mivel ez volt az utolsó nap, sok mindent szerettünk volna még csinálni. Az időnk már meglehetősen kevés volt, de még így is sok minden belefért ebbe a napba. Először a József Attila emlékházat néztük meg. Az életéről lehetett információkhoz jutni, verseit lehetett olvasni, illetve zenésítve meghallgatni a házban. Egy idézetet hoztam tőle, amit ide most be is másolnék: „Talán eltűnök hirtelen, akár az erdőben a vadnyom. Elpazaroltam mindenem, amiről számot kéne adnom.” Tényleg elég sietős volt a nap, mert az emlékházból rohanni kellett, hogy elérjük az ebédet. De mi Ajándékkal úgy döntöttünk, hogy inkább még strandolunk egyet evés helyett. Így mi utolsó nap egy órával többet voltunk lenn a strandon.
Hát ennyi minden történt velünk a táborozás 5 napja alatt. Én nagyon élveztem. Életem egyik legjobb élménye volt. Ha pontozni kellene egy 10-es skálán és 11 pontot adnék rá. Remélem, hogy rajtunk kívül Ajándék és Karesz is legalább ennyire élvezték az együtt töltött órákat. ☺
Miki
2015
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése